Egy ház, amely kétséget kizáróan mai, de nem akar újnak látszani, sőt kifejezetten elfogadja, hogy már rövid idő múlva egyértelműen meglátszik rajta a kor antikolás, romantikus sallangok nélkül.
Luciano Basso egy kifejlett paraná fenyő köré tervezett nyersbeton házat Dél-Brazília erdőiben.
Az Archipelago Architects Studio egy középre helyezett lépcsősor két oldalára szervezte a házat, mely a mi fogalmaink szerint alig tartalmaz használható tereket, de tulajdonosa puritán életfelfogásának tökéletesen megfelel, sőt még a födémbe ütköző lépcsőn sincs megütközve.
Nem várt feladatokat és számos kihívást tartogatott; felújításnak indult – új ház lett belőle. A Neff Kuhn Architects és a Stúdió PPANK fiatal szakembereinek munkája a Frankfurt am Main melletti Bad Sodenben.
A jó építészethez nem feltétlenül szükséges drága anyagok felhalmozása, gyakran többet ér némi kreativitás, visszafogottság, nem utolsósorban félretenni azt a vágyat, hogy a mű az örökkévalóságnak szóljon.
A paraguayi Equipo de Arquitectura stúdió Luis Kahn nyomdokain haladva a legtisztább modernista elveket követő lakóházat egy méretes mangófát őrző udvar két oldalára szervezte.
Rózsaszín beton borítja az angol tengerparton felépült otthont, mely derűsen dacol a zord környezeti adottságokkal.
Finnországot járva sok helyen hasonló épületeket látunk: kis tornác, közel négyzetes alaprajz, nyeregtető, beépített tetőtér, piros, sárga, zöld, esetleg kék falak, az ablak, az ajtó kerete pedig fehér. A háború utáni 20-25 évben közel 300 000 ilyen lakóház épült Finnországban. Ez a rintamamiestalo, azaz a veteránház.
Az éjszaka leple alatt bontották le Breuer Marcel első kettős tömegből formált házát New Yorkban, hogy teniszpályák épüljenek a helyén.
Függőleges vonalak képezte fátyolba burkolózik Fran Silvestre spanyolországi villaépülete, melynek két egymásra ültetett doboza a minimalizmus határait súrolja – igaz, felsőfokon.
Pekka Halonen festő, a finn nemzeti romantika jeles képviselője építette a Tuusula-tó partján álló gerendaházat. A jól megépített faházak – gondos karbantartás mellett – több száz évig is állnak. A Halosennieminek nevezett lakóház-műterem épp 120 évvel ezelőtt készült el.
A szoborszerű, üvegezett épülettömeg tetején betonlemezzel alkotja a Casa S-t, a Gubbins Polidura Arquitectos és a Más Arquitectos építészirodák együttműködésében megvalósult villaépületet Chile sziklás tengerpartján.
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. május 16-án (MÉK 2 pont) >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Budapest, május 21. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Szolnok, május 30. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Győr, június 6. >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>