hír rendezvény kiállítás

Élő örökség a kreatív turizmus és a társadalom szolgálatában

bemutatás, menedzsment, oktatás


Kovács Erzsébet | 2014.05.16
A konferencia az Icomos 1999-ben elfogadott Kulturális Turizmus Kartájának szellemében a kulturális örökséghez kapcsolódó turizmus fejlesztési lehetőségeit a helyi és a régiós örökségi értékek sajátosságaira alapozva vizsgálta.

A karta ugyanis a turizmus területén az erősödő globalizáció hatásának ellensúlyozása érdekében a társadalmi szerepvállalás jelentőségét hangsúlyozza. Az örökség turisztikai „hasznosítása” érdekében a helyi és régiós örökség értékelését, megőrzését és a társadalmi szerepvállalás erősítését szorgalmazza annak figyelembe vételével, hogy az örökség megőrzése a társadalomnak nemcsak érdeke, hanem joga és felelőssége is.
A karta szerint a sikeres turisztikai fejlesztés olyan sokszereplős folyamat, amely csak a társadalmi támogatással hitelesen megőrzött örökség élményszerző bemutatásával és a serdülő ifjúság örökségtudatos nevelésével lehetséges. Erre a kihívásra a megfelelő válasz, az érdekeltek szakmai és erkölcsi normákon nyugvó együttműködése.
Az előadások ebben a szellemben meggyőzően világították meg azt, hogy
– a helyi és régiós örökségi értékek feltárása mellett, a méltón és szakszerűen megőrzött örökség helyi sajátossága az egyedi értékeken nyugvó kulturális turizmus forrása (lehet),
– az örökség hiteles, élményszerző bemutatása, a befogadást elősegítő intellektuális akadálymentesítése a sikeres turizmus nélkülözhetetlen feltétele,
– a társadalmi együttműködés feltétele az ismeretterjesztés és a serdülő ifjúság örökségtudatos nevelése.
Gencsi Zoltán Hortobágy alpolgármestere élénk színekkel ecsetelte és európai kontextusba helyezte a régió gazdálkodási hagyományaival és földrajzi helyzetével összefüggő értékeit. Rámutatott arra, hogy ezek az értékek elválaszthatatlanok a régió olyan sajátos építészeti örökségétől, mint például az útmenti csárdák, amelyek a gazdálkodással összefüggő örökséggel együtt minden kétséget kizáróan alapja lehetne egy turisztikai fejlesztési program kidolgozásának. (Előadás anyaga itt.)
Virág Zsolt a Kastélylexikon sorozat szerkesztője előadásával az előbbiek folytatásaként hitelesen támasztotta alá, hogy a gazdálkodás sajátosságai az élet egyéb területein is számos érték létrehozását segítette. Így épültek az elmúlt századok folyamán a régióban még mindig nagy számban található kastélyok és kúriák. Sajnos a jobb sorsra érdemes kastélyok és kúriák zöme jelenleg az előbb említett gazdasági háttér megszűnése miatt nagy számban veszélyeztetett állapotban vannak. (Előadás anyaga itt.)
Tolnay Zsuzsa világörökségi szakreferens az ismeretterjesztés és a bemutatás jelentőségét, általános elveit és módszereit mutatta be (megnézhető itt). Felhívta a figyelmet az örökségi értékek hiteles interpretációjának jelentőségére. Hangsúlyozta azonban, hogy a bemutatás hitelessége sem tartalmi sem módszertani szempontból nem lehet akadálya az ismeretek befogadhatóságának Ezért a szakemberek egyik legfontosabb kötelessége az „intellektuális akadálymentesítés”.
Beleznay Éva és Kacskovics Fruzsina építészek közös előadása (megnézhető itt) az ismeretterjesztés és a nevelés jelentőségével foglalkozott. Az előadás a személyes tapasztalatok alapján nagy meggyőző erővel mutatta be a diákok tanórán kívüli örökségtudatos nevelésének sikeresen alkalmazható gazdag módszertani tárházát vetélkedőktől, a felfedező sétákig, a helyi örökség értékeinek feldolgozásától a kézműves foglalkozásokig, vidéki kamaszok budapesti tapasztalatszerzésétől budapesti fiatalok vidéki élményeiig.
Györfy Ilona és Vajda József pedig az információs technológia a WEB-es bemutatások lehetőségeit illusztrálták a példák érdekes és változatos sorozatával váraktól múzeumig, tájháztól a Hortobágyig. A példák azt bizonyították, hogy az új technológia nem csak a turizmust segítő tájékozódást szolgálhatja, hanem az ismeretterjesztést és az oktatást is.
A kiállítás megnyitója – Kovács Erzsébet – a témához kapcsolódóan a kiállított tablókon szereplő örökségi helyszínek turisztikai szempontból egymáshoz kapcsolható értékeire, sajátosságaira hívta fel a figyelmet.
A hozzászólások – beleértve Pottyondy Péter szavait, aki az NKA-t képviselve szólalt fel – jellemzően pozitív hangvételűek voltak és az előadók megállapításait, felvetéseit erősítették.
A konferencia résztvevőit Puhl Antal professzor is köszöntötte.

Az összefoglalót összeállította: Kovács Erzsébet építész, az Icomos MNB Kulturális Turizmus Szakbizottságának elnöke, a konferencia levezető elnöke

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások