hír épületek tervek cikk Galyatető kilátó Magyarország túristaközpont

Kilátás újratöltve: Így újul meg az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye

sebesp | 2015.04.12
Felépül, megújul a galyatetői turistacentrum, amely várhatóan nyártól várja majd a vendégeket. Ez a beruházás is része az Országos Kéktúra útvonalát érintő fejlesztéseknek; a Kőszegi-hegységtől a Zemplénig tartó szakasz majdnem 3 milliárd forintból újul meg.

Hajrájába érkezett a Galyatetői Turistacentrum kialakítása. Az ország egyik legmodernebb turistaközpontja a nyár elejére készülhet el a Mátra szívében, ahol már most is sokan sétálnak, túráznak.

Az épületet környezetbarát technológiával működtetik majd: a tetőre napkollektorokat, az udvarra pedig napelemeket telepítenek. Az épületben – a szálláshelyek mellett – meditációs szobát is kialakítanak.

A turistaközpont egyik legérdekesebb eleme a szintén megújuló Galya-kilátó lehet. Az építményt 13 méterrel toldották meg.

Aki felmegy, 360 fokban élvezheti a panorámát – Mecsek, Magas-Tátra, Bükk, Kékestető, tehát minden irányba tökéletes kilátást nyújt – mondta Vass-Eysen Áron építész.

Az építkezést az Európai Unió is támogatja. A beruházás egy országos felújítási programnak is része.

Az országos kéktúra program keretében újul meg a Galyatető Turistacentrum, illetve a mögöttünk látható Galya-kilátó; több attrakció, több kulcsos ház, illetve turistaház születik újjá – fejtette ki Molnár Tamás, a Magyar Természetjáró Szövetség galyatetői üzemeltetési vezetője.

A Magyar Természetjáró Szövetség és az Egererdő Zrt. közös beruházása várhatóan júniusra készül el Galyatetőn. – írja a hirado.hu

Kovács Csaba építész-belsőépítész négy éve alapította a NART Építész Műterem Kft-t (NARTARCHITECTS). Elsősorban igényes kreatív tervezési feladatokra szakosodtak. Itt dolgozik Vass-Eysen Áron építész, ők ketten álmodták meg a különleges építményt, amely nemsokára a Mátra egyik leglátogatottabb és legbiztonságosabb kilátója lesz.

A turistamagazin.hu-n interjú is olvasható az NARTARCHITECTS építészeivel.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...