donkanyar | 2015.06.04
Orbán Viktor és Tarlós István már rábólintott arra a tervre, amivel Melocco Miklós szobrászművész kívánja feldobni a budapesti Clark Ádám teret. Az emlékmű tervezésben részt vett a Szabadság téri szobor alkotója is. A szoborcsoport része lesz egy kétméteres Makovecz-arc is.

14 méteres torony tervén dolgozott az utóbbi időben Melocco Miklós szobrász – derült ki a csütörtöki Heti Válasznak adott interjújából.

Mint mondta, a Makovecz Imre építésznek emléket állító torony mögött öt jegenye magasodik majd, és lesz benne egy kétméteres Makovecz-arc is, egy pajzs alakú mélyedésben. Úgy fogalmazott, az emlékműnek a Clark Ádám téren, "a Sikló alján lenne méltó helye, a nulla kilométerkövet pedig vissza kell rakni a Clark Ádám tér közepére" – tette hozzá.

Az emlékmű terveinek elkészítésében részt vett Párkányi Raab Péter, a Szabadság téri második világháborús emlékmű alkotója is.

Melocco elmondása szerint a Makovecz-emlékmű terveit Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester is elfogadta.

Update: Örfi Miklós készített egy fotómontázst: "A képen látható torony Makovecz egyik utolsó alkotásáról, a devecseri kápolnáról származik. Gondolom, Melocco művész úr is építész alkotótársának egyik művét szeretné az emlékmű tornyához előképként használni, de melyik torony lehetne hitelesebb, mint éppen az utolsó? Ráadásul van a tornyon „pajzs alakú fülke” – jelentsen ez bármit –, amelyet csak kicsit felnagyítottam, és elhelyeztem benne Melocco ötletének megfelelően Makovecz mester arcát."

Link a cikkre (ott nagyobban is látható a kép, és további részletek...

http://mno.hu/data/cikk/1/28/95/61/cikk_1289561/Makovecz-torony.jpg

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások