pályázat hallgató pályázat Margitsziget

Hallgatói tervpályázat a Margitsziget rendezésére


Csépé
A MÉSZ újabb hallgatói tervpályázatot hirdet a Margitsziget rendezésére. A pályázat hivatalos meghirdetésére november 24-én szerdán 18 órakor az Olasz Intézetben került sor, s egyben a Pollack téri pályázat II. helyezettei a Velencei Biennáléról számoltak be.

Ötletpályázat

A Magyar Építőművészek Szövetsége országos, nyilvános, titkos, urbanisztikai- és design elemeket egyszerre váró komplex ötletpályázatot hirdet Magyarország valamennyi felsőfokú építész-, tájépítész-, településmérnök-, formatervező- és terméktervező képző oktatási intézményének hallgatói, valamint DLA, Phd hallgatók részére.
Budapest és Közép-Európa egyik legszebb városi parkja a Margitsziget. Varázsa valószínűleg helyzetéből fakad, egy olyan sziget, amelyet a lüktető város keretez, de a széles Duna folyam miatt teljesen elvág a környező épülethalmaztól, és aminek következtében, valamint a kizárt gépkocsi forgalomnak köszönhetően békebeli csend és nyugalom fogad minden ide látogatót.
Mindezek ellenére a Sziget északi és déli végei, csúcsai kihalt rendezetlen területek, pedig egyedi városi, téri helyzetüknél fogva sokkal hangsúlyosabb területek lehetnének a jelenlegivel szemben, hiszen fantasztikus perspektíva nyílik a déli oldalon a városra, míg az északi oldalon a folyóra, illetve mögötte a horizontot keretező Pilisre. A fentiek szükségessé teszik az új, komplex építészeti-kulturális megközelítést.

A tervpályázat tárgya:
Budapest XIII. Margitsziget északi és déli csúcsának komplex építészeti-tájépítészeti kialakítása.
A tervpályázat jellege, formája: hallgatói ötletpályázat
A tervpályázat formája: titkos
A tervpályázat kiírója:
A hallgatói ötletpályázat kiírója a Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest Ötpacsirta utca 2.)

A tervpályázat célja
A kiíró ötleteket, koncepciókat, javaslatokat vár, melyek a környezet kulturális jelentőségének megfelelően méltó helyére illesztik - akár építészeti, akár építészeten túli társművészeti alkotásokkal, megoldásokkal - és a Sziget indító és záró hangsúlyává teszik a két szigetcsúcsot. Egyúttal olyan kitekintő fókuszpontot hoz létre, amely kiemeli a jelenlegi helyzetéből és a Város&Víz címhez méltóan megoldja annak fizikai és vizuális kapcsolatát a Dunával, illetve tágabb környezetével.

A tervezési feladat
Budapest XIII. Margitszigeti szigetcsúcsoknak komplex építészeti-tájépítészeti kialakítása.

A tervezési terület lehatárolása
A tervezési terület a Margitsziget északi és déli sziget csúcsa, azaz az Árpád-hídtól északra eső terület, illetve a Margit-híd szigeti bejárójának pillérétől a híd felé eső üres háromszöge, ahol a futókör fordul, azonban a Kiíró szélesebb kitekintést, a két helyszín összekötésének konceptuális lehetőségét, a tágabb összefüggések felvetését is örömmel veszi.

A tervpályázat programja
A Bíráló Bizottság különös tekintettel az alábbi kérdésekre várja a választ a pályázóktól:
- a terület szervezési és tér berendezési elképzelések felvetése, szellemi, fizikai vagy vizuális kapcsolat a meglévő hídelemekkel
- a ki- és belépő végpontok és csomópontok, vizuálisan kiemelendő helyek létrehozása
- javaslatok a helyszín arculatának alakítására, speciális, szélesebb körben, a sziget egészére érvényesíthető margitszigeti arculat megújításának, egységesítésének igénye (a landmarktól a mikroarchitekturális szintig)
- a koncepcióba illeszkedő berendezési tárgyak, tárgycsoportok tervezése
- az információs rendszer fejlesztése, információk hatékonyabb átadásának módozatai
- a terület életét, folyamatait befolyásoló, irányító elemek projektek kiállítások, programjavaslatok felvetése
egyes rendezvényekhez/fesztiválokhoz kötődő installációkra javaslatok
- vigye ki az utcára az építészeti kultúrát
- hozzon létre olyan kitekintő pontokat, amelyek kiemelik a környezetéből, illetve lehetőséget adnak a nem mindennapi látvány – délre a város, északra a víz és a természet - szemlélésére
- használja ki a Margitsziget természeti adottságait, különös hangsúllyal a Duna közelségére
- a helyszínekre vendéglátóhelyek kialakítása nem kizárt, de annak kialakítása illeszkedjen az építészeti, tájépítészeti koncepcióhoz, a tágabb környezethez
- a partvonal és a vízpart intenzívebb kapcsolatának megteremtése, élőbbé tétele a nagy vízszintingadozásra is tekintettel

Beadandó munkarészek
A tervpályázatra beadható minden olyan városépítészeti – építészeti elképzelés, designkoncepció, amely a tervpályázati kiírásban meghatározott felvetésekre, programpontokra, akár azok egy részére érdemi ötletet, megoldási javaslatot ad.

A www.meszorg.hu honlapon történt előzetes regisztráció után feltöltendő a saját regisztrációs felületre, egy darab „tervlap"- 100x100 cm-es kiállításra alkalmas print nyomtatására alkalmas szerkesztésű, tetszőleges technikájú képek/tervrajzok montázsa, digitális formában, 400 dpi felbontásban, PDF formátumban. A pályázatra mellékletként videó anyag is beadható, amelyet szintén a regisztrációs felületre kell feltölteni. A feltöltött dokumentumok mérete nem haladhatja meg összesen a 200 Mb-ot.

A tervpályázatnak kötelező tartalmi munkarészei (sem szöveges, sem rajzi követelményei) nincsenek. A pályázók maguk határozzák meg, hogy milyen módon és milyen eszközökkel mutatják be a legátfogóbban és a legérthetőbben koncepciójukat. Amennyiben a tervlap szöveges részeket tartalmaz, úgy támogatandó az angol nyelvű verzió a külföldi bemutathatóság érdekében.

Javasolt munkarészek:
alaprajz
ortogonális nézet
madártávlati kép

Regisztráció és a kiírással kapcsolatos kérdések, az ezekre adott válaszok, és a pályázati dokumentáció véglegesítése

A pályázó vagy pályázó csoport névvel, oktatás intézménnyel és postai címmel, email címmel és telefonszámmal regisztrálhat a www.meszorg.hu weboldalon, ahol kap egy kódot, amely a pályázat folyamán azonosítóként funkcionál. A regisztráció után van lehetősége a pályázónak letöltenie a pályázati kiíráshoz kapcsolódó dokumentációt.

A beadandó tervpályázati lapokon szerepeltetniük kell a kapott azonosítót, s a feltöltendő dokumentumok fájl neveként is ezt a kódot kell megadni (pl.: 1234567.pdf stb.).

A pályaművek benyújtása
A pályaműveket, a www.meszorg.hu  oldalon történt előzetes regisztráció után a kapott azonosítóval és a pályázók által választott jelszó segítségével belépve a saját regisztrációs felületre kell feltölteni, s a feltöltendő dokumentumok fájl neveként is ezt a kódot kell megadni (pl.: 1234567.pdf stb.).

A tervpályázat titkosságának biztosítása
A pályázó vagy pályázó csoport névvel, oktatás intézménnyel és postai címmel, email címmel és telefonszámmal regisztrálhat a www.meszorg.hu  weboldalon, ahol kap egy kódot, amely a pályázat folyamán azonosítóként funkcionál.
A beadandó tervpályázati lapokon szerepeltetniük kell a kapott azonosítót, s a feltöltendő dokumentumok fájl neveként is ezt a kódot kell megadni (pl.: 1234567.pdf stb.).
A pályázók által megadott adatokhoz sem a MÉSZ sem a Bíráló Bizottság tagjai nem férhetnek hozzá, azokat az eredményhirdetés napján hozzák nyilvánosságra.

A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai
A pályázati kiírásban ismertetett program egyszerre innovatív és megvalósítható koncepciója.
Különös tekintettel:
- az ötletességre
- a komplexitásra
- az esztétikai művészeti értékre
- a Sziget karakteréhez, a természeti környezethez és a Dunához való illeszkedésre
- a megvalósíthatóságra, alkalmazhatóságra
- ökológiai elvek, koncepciók érvényesítése, különös tekintettel a vízzel való kapcsolatra

A tervpályázat díjazása, eredményhirdetése
A hallgatói ötletpályázat díjazása nem készpénzzel történik, hanem a három díjazott pályázatot készítő csapat számára átadott ajándékokkal.
1.díj: Varsói tanulmányút 5 nap/4 éjszaka
továbbá 50 alkalomra szóló belépő a Nemzeti Sportuszodába
2.díj: Bécsi tanulmányút 3 nap/2 éjszaka
továbbá 30 alkalomra szóló belépő a Nemzeti Sportuszodába
3.díj: 3 fő részére 1 wellness nap a Danubius Health Spa Resort Margitsziget wellness részlegében, továbbá 3 db sóbarlang kezelés, ill. egy a hallgatók által választott kezelés, masszázs és fürdő kezelések (pl. aromafürdők, Kleopátra fürdő) közül
továbbá 20 alkalomra szóló belépő a Nemzeti Sportuszodába

A Bíráló Bizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra alkalmasnak, és csökkentheti a kiadott díjakat, ha a tervpályázatot a hasznosíthatóság, vagy az építészeti minőség szempontjából csökkent értékűnek minősíti.

Eredményes tervpályázat esetén a Bíráló Bizottság a rendelkezésre álló összes díjat kioszthatja a nyertes tervpályázatok között.

A Bíráló Bizottság döntése alapján a Kiíró május 27-ig kihirdeti a pályázat eredményét, és a pályázati díjakat a díjazott művek szerzőinek átadja, az átadás helyszínéről és pontos időpontjáról a www.meszorg.hu weboldalon ad tájékoztatást.

A pályázat eredményhirdetése nyilvános.

A pályázat zárójelentését az eredményhirdetés után Kiíró a magukat regisztrált pályázóknak e-mailen megküldi, illetve közzéteszi a www.meszorg.hu www.mek.hu www.epiteszforum.hu honlapokon.

A Kiíró a beérkezett pályamunkákat nyilvánosan bemutatja. Ennek időpontjáról és helyéről a www.meszorg.hu  honlapon ad tájékoztatást.

A pályaművek és a tervpályázati eredmények felhasználása
A díjazásban részesült pályamunkák a Kiíró tulajdonába kerülnek, aki a pályamunkákat a tervezési program véglegesítése, illetve szakmai és reklámcélra bármely módon és bármely reklámhordozón (beleértve írott és elektronikus médiát, internetet, BTL-t), időre-, mértékre-, földrajzi területre nézve korlátozás nélkül további ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja, azokat többszörözheti, terjesztheti, nyilvánosságra hozhatja.

A részvétel feltételei
A tervpályázaton részt vehet Magyarország valamennyi felsőfokú építész-, tájépítész-, településmérnök-, formatervező- és terméktervező képző oktatási intézményének hallgatója, illetve Phd és DLA hallgatója, aki regisztrálta magát a www.meszorg.hu weboldalon, és akivel szemben nem áll fent a tervpályázatok kiírását szabályozó 137/2004. Korm. Rendelet 13§(3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem.

A pályázó személy vagy csoport a regisztrációval és a pályázat benyújtásával egyben hozzájárul a tervpályázat nyilvános bemutatásához is.

A tervpályázaton egy pályázó csak egy pályaművel vehet részt.

A tervpályázatból való kizárás
A Bíráló Bizottság
- kizárja a titkosságot sértő pályázatot,
- kizárhatja a bírálatból a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket,

A Bíráló Bizottság tagjai:
Kálmán Ernő DLA elnök Magyar Építőművészek Szövetsége, elnök
Bardóczi Sándor tag tájépítész
Pálfy Sándor tag építész, tanszékvezető BME
Borsay Attila tag MCXVI
Arató György tag XIII. kerületi főépítész
Szegő György tag építész, főszerkesztő Régi-új Magyar Építőművészet
Kerekes György tag építész

A Bíráló Bizottság a tervek elbírálásába szakértőket is bevonhat.

A Bíráló bizottság munkája
A Bíráló Bizottság a vonatkozó jogszabályok, valamint a MÉK Tervpályázati Szabályzata, az Elnök által előterjesztett és a tagok által jóváhagyott munkaterv szerint végzi munkáját.
A Bíráló Bizottság döntéseit többségi szavazással hozza, munkájáról a szakmai titkár - folyamatos jegyzőkönyvet vezet.
A Bíráló Bizottság csak a díjazott terveket részesíti részletes bírálatban
A Bíráló Bizottság munkája nem nyilvános.
A Bíráló Bizottság a pályázattal kapcsolatos összegző megállapításait zárójelentésben teszi közzé, részletesen értékeli a díjazott pályaműveket.
A Bíráló Bizottság döntése végleges, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.

A pályázat lebonyolítása
Helyszín: Budapesti Olasz Kultúrintézet a Velencei Biennale 2010 – egyetemista szemmel c. prezentációt követően
Regisztráció kezdete 2010. december 1.
Helyszíni szemle időpontja: egyéni megtekintés
Kérdések határideje: 2010. február 8.
Kérdésekre adott válaszok határideje: 2010.február 28.
Pályaművek beadásának határideje: 2010. április 10. 24:00
Kiállítás a pályaművekből 2010. május 04.
Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2010. május 28.

A tervpályázati kiírás mellékletei
A pályázati kiírás mellékletei regisztráció után letölthetők a www.meszorg.hu honlapról.
(A mellékletek tájékoztató jellegűek ill. az ötletpályázat demonstrálásához szabadon felhasználhatóak.)

A tervpályázat támogatói
XIII. kerület Önkormányzat – főépítészi hivatala
Krause Kft.
MAHART Passnave Zrt.
Varsói Magyar Kulturális Intézet
NKA
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
Bécsi Collegium Hungaricum

A szerző legújabb cikkei:
Ben van Berkel (UNStudio) tervezheti Budapest új hídját!
Ledőlt a Tadzs Mahal két minaretje
Mivel kápráztassuk el tetőtérbeépítésen gondolkodó ügyfeleinket?
Bemutatták a MOME Műterem- és Médiaházat
Kitüntetést kapott Dr. Vámossy Ferenc
Anthony Gall, Callmeyer László, Szabó Levente, Vasáros Zsolt, Zakariás Attila Ybl-díjasok
A hőszigetelés nem csak a centiméterekről szól!
MMA támogatási pályázat kiállításra, könyvre, alkotótáborra!
Fogadjunk, hogy ilyet még nem tervezett! Ritka pályázat.
Itt vannak az új hódmezővásárhelyi templom látványtervei
Virtuál és Valóság – Korszerű építészeti tervezés
Amikor a tanárok firkálják a padot – I. M. Marosi Bálint
Új év, új hőszigetelési követelmények



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: -2 (1 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás


Konferencianaptár

Építési megoldások

Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik