Az öltönyös rabszolgák birodalmában

Sok fiatal számára a karrierépítés egyik leginkább vágyott útja egy nagy nemzetközi bank vagy éppen biztosítótársaság központjában kezdeni a pályafutását. Az ilyen szervezetek természetesen mindent elkövetnek azért, hogy alkalmazottaik a lehető leghatékonyabban dolgozzanak, hiszen ha valahol, itt igazán pénzről van szó. De vajon milyen építészeti környezet várja a profit könyörtelen világába érkezőket?

Néhány hónapja alkalmam nyílt végigjárni a világ egyik legismertebb pénzügyi szervezetének épületét, a Lloyds székházát. A még napjainkban is futurisztikus benyomást keltő épületbe lépve szokatlan világ tárult elénk. Mivel az épület tartószerkezete, gépészeti berendezései és vertikális közlekedési rendszere a „kifordított épület” koncepcióból adódóan a homlokzatokat szinte teljesen beborítják, az egybefüggő irodaterek egy sok emelet magas fedett központi átrium felé fordulnak. A technológia a belső tereket is kétségtelenül uralja, nehéz elszakadni a gondolattól, hogy valójában egy gyárban vagyunk. Méretes betonpilléreken nyugszanak a csarnokszerűen egybenyitott terek födémlemezei, és az irodaépületekben megszokott tipizált álmennyezetek helyett betonelemekből kialakított mennyezet nehezedik a munkahelyek fölé. A négyzetes betétek közepén szemet formáló lámpatestek végtelen sora pásztázza a dolgozókat, tudatosítva a pénz mindenek feletti fontosságát e falak között.

Az épületben nemcsak a figyelő szem tudatalatti hatása miatt, de a mindenhonnan mindenhova átlátást biztosító, teljesen nyitott térrendszerből adódóan is az az érzés kerít hatalmába, hogy itt csak a munkára, azaz a profittermelésre lehet koncentrálni. Nincs privát zóna, az alkalmazottak monitorára nemcsak a kisméretű asztalok miatt közel helyet foglaló szomszéd, de akár a két emelettel feljebb ülő főnök is rálát. Nincs kilátás a környező utcákra, nincs zöldtető az alacsonyabb épületrészeken, ami egy kis lazító elmélázásra adna lehetőséget. Az emeleteket futószalagként összekötő, állandó mozgásban lévő fogaskerekeiket láttató mozgólépcsők csak fokozzák azt az érzést, hogy üzemi területre tévedtünk.

A közlekedőkben gépészeti vezetékek kígyóznak és gépházakban megszokott részleteket fedezhetünk fel. Az intim zóna a mellékhelyiségekben is korlátozott, húszasával sorakoznak a mosdók és a piszoárok egymás mellett. A kortárs irodaépületekben már mindennaposnak számító kötetlen társalgó területeknek a földszinti kávézón kívül más nyomát nem sikerült felfedezni.
A nyers felületek, végtelen számban ismétlődő elemek, technokráciája ellenére a terek egyfajta otthonosságot is sugároznak, ami a kifinomult részleteknek és a magas minőségű felületi kidolgozottságnak köszönhető.

Vélhetően a megrendelő annak idején nem volt biztos abban, hogy a jövőt kísértő építészet megfelelően képes lesz majd reprezentálni a cég tradicionális értékeit, gazdasági potenciálját, így néhány elemet átemelt múltjából a modern falak közé, amilyen például a hagyományosan a hajók szerencsés hazatérését, illetve olykor elvesztését jelző Lutine Bell a hozzá tartozó toronnyal, vagy a tizenegyedik emeleten helyet kapott étkezőszoba, mely Robert Adam 1763-ból származó munkája, és egy korábbi Lloyds épületből darabokra szedve építették fel újra.

Bár az épület rideg távolságtartását ma már számos szempontból bírálat érhetné, kétségtelen hogy terveinek elkészítésével Richard Rogers egyedi alkotást hozott létre. A huszadik század második felének útkereső építészetével bizonyítani tudta megrendelői számára, hogy a hatalom bármilyen építészeti irányzattal kifejezhető, tiszteletet parancsoló belső térvilág hozható létre.

Kérdés persze, hogy az épületben dolgozókat mennyire keríti hatása alá az őket körülvevő építészeti környezet. A többségre talán csak tudat alatt hat, de a személyes látogatás után nehéz elképzelni, hogy semmilyen hatással ne lenne a benne dolgozó bankárok százainak napi munkájára. Annyit mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy esténként a környező pub-ok előtt fürtökben lógnak a pénzvilág öltönyös rabszolgái.

Az 1978 és 1986 között felépült épület műemléki védettséget élvez. Korábbi cikkünk a témában itt olvasható.

Képek: ©SP