Födelmesi Tamás | 2015.05.17
Wellness a folyónál – ez a szlogenje a Bad Ems-ben épült új termálfürdőnek. Ez egyrészt leírja a fürdő idilli helyét közvetlenül a Lahn-folyón, a Kaiserbrücke-híd és a Lahn-sziget között, Bad Ems déli városközpontjában; másrészt pedig a Bad Ems Gyógyfürdő különböző szolgáltatásaival gondoskodik főként az egészségről, a pihenésről.

Található itt többek közt csodás táj a medencéből nézve, szauna park, wellness galéria és fitnesz panoráma; sokoldalú programot kínál mind az elmének, mind a testnek.

Annak érdekében, hogy helyet biztosítsanak az új Bad Ems Gyógyfürdőnek, a meglévő termálfürdőt el kellett bontani. Ez az intézkedés lehetővé tette, hogy az új épület tökéletesen megfeleljen a helyi viszonyoknak. Az új termálfürdő terve magára ölti a természeti környezet különösen meghatározó elemeit.
Például a fürdő designjában az egyik központi és visszatérő téma a folyami kavics, amely a Lahn partja mentén végig megtalálható. Megjelenik különféle módon az egyes épületszerkezetek, medencék és a homlokzati nyílások kialakításában – a kavics központi jelentőségű a belsőépítészeti terveken is.

Az egyes épületszerkezeteket teljesen beleilleszkednek a környezetbe mert éppoly rétegesek mint a lerakott hordalék, kavics a folyó partján. A "kőképződés" közepén található a fürdőtér amely tágas és gazdagon épített, már-már túlépített. Ez képezi a legnagyobb elemet. A szauna szárny vezet a fürdőtértől nyugati irányba. A fürdők homlokzatának kialakítás is tükrözi a KONCEPCIÓT: szembetűnőek a kavicsos alakú részek az északi homlokzaton, amelyek fehér panelekbe öltöztek és végigfutnak a homlokzaton.

Az aszimmetrikus vonások adnak a szerkezet városközpont felé néző oldalának élénk és vidám megjelenést. A fürdők alaprajzát is lágy ívek jellemzik – a fürdőtér üveghomlokzatát szintén jellemzi a kavicsok sajátossága az ívelt üvegtáblákkal. A termálfürdő külső megjelenését a nagy, átlátszó üvegfelületek és a zárt homlokzati elemek összjátéka formálja.

A „Kaiserbad” fürdőtől a törökfürdőn át a hagyományos masszázsig, a vendégek változatos és nagyon vonzó szolgáltatások közül választhatnak, barátságos légkörben jól érezhetik és kipihenhetik magukat. A fitnesz tér a tágas ablakaival izgalmas rálátást biztosít mind a fürdőcsarnokra, mind pedig a vonzó tájra, amely része az épületnek szinte belefolyik abba. A tetőterasz invitálja az embereket, hogy eddzenek a szabadban is.

Az öltöző és a zuhanyzó a földszinten található a szaunával együtt. Az öltözők egyfajta zsilipkaput formálnak, mely a folyosókat összeköti végig az északi homlokzat mentén, illetve a zuhanyzókkal melyek a medencetérbe vezetnek. A homlokzat nagyrészt átlátszó összetétele barátságos légkört teremt, melyet eláraszt a fény. Funkcionálisan nagyon jól szervezett alaprajz.
A struktúrák, mint például a gőzfürdő és a pasztilla szabad elrendezése, a különböző medencék és a betonfal kavicsos alakú részeinek egyedi designja változatos és élénk megjelenést teremt az épületben, amelyben olyan érzése van az embernek: nem tudja hova nézzen, mert mindenhol más történik. Különleges hangulatot a vidám színek adják, a hangulatos világítás és a tökéletesen illeszkedő anyagokkal: antracit színű porcelánlapok, fehér csempés medencék márványszegélyekkel, Aleppo fenyőből készült mennyezeti lambéria, a szibériai vörösfenyő lécekből és a matt égerből készült falburkolat kombinációja adja a rideg felületek mellett a melegség érzését.

A tágas szauna térben egy körút megy végig a különböző szaunákon, a nyitott és zárt pihenő tereken, a szauna báron, majd végül elér a tágas szauna kerthez, ahol a finn szauna található.

Az alagsorban lévő igazgatási és személyzeti szobák az előcsarnokban található lépcsőházból érhetők el. Így nem keverednek az egyes funkciók. Az alagsorban találhatóak az egész épület műszaki berendezései is.

Az új Bad Ems Gyógyfürdő sikeres példája annak, hogy a fürdőkultúra és a kortárs építészet a hangulatos design és a magas szintű kényelem útján kombinálható. Elvégre a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fürdőzőknek szükségük van a legmagasabb minőségű atmoszférához, hogy igazán otthon érezzék magukat, pihenjenek és megtalálják a nyugalmat.

Építészet: 4a Architekten
Elhelyezkedés: Viktoriaallee 25, 56130 Bad Ems, Germany
Építés éve: 2012

Forrás + Képek: www.archdaily.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások