Java | 2014.05.01
16 évvel az építkezés leállása után idén befejeződik a lágymányosi Tüskecsarnok építése. Azonban a korábban felröppent hírekkel ellentétben csak novemberre várható a befejezés – tájékoztatta lapunkat Lázár Antal tervező. (a szerk.)

Előzmények:
A történet még az 1996-os szépreményű EXPO világkiállítás előkészítéseinek időszakára nyúlik vissza, amikor az érintett területrészre kiírt pályázatok egy szabadtéri színpadról, két kiállítási csarnokról, térszín alatti parkoló kialakításáról szóltak. Az A&D Stúdió Kft. az EXPO előhasznosítású sportlétesítmények tervezési jogát nyílt, titkos, építészeti pályázaton nyerte el. Terveik alapján a kivitelezés elkezdődött, a sportcsarnok és az edzőtermek szerkezetei megvalósultak, az uszoda és a szabadtéri színpad alapozásának földmunkáira, és az alapok részleges megépítésére is sor került. Anyagi forráshiányra hivatkozva az akkori kormányzat a világkiállítás rendezésének lemondása mellett döntött, s logikusan az építkezés leállításáról. Az eltelt 16 év során voltak ideiglenes kísérletek az épületek hasznosítására, de ezek során a tényleges használatbavétel érdekében semmilyen fejlesztés nem történt.

Tervezői feladat:
Az első tervek szerint szinte teljesen földborítású lett volna a csarnok, ám költségcsökkentés céljából ez némiképp módosult: a csarnok fémtetőt kapott, amelynek közepére kerültek a névadó, egyenként hat méter magas üvegpiramisok. A sportcsarnok küzdőtere 4 méterrel fekszik a talajszint alatt. 2028 fix férőhelyes épület multifunkcionálisan alkalmassá vált kézilabda, teremfoci, tollas-, és kosárlabda, röplabda, torna, ökölvívás, vívás, birkózás, asztalitenisz, tenisz, sőt súlyemelés sportágak eseményeinek megrendezésére is ám koncertekhez, vagy egy boxmeccshez a küzdőtéren még további 1000 mobil ülőhely is létesíthető. Az alsóbb terekben kaptak helyet a kiszolgáló helyiségek, raktárak. Főbejárat két oldalról is készült: az egyik az egyetemi épületekre néz, a másik a szemközti oldalon, az edzőtermek tetőkertjére nyílik. Az északi oldalon a TV-közvetítések számára és VIP vendégek fogadására alkalmas új bejáratot alakítottak ki, amely a Bogdánfy út meglévő közúti csatlakozását veszi igénybe. A csarnok uszoda felőli oldalán, illetve a túloldalon rámpa létesült a teherautók fogadására, ennek egy rendezvény kellékeinek, színpadtechnikájának beépítésekor van nagy jelentősége.
A 97x65 méteres, ellipszis alakú tetőszerkezet az épület műszaki érdekességének számít. A különleges tervezést és precíz kivitelezést igénylő "háló" két irányban hajlított tartók összemetsződéséből alakult ki.A térrács ívtartói egymásra merőlegesek, rácsos szerkezetet adnak ki. Körben kettős oszlopsor támasztja alá a szerkezetet, középpontjában opeion helyett a 42x18 méter területű felülvilágító piramiscsoporttal.
A 73x117 méteres, téglalap alaprajzú edzőtermi szárnyban mobil falakkal akár tíz terem is kialakítható. Két helyen közlekedőfolyosók osztják a teret, ezek menekülő útvonalként és tartószerkezetként is szolgálnak. A csarnok szerkezete így alátámasztások, oszlopok nélkül készült el. A termeket összekötő nyílásokat úgy alakították ki, hogy kinyitásukkal az épületben körbe 200 méteres futópálya alakul ki. A remek ötletnek hála így akár téli időben is lehet futóedzéseket tartani. A hétméteres beltéri magasságnak köszönhetően pedig röplabda-bajnokságot is lehetne itt rendezni. A termek alatt jelenleg egy parkolószint található (kb. 200 járműnek), a résfalazás, a födémek kiépítése azonban oly módon készült el, hogy még két parkolószint utólag is beépíthető a jelenlegi alá. Az edzőtermek és a Tüskecsarnok közötti összeköttetésbe tervezték elhelyezni a sportolókat kiszolgáló öltözőket, sportorvosi szobákat, zuhanyzókat, mosdókat, közlekedő tereket.
Az uszoda építése folyik, átadása 2015-re várható.


stáblista:
tervező: Lázár Antal DLA, dr. Magyar Péter
munkatársak: Álmos Csaba, Batta Miklós, Sill László, Sükösd Zoltán, Vavrik Ferenc
Helye:
1117 Budapest, Hevesy György út

megrendelő: Nemzeti Sportközpontok
tervezés éve: 1996
építés éve:1998-2014


Forrás: www.hg.hu
www.epiteszforum.hu
www.urbanista.blog.hu

Illetve a tervező (– a szerk.)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások