Válaszok a lakáspiac változásaira és az ebből fakadó kihívások kezelésére.
A Települési Arculati Kézikönyvek előképéül szolgáló ír Cork Rural Housing Design Guide szerzője, Mike Shanahan is előad október 8-án a Várkert Bazárban tartandó konferencián több magyar és erdélyi építész mellett.
Holnap és holnapután számos helyszínen várják a történeti épületek iránt érdeklődő közönséget. A rendezvény az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) keretében valósul meg és országszerte számos településen találhatunk érdekes programokat az egész hétvégén.
Elindult a nevezés az immár 10. alkalommal megrendezendő Az Év Irodája versenyre, emellett a szervezők október közepén kilencnapos programsorozatot hívnak életre Office Week néven, amelynek csúcspontja az OfficeXPO iroda-belsőépítészeti kiállítás lesz.
Huszadik alkalommal adták át a 2000-ben megalapított Év Főépítésze díjat. Évente két kategóriában adományozható elismerés: Az Év Főépítésze díjat aktív főépítész, míg a Főépítészeti Életműdíjat a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.
Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja építészeknek, belsőépítészeknek, kertépítészeknek és műemlékvédelemmel foglalkozó szakembereknek a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Rekordérdeklődés kísérte a VELUX Magyarország főtámogatásával megvalósult konferenciát és webináriumot a tetőtér-beépítésről. Több mint 1300 szakember regisztrált az eseményre. Mi derült ki, mik a változások?
A Szent István Egyetem Ybl Milós Építéstudományi Kara 2014-ben, az "Ybl200" országos, bicentenáriumi programsorozatának keretében rendezett először tudományos, középiskolásokat megszólító rendezvényt. A kezdeményezésből mára hagyomány lett, idén május 30-án látta vendégül a Kar az ország különböző tájáról érkező diákokat és tanáraikat.
Ma 18:00-tól exkluzív tárlatvezetést tart Katona Vilmos Ph.D. egyetemi docens (Soproni Egyetem, SKK, Alkalmazott Művészeti Intézet) a TÉR /// ERŐ | II. Építészeti Nemzeti Szalon kiállításon, a Műcsarnokban.
A kortárs építészeti alkotásoknál egy-egy épület szinte műtárgyként is értékelhető. A kortárs szobrok sokszor építményként hatnak. Sokszor nem is lehet külön választani műemlékeinknél sem a két művészeti ág, a két „szakma” értékelését. Az építőművész (nemcsak a talpazatnál) alkotótársa a szobrászművésznek.
A magyar szecesszió egyik legnagyobb alakjának alkotásait csodálhatjuk meg a Művészetek Palotájában. A szecesszió sokkal inkább művészeti irányzat, világkép, mint egységes stílus. A szó latin eredetű (secedere: kivonulni). A kivonulás elszakadást jelent mindattól, amit a korabeli merev akadémikus művészet képviselt.
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. online részvétel május 23-ig (MÉK 2 pont) >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Budapest, május 21. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Szolnok, május 30. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Győr, június 6. >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>