hír OTÉK

Elrontották az OTÉK-ot! Engedélyt kiadni nem lehet?


Csépé | 2012.09.11
Az OTÉK július 30-i módosításába hiba csúszott: az építménymagasság fogalmát kivették, az új fogalom, az épületmagasság viszont év végén kerül hatályba. Szigorúan véve jelenleg semmilyen épületet nem lehet engedélyezni, legalábbis jogi bizonytalanság nélkül nem.

Az OTÉK július 30-i módosításába hiba csúszott: az építménymagasság fogalmát kivették, az új fogalom, az épületmagasság viszont év végén kerül hatályba. A kialakult helyzetben a hatóságok feltehetően azt a gyakorlatot követik, hogy a hatályon kívül helyezett fogalmat használják, azonban ez ellen az építtető joggal tiltakozhat.

A helyzet nem azt eredményezi, hogy most gyorsan minden faluba felhőkarcolót tervezhetünk, hanem éppen fordítva.

Dr. Jámbor Attila építési joggal foglalkozó jogász így nyilatkozott lapunknak: "Az építéshatóságok a jogot szigorúan véve egyáltalán nem használhatják jelenleg egyik fogalmat sem. Különösen azon esetekben lehet problémás a helyzet, ahol az építménymagasság számításhoz egyéb előírás kapcsolódik, például a nem emberi tartózkodásra szolgáló építmények és kémények esetében. Valamilyen jogalkotói megoldást ki kell majd találni az új fogalomhoz kapcsolódó helyi építési szabályzatok alkalmazására is, mert csak ebből az okból nem lenne célszerű a HÉSZ-eket módosítani. Az eltérő idővel használható fogalmak mindenképpen hibának minősülnek, de orvosolható, és valószínűleg a jogalkotó orvosolja is. Ameddig nincs meg a fogalom pontosítása, álláspontom szerint az illeszkedés szabálya mint kiegészítő szabály alkalmazható lesz, de a használható fogalom hiánya az építési engedélyek kiadása során biztosan bizonytalanságot fog okozni a jogalkalmazás során."

Az építési joggal foglalkozó jogász OTÉK-módosítással kapcsolatos részletes álláspontját és az általa valószínűsített megoldási lehetőségeket Dr. Jámbor Attila jövő csütörtöki előadásában részletesen megismerhetik, mely alapvetően a szigetelési hibák jogi eseteiről szól.

Készül kötelező kamarai képzésünk anyaga , ebben szerepel a magasságokról szóló rész:

"...teljesen új fogalom az épület legmagasabb pontja: az épületnek a terepcsatlakozáshoz, lejtős terepen a lejtőoldali alacsonyabb terepcsatlakozáshoz, valamely magas ponthoz, vagy valamely síkhoz viszonyított, helyi építési szabályzat által megállapított legfelső pontja. Ennek meghatározásánál a tető azon díszítő elemei, amelyek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiséget nem tartalmaznak – kupola, saroktorony – valamint a tetőfelépítmények és az épület tetőzetén elhelyezett antenna, kémény és szellőző valamint tartozékaik figyelmen kívül hagyandók. Az építménymagasság fogalmát felváltja az épületmagasság (Ém) :  az épület valamennyi, külső és belső, sík vagy kiterített íves homlokzati felülete összegének (F) valamennyi, e felületek vízszintesen mért hosszának összegével (L) való osztásából (F/L) eredő érték."

Magát megnevezni nem akaró jogi szakértőnk szerint:

"Az építménymagasság fogalom és számítási menet meghatározását valóban a régi OTÉK 1. sz. melléklettel eltörölték. Helyette behozták az épületmagasságot (OTÉK 1. sz. melléklet 33.pont). Ennek azonban a jelenleg hatályos szöveg szerint nincs pontos számítási módja. Továbbá HÉSZ-ben megfogalmazott követelmény nélkül számon nem kérhető szempont marad.

A korábban meghozott 90/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet a 7.§ (5) bekezdésébe 2013. január 1-től beilleszti majd a megszokott számítási módszert. Ebből feltételezhető, hogy az 1. sz. mellékletet idő előtt véletlenül léptették hatályba.

Önmagában ez a fogalomváltozás érthető, hiszen fogalom szerint az építmény=épület+műtárgy. A műtárgyra nem lehet beépítettséget értelmezni, így az építménymagasság sem értelmezhető. Ha pedig csak épületekre alkalmazhatjuk, akkor miért ne épületmagasságnak hívjuk?

Várhatóan lesz majd még egy módosítás, amikor majd egy értelmezést beillesztenek az OTÉK-ba, miszerint amit korábban építménymagasságnak neveztünk, azon ezentúl épületmagasságot kell érteni. Ez a módszer nem idegen a magyar jogalkotástól (tanácsból önkormányuzat, ÁRT-ből HÉSZ, stb.)"

Addig pedig marad az Étv. 18.§ (2) bekezdés szerinti illeszkedés. Ami azért lássuk be: kissé szubjektív és tökéletes terepe a hivatali packázásnak.

(A cikket szeptember 12-én pontosítottuk. - a szerk)

A rendeletet szeptember 28-án kijavították: http://tervlap.hu/cikk/show/id/1585 - a szerk.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások