hír cikk elemzés európai építési piac gazdaság magyar építési piac

Nincs lendület az európai építési piacon 2015-ig

Sajtótájékoztató a 75. Euroconstruct konferenciáról


buildecon | 2013.06.26
A 2012-es téli, müncheni, Euroconstruct konferenciát követően 2013. június 14-én Dánia fővárosában, Koppenhágában került sor a szokásos nyári rendezvényre, mely a 75. volt az 1975 óta megszakítás nélkül tartó Euroconstruct konferenciák sorában.

A 19 tagország szakanyagainak összefoglalása és a konferencia rendezése ezúttal a dán partner, a Koppenhágai Jövőkutató Intézet (Instituttet for Fremtidsforskning) feladata volt.
A konferencia legfontosabb megállapítása, hogy 2015-ig nem várható gyorsulás Európa építési piacán, a 2007 óta bekövetkezett teljesítmény csökkenés folytatódik 2013-ban (-2,8%), egészen keveset, 0,5%-ot javul 2014-ben és még 2015-ben is a növekedés két százalék alatt marad. Az 1993-tól folyamatosan jellemző növekedés Európa-szerte, mind a GDP, mind az építési teljesítmény tekintetében 2007-8-ban megtört.
A 19 Euroconstruct ország sorában különösen a spanyol, a portugál és az ír építési teljesítmény csökkenése számottevő, de meg kell említenünk a cseh és a lengyel romlást is. A teljes piac – 2012-ben 1323 milliárd Euró – legnagyobb szelete a német teljesítmény, ez 21%, ezt követik a franciák 16%-kal, majd az olasz és angol piac 13-13%-kal. Az összezsugorodott spanyol piac teljesítménye az összpiac 6%-a, ez megegyezik a visegrádi négyekével. A négy skandináv ország 10%-kal részesedik az összteljesítményből.
A lakásépítési szektorban a háztartások jövedelem csökkenése és a magas munkanélküliség, a nem-lakás célú magasépítés területén az ingatlanpiacok gyengélkedése: a lassú megtérülés, a túlépítettség következtében jellemző magas kihasználatlansági ráta gátolja a növekedést. A nem-lakás célú magasépítés nem lesz húzóerő a következő években, növekedésre Európában csak a raktározási, logisztikai ingatlanok terén lehet számítani. Az északi országok teljesítménye jobb lesz a déliekénél. A felújítás meg fogja haladni az új építést. A mélyépítésben sok az önkormányzati megszorítás, ugyanakkor az út, vasút, híd, infrastruktúra elhasználódását vissza kell pótolni. Az energiamegtakarítás 20/20/20-as követelményei elérésének egyre jobban eleget kell tenni. Mindezek a világgazdaság problematikus helyzetéből következhetnek, Európa versenyképességének romlását jelzik.
Az európai lakásépítés mutatja a legnagyobb erősödést 2012-2015 között, valamivel kisebb mértékben követi a mélyépítés, míg a nem-lakás célú magasépítés alig jelez növekedést a prognózisok szerint.
A magyar építési piac teljesítménye az utóbbi 5-6 évben 25%-kal csökkent. Ebben az évben ez a trend jó esetben megállhat, jelentős közösségi épületek és infrastrukturális beruházások építése-felújítása következtében. A lakásépítésre mindenekelőtt az energiatakarékos felújítások jellemzők. A Buildecon, a magyar EUROCONSTRUCT partner megítélése szerint a következő évekre várható trendek azt jelzik az építési szakma művelőinek, hogy az építési feladatok nagyon sokat fognak változni. Ezek új építési feladatokat és a régiek eltűnését jelenthetik, összhangban a fegyorsult globális változásokkal. Itt az információ-technológiai, generációs, egészségügyi, környezeti, szociális változásokra utalunk, amelyek kikényszerítik az építési ”ipar” szolgáltató iparrá történő átalakulását.

Szerző: Gáspár Anna

Az Euroconstruct országok listája megtalálható: www.buildecon.com/euroconstruct
BUILDECON, www.buildecon.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások