hír cikk felújítás Rác fürdő rekonsturkció

Így néz ki belülről az üresen álló Rácz fürdő

donkanyar | 2012.11.09. 14:12
Már 2 évvel ezelőtt teljesen elkészült a Rácz fürdő rekonstrukciója: akkoriban arról szóltak a hírek, hogy az új szálloda is 67 berendezett szobával várja a majdani vendégeket. Az építtető 2010. decemberében úgy nyilatkozott, áprilisig még várni kell, hogy megnyíljon a komplexum a nagyközönség előtt, de mi azóta is várunk.

A jelenleg is folyó jogi vita ellenére remélhetőleg tavasszal megnyithatják a felújított Rácz fürdőt – mondta a Turizmus Panoráma Bulletin szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója a HVG-ben megjelent cikk szerint. A városüzemeltetési főpolgármester-helyettes viszont csütörtökön azt mondta, akkor lehetne elkerülni a Rácz fürdő beruházó cégének felszámolását, ha sikerül megkötni a csődegyezséget. György István szerint erre januárig van lehetőség, mivel akkor jár le a Rácz Nosztalgia Kft. csődvédelme.
A lényegen amúgy nem változtat semmi: a fürdő rekonstrukciója kész, és ahogy a képeken is látszik, az üresen álló épület tényleg gyönyörű.

 

Korábbi cikkünk a Rácz fürdőről

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...