Ötven év a legtöbb épület életében túl hosszú idő ahhoz, hogy továbbra is eredeti tereivel, funkciójában, sőt berendezésével működjön. Még ritkábban lehet itthon találni ilyen példát, hiszen abban az időben az építőipari kapacitás javát a háború utáni újjáépítés kötötte le, az akkoriban épített terek nagy része pedig elavulttá vált, ezért átépítették, vagy lebontották. Méretivel mai forgalomhoz kissé túlzónak tűnhet ugyan, de talán éppen ennek köszönheti Hatvan vasútállomása, hogy az ötvenes évek szocialista realista építészetének és belsőépítészetének egyik legépebben megmaradt példájaként maradt fenn.
A városközpont felől a Zagyva hídján átkelve, majd a buszpályaudvar nemrégiben díjazott, vadonatúj épülete mellett elhaladva, fehérre meszelt MÁV betonkerítés hátterében pillantjuk meg a sínekkel párhuzamosan, hosszan elnyúló épületegyüttest. Helyenként kopottas vakolatú, szimmetrikusan komponált épülettömegek középtengelyében boltíves üvegfal jelöli ki a főbejáratot. A meglepetés a nagy belmagasságú pénztárcsarnokba lépve tárul elénk, melyet éppen a takarítók csapata fényez csillogóra. A mennyezetig masszív homokkővel burkolt pénztárterem minden részlete az ötvenes éveket idézi. Bár kőkonzolra ültetett fáklyatartókról formált falikarok vezetik rá a tekintetet, szinte elvész a bejárattal szemközti fal felső harmadába simuló három dombormű, melyek egyedüli mementóként reprezentálják a kor politikai értékrendjét. Ugyanakkor sok részleten fellelhető az akkoriban még az építőipari szakemberek kezében hordozott mesterségbeli tudás. Kőfaragók, díszítőkőművesek, asztalosok, lakatosok precíz munkával fejezték ki szakmájuk iránti elkötelezettséget.
Nemcsak az épített berendezések, mint a telefon- és pénztárfülkék, hanem a tömör fapadok, kovácsoltvas korlátok, rácsok, egyedi lámpák is eredetiek. Külön figyelmet érdemelnek a világítótestek. Magyaros motívumként hatnak a kocsikereket formázó méretes csillárok, melyek a főbb csarnokterekben és a várókban egyaránt fellehetőek. A már említett fáklyatartó-szerű falikarok narancssárga tányérja egyéni hangulatot kölcsönöz a belső tereknek, míg a váró fekete fém falikarjai a modernizmus sima vonalait klasszikus kovácsoltvas levélmotívummal ötvözik. A homlokzati falikarok is eredetiek, bár takarósapkájuk sok helyen hiányzik.
Mivel Hatvan hagyományosan jelentős vasúti csomópont volt, a korábbi, 19. századi elődjét a II. világháborúban stratégiai okokból teljesen megsemmisítették, ezért született meg a döntés egy új állomás felépítéséről. A ma látható állomásépületet 1954-ben kezdték el építeni és 1956. január 20-án adták át a forgalomnak. A terveket Nagy Béla Zoltán és Félix Vilmos (UVATERV) készítették. Az ötvenes években a vasút szerepe lényegesen nagyobb volt, és a jövő a további fejlesztések irányába mutatott, így az új létesítmény tágas terekkel, a szolgáltatások széles spektrumával valósult meg. Az átszállások miatti hosszabb várakozási időre alapozva az épületben számos kényelmi funkció is helyet kapott. Mai napig üzemel többek között a rendőrőrs, a söntés és a fodrász, ugyanakkor a cukorka és dohányárus, a poggyászfeladó, az étterem, a tanulóváró és a kultúrváró szolgáltatásait sajnos már nem vehetjük igénybe. Ha egyszer műemléki védettséget kapna az épület, utóbbi akár a város közlekedési építészetét bemutató kiállításnak is helyet adhatna.
Fotók: ©Sebes
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
