sebesp | 2014.05.05
London egyik jelképe, rockzenekarok és filmek kedvenc háttere, 1933-tól ötven éven át szolgálta a várost: évi egymillió tonna szén felzabálásával termelte az elektromos áramot. A hosszú vajúdás után most megkezdett átépítés eredményeként a négy kéményes Battersea Power Station hamarosan a metropolisz egyik legdrágább lakhelye lesz.

A Battersea erőmű négy fehér kéménye 100 méterre magasodik a Temze fölé, ami a felhőkarcolók évszázadában meglehetősen szerénynek mondható, mégis a város egyik ikonikus jelentőségű épülete. Harminc éve áll üresen, bár igazából nem teljesen, hiszen számos nagyszabású rendezvény helyszíne volt, nem beszélve az ott forgatott filmjelenetekről (Monty Python The Meaning of Life 1983; Batman The Dark Knight 2007). A „Battersea Power Station Community Group” szerint nemzetközi hírnevét nemcsak a híres piros londoni telefonfülkéket is megálmodó Sir Giles Gilbert Scott építésznek, hanem legalább annyira az 1977-es Pink Floyd album borítójának is köszönheti.

Utoljára tavaly szeptemberben nyitották meg a nagyközönség számára az erőmű részben már szétbontott, mégis méltóságteljes falait, amikor az „Open House London” keretében tízezrek álltak órákon át sorba a bejutás reményében, többségük hiába. Azóta már megkezdődött a terület átalakítása, mely során az egykori turbinatermek helyén 254 lakás megvalósítását tervezik. A napokban megkezdett értékesítés listáján a stúdiólakástól a négyszobásig terjed a skála, előbbi ára 800.000 Fonttól (~300.000.000 Ft) indul, a nagyobbakat 2,7 millió Fontért (~1 milliárd Ft) árulják.

A műemlék-épület egy malajziai befektetőcsoport finanszírozásában kel új életre. Az átépítés során szinte mindent újjáépítenek, az eredeti karakter, helyenként az eredeti durva erőművi felületek megőrzésével ugyan, de a mai igények figyelembe vételével. A legnagyobb attrakció talán a 60 méter magas betonkémények leemelése lesz, melyek teljes felújítás után kerülhetnek újra a helyükre, legalábbis a remények szerint. Civil szervezetek ugyanis attól tartanak, hogy az előre nehezen becsülhető költségek miatt a befektetők menet közben meggondolják magukat és nem emelik vissza a helyükre.

A tervezett beruházás az erőmű épületén kívül Rafael Vinoly beépítési terve alapján több ütemben megvalósulva összesen 3400 lakást, 5000 munkahelyet adó irodaterületet, 200 üzletet és nyilvános parkot is tartalmaz, melyeknek tervezői között nemzetközi sztárépítészek, így Norman Foster és Frank O’Gehry nevét is felfedezhetjük.

Forrás >>

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások