sebesp | 2016.06.10
A spanyol legfelső bíróság 2,9 millió eurós kártérítésre kötelezte Santiago Calatrava sztárépítészt, amiért az általa tervezett oviedói kongresszusi palota egyik lelátója összeomlott az épület tíz évvel ezelőtti építése közben.

Az ítélet szerint a látványos és futurisztikus épületeiről ismert, világhírű építésznek kártalanítania kell a Jovellanos XXI nevű ingatlanfejlesztési vállalatot a hibák kijavítása miatt jelentősen megnövekedett építési költségekért, ráadásul nem sikerült megvalósítania a megrendelő által kért, és a tervekben is szereplő mobiltetőt, vagyis nem teljesítette a szerződésben vállaltakat.

A legfelső bíróság döntésével helyben hagyta Oviedo tartományi bíróságának ítéletét és elutasította Calatrava fellebbezését.

A neves építésznek nem ez az egyetlen peres ügye: szülővárosa, Valencia is a bírósághoz fordult, mert a Calatrava által tervezett helyi operaház építési költségei az eredetileg meghatározott összeg négyszeresére, több mint 332 millió euróra rúgtak.

A 64 éves svájci-spanyol építész nevéhez számtalan emblematikus épület fűződik világszerte, például ő tervezte a New York egyik új jelképének ígérkező, 111 méter hosszú, Oculusnak nevezett bevásárlóközponttal és gyalogos-aluljáróval kombinált pályaudvarát (képünkön), amelyet márciusban adtak át a 2001-es terrortámadásban lerombolt ikertornyok helyén épülő új felhőkarcolók tövében.

Most a világ legmagasabb felhőkarcolójának tervein dolgozik, amelynek átadását a 2020-as dubaji világkiállításra időzítik az építtetők.

Forrás: MTI

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások