hír tervek Dagály úszókomplexum Ferencz Marcel építész

Elegáns, könnyed és nagyvonalú az úszó vb-re tervezett Dagály-úszókomplexum


Java | 2014.02.11
Február 11-én sajtótájékoztatón Vigh László kormánybiztos mutatta be a 2017. évi junior, illetve a 2021. évi felnőtt világbajnokságnak otthont adó úszókomplexum építészeti koncepcióját, amelynek vezető tervezője Ferencz Marcel DLA.

A Duna partján, a Dagály fürdőnél megépülő hatszintes, 25 ezer négyzetméter alapterületű úszópalota várhatóan Budapest egyik új ikonikus épületévé válik. Az épületegyüttes nem csak a két verseny idejére, hanem véglegesen és hosszú távon is a magyar úszósport fellegváraként szolgál majd, illetve a 21. századi rekreációs paradicsoma lesz, ahol a lakossági szabadidősportok mellett nagy hangsúlyt kap az iskolai úszásoktatás.

A komplexum a 2017. évi világverseny előtt készül el – hogy legyen elegendő idő a beüzemelésére. Az 5 ezer néző befogadására alkalmas kapacitást a 2021. évi úszó-világbajnokság idejére egy később elbontható mobil lelátóval kibővítik; így a helyszínen összesen 18 ezer néző lehet részese annak az óriási küzdelemnek, amely a világbajnoksági győzelemhez vezet. A versenymedence fölötti elhúzható tetőnek köszönhetően felül válik megnyithatóvá az épület, míg az aranyszínű, hullámzó üveghomlokzat kétszer kétméteres rései a budai panoráma felé nyújtanak kilátást.

Ferencz Marcelék elképzelésében kiemelt tervezői szempontként szerepel az energia hatékony üzemeltetés; a terv nagy hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrások – így a földhő, a termálvíz és a napenergia – hasznosítására. Például a medencékből, illetve a zuhanyzókból elfolyó vizek hőenergiáját is visszanyerik és hasznosítják. Mi több, a látogatók, végigsétálva az energiatermelő járdákon, maguk is hozzájárulhatnak az épület takarékos üzemeltetéséhez.

A tervek várhatóan ez év végére elkészülnek, majd közbeszerzési eljárás keretein belül a kivitelező kiválasztása következik. A jelenlegi számítások szerint körülbelül 8 millárd forintba kerül a Dagály-úszókomplexum.

Forrás: www.epiteszforum.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások