épületek tervek kapu kerékpár Koppenhága Steven Holl

Bringázás a fellegekben a Koppenhága kapun át


Java | 2015.11.24
Koppenhága új városkapu-projektje Steven Holl tervei alapján teljesen új szintre emeli a kerékpározást. A terv hamarosan a kivitelezés stádiumába lép, így megvalósul a világ legelőkelőbb bicikliútja. Az út két felhőkarcolót kapcsol össze majd 65 méter magasságban.

Az építkezés 2016-ban kezdődik. Az átjáró a nem szédülő gyalogosok számára is elérhető lesz. A dizájnt egy 2008-as versenyen megnyert pályázatban leírtak alapján készítik el. Annak ellenére, hogy az építkezés még el sem kezdődött, már bezsebelt egy építészeti díjat az innovatív dizájnnak köszönhetően.

Az épület szimbolikus átjáróként is értelmezhető, ugyanis Koppenhága múltját és jövőjét szeretnék szembeállítani, illetve összekapcsolni a tervezők. A két torony közötti híd két folyosóból jön létre, amelyek középen csatlakoznak egymáshoz, olyan érzést keltve, mintha ezek az átjárók kezet fognának egymással a kikötő felett. Mindegyik épület napelemekkel lesz ellátva, illetve szélturbinák is működnek majd rajtuk, amelyek együttesen az energiatakarékos, fenntartható építészetet szolgálják majd.

Forrás: Dezeen.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások