Idén ősszel adták át a Hopealaaksói óvodát, amely elnyerte a finn faépítészeti díjat, a Puupalkinto 2021-et. Az évente odaítélt díj olyan épületnek, belsőépítészeti munkának vagy szerkezettervezésnek adható, amely a kiváló minőségű finn faépítészetet képviseli.
November 11-én immáron tizedik alkalommal, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit. A rendhagyó módon online térbe költözött gálaest során a neves szakértőket felvonultató zsűri 199 pályázatból, öt kategóriában jelölte meg a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat.
Idén 15. alkalommal rendezték meg a Moholy-Nagy-díjátadó ünnepséget. A díjat 2021-ben megosztva Csomay Zsófia és posztumusz Reimholz Péter építészeknek, a CET Budapest építésziroda alapítóinak, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatóinak ítélte oda az egyetem. A november 11-i ünnepélyes eseményen Csomay Zsófia egy teljesen új díjtárgyat vehetett át Fülöp József rektortól, melyet Ádám Krisztián, Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész, a MOME Design Intézet oktatója tervezett.
November 6-án 17. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Nordic Light Trio, a Váci úti irodafolyosó központi részében található fejlesztés az első Skanska által épített irodaház Magyarországon, amely megkapta a magas követelményeket támasztó WELL v1 Core & Shell Gold minősítést. Az épület itthon az elsők között nyerte el ezt az elismerést.
Építészek, tervezők, kivitelezők, irodák teljesítményét ismerték el a Pro Architectura díjak átadásán csütörtökön Budapesten. Jól teljesítettek a felújítások és a közpénzből megvalósuló projektek.
A TSPC Kft. és partnerei nyerték el a Magyar Urbanisztikai Társaság Köztérmegújítási Nívódíját a Millenáris Széllkapu Park projektért.
A fogadóirodák és a szakmai közönség favoritjaival szembe ment a nevezetes díj értékelőbizottsága, és a Grafton Architects egyetemi épületét választotta nyitott, befogadó értékeit hangsúlyozva.
Idén is kiemelt figyelem övezi a 19 éves Prima Primissima Díjat, a tervek szerint decemberben ismét sor kerülhet a díjátadóra. A hagyományoknak megfelelően a jelöltek listáján a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség újra lehetőséget kap a szavazásra, a Prima jelöltekre is lehet majd voksolni.
A RIBA közzétette a 2021-ben Stirling-díjra esélyes épületek listáját. Meglepetésre egy két évvel ezelőtt bontásra ítélt épület is a rangos elismerés várományosai közé került.
Már lehet pályázni a 2021-es Pro Architectura díj elnyerésére. Az egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésre épített környezetünk minőségi alakítása és megőrzése érdekében kifejtett tevékenységgel és nívós alkotással lehet pályázni.
A három évente kiadott Philippe Rotthier European Prize of Architecture zsűrije 27 projektből álló „rövid listáján” a Kollektív Műterem munkája az egyetlen magyar tervezésű épület.
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. online részvétel május 23-ig (MÉK 2 pont) >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Budapest, május 21. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Szolnok, május 30. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Győr, június 6. >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>