donkanyar | 2015.11.02
Nem költözik a Ligetbe a Ludwig Múzeum, azaz a Városligetben felépítendő Új Nemzeti Galéria épülete helyett marad jelenlegi helyén, a Müpában.
Baán László, a Liget projekt miniszteri biztosa egy október 30-ai sajtóbeszélgetésen emlékeztetett: az elmúlt hónapokban számtalan kísérlet történt az egész elképzelés újragondolására, némelyikről aztán kiderült, hogy ezek nem alternatívaként működnek, hanem a Liget program kiegészítéseként. Ennek elemeit a kormány október 20-i döntése véglegesítette, így eldőlt, hogy a Lumú nem kerül az Új Nemzeti Galéria épületébe, amely ezzel mintegy 20 százalékkal kisebb és kivitelezési költsége is alacsonyabb lehet. Heteken belül eldől az is, hogy a Petőfi Csarnok helyére építendő múzeumot a Snöhetta, vagy a SANAA tervezheti-e. A további változások az Ötvenhatosok terének sávját érintik: nem a Liget projekt részeként épül meg Budapesten az Építészeti, illetve a Fotómúzeum, a tér másik pontjára írnak ki új pályázatot a Néprajzi Múzeumra, melynek eddig tervezett helyére az 1952-ben elbontott Városligeti Színházat építik vissza.

„A Városligeti Színház egy valóságos "szecessziós ékszerdoboz", amelyet, bár nem voltak háborús sérülései, 1952-ben elbontottak, tervrajzai azonban fennmaradtak, így hitelesen helyreállítható” - közölte Baán László, hozzáfűzve: a színházi funkciót régóta tervezték a Ligetbe, mert a történelmi előzmények után hiányzott a tervezett családi élményparkjellegből. Az elsősorban családi és gyermekelőadások otthonának szánt teátrum fenntartója a Városliget Zrt. lesz, szakmai együttműködő partnere pedig a Kolibri Színház.


Baán László elmondása szerint a Liget egyik tengelye a Dózsa György út mentén, a másik pedig a Városligeti fasor meghosszabbításaként jön létre. Az első lépcsőben, 2018 tavaszára készül el a Magyar Zene Háza és a Közlekedési Múzeum rekonstrukciója, a Szépművészeti Múzeum felújítása, valamint a Szabolcs utcában a 30 ezer négyzetméteres Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, 2019 nyarára pedig a projekt többi eleme. Mint közölte, 2015 végéig kiírják a tájépítészeti pályázatot is, melynek szempontjairól már megállapodtak a Magyar Építész Kamara Tájépítészeti tagozatával. A pályázat során a Kós Károly sétánynál már elterelt forgalommal számolnak - most hétköznapokon 10-15 ezer autó halad át a Ligeten -, de az elterelés részleteit a fővárosnak és a BKK-nak kell kidolgoznia. A kiírásban benne lesz egy kivilágított, két kilométeres futókör és egy új, nagy, kivilágított játszótér is.


Baán László a Nyugati projekttel kapcsolatban megjegyezte, hogy az nem a Liget program része, még akkor sem, ha annak meghosszabbításaként jön létre. A sínpárok felszabadításával, talajcserével ott mintegy 8 hektáros területet lehet nyerni új épületek és zöldfelületek számára.
A Szépművészetibe 2018 tavaszára a Magyar Nemzeti Galériával (MNG) egyesített 1800 előtti gyűjtemény költözik be, míg a Szépművészeti 1800 utáni műtárgyaiból az Új Nemzeti Galéria elkészültéig az MNG mostani épületében, a Várban látható majd válogatás. A felújítás után a Szépművészetiben a Jón és Dór piramis egybenyitása után létrejön a mélyföldszinten egy nagy időszaki kiállítótér, de elképzelhető, hogy a Dór csarnok is ilyen funkciót kap. Baán László beszámolója szerint a kormány döntött a Vajdahunyadvár műemléki rekonstrukciójáról is, az épületbe azonban csak úgy lenne elhelyezhető bármilyen új funkció, ha a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új otthont kapna.


Jelenleg legalább 2500 autó parkol a Ligetben, nemcsak az Ötvenhatosok terén, hanem az Állatkerti körúton és más belső utak mentén is - hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos. A felszíni parkolás kiváltására három nagy mélygarázs épül: az Ötvenhatosok tere alatt, az Állatkert mellett, valamint a Közlekedési Múzeum és az Új Nemzeti Galéria között, összességében 2000 férőhellyel, a buszparkoló pedig a Vágány utcába kerül. Mint elmondta, a Petőfi Csarnok és a romos Hungexpo irodaházak bontása már a télen elindul, a Kertem szabadtéri romkocsma helyett pedig bár létesül a Magyar Zene Háza park felé nyitott, alsó részében. A Hősök terén az 1928-38 közötti, részben parkosított állapot visszaállítása a cél - számolt be Baán László.

MTI
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások