Katona Vilmos | 2016.07.07
Negyedik alkalommal rendezte meg Csopakon a Hello Wood a Balatoni Hekk névre keresztelt építészeti workshop-hetet. Idén először dolgozott együtt az összes építészeti képzés egy település fejlesztésén.

A szervezőktől

 

Az idei tábor újító volt, hiszen először fordult elő hazánkban, hogy egy település fejlesztésének érdekében minden építészeti-, belsőépítészeti- és tájépítészeti képzést indító egyetem közösen dolgozott. Csopakon egy héten keresztül olyan építészeti projektek, installációk születtek meg, melyek a tervek szerint hosszú évekig szolgálják majd a helyi lakosok és a Csopakra látogató turisták igényeit, valamint vizuálisan fejlesztik és gazdagítják a település képét. A szervezők a helyszíneket az Önkormányzattal közösen választották ki, az egyes funkciókkal kapcsolatban pedig a területek használóival egyeztettek. Az elkészült munkák között akad útmenti mazsolaszárító, kertmozi-fal, Fibonacci-spirál, sőt még egy mozdonykergető óriáshekk is. A Hello Wood célja az, hogy a magyar építészeti egyetemekkel megrendezett tábor a következő években más településeken is meg tudjon valósulni, ahol az építészhallgatók a helyi önkormányzatokkal együttműködve fejleszthetik az adott falu vagy éppen város környezetét. Idén először a zsűri által kiválasztott győztes csapat – a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara – díjat is kapott a legjobb installációért: 500 ezer forint értékű faanyagot és ugyanennyi pénzdíjazást.

“Nagyon jó volt látni az együttműködést a különböző egyetemek között; szervezett keretek között ilyen összefogást eddig nem tapasztalhattunk. Olyan találkozási pontot sikerült létrehoznunk, ahol a különböző egyetemek oktatói egymást jobban megismerve, inspirálva, erősítve, dolgozhattak együtt. Az ilyen típusú közösségszervezést fontos feladatunknak tartjuk az építészeti oktatás jövőjének érdekében” – mondják a Hello Wood alapító tagjai, Pozsár Péter és Huszár András.

A Szent István Egyetem tájépítészei a strandolókat és horgászokat elválasztó térbeli és közösségi szakadékot hidalták át egy különleges hal-lessel. A két világ határán álló, szélfútta nádasra emlékeztető épületbe a strand felől lehet bemenni, belsejéből pedig a nádasra lát a betérő, így az elnagyolt panoráma helyett egy sokkal intimebb tájélményben részesülhet. Idén ezt a csapatot ítélte a zsűri a legjobbnak. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem csapata a csopaki borút mentén épített egy mazsolaszárító által inspirált pihenőhelyet. A Leier cég által forgalmazott Durisol farost paneleiből készített installáció egy szőlővel teli domboldal alján található, az árnyékoló pavilon beljeséből egyedülálló kilátás nyílik a Balatonra.

A Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai a csopaki vízimalom kertjében egy már meglévő építményhez, a sütödéhez toldottak hozzá egy kisméretű teraszt, mely a helyiek által gyakran látogatott kertben sütögetések, baráti összejövetelek helyszíne lehet, a csapat pedig némi kobaltkék festék segítségével létrehozta a régió első szabadtéri dizájn-sütőkemencéjét is. Az Ybl Miklós Építéstudományi Karról érkező hallgatók a Balaton egyik legnépszerűbb kertmozijában építkeztek: a vászon mögé elhelyezett vizuális kirekesztőfal egyrészt az elhaladó autók fényszóróitól óvja a nézőteret, másrészt biciklitárolóként és szeméttárolóként is szolgál. A Budapesti Műszaki Egyetem csapata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság parkjába tervezett egy ősi lábasfejűre emlékeztető alkotást, az "ammoniterasz"-t: a térségben működő Bakony–Balaton Geoparkban ugyanis jellemző ez a kőben megmaradt, csigaformájú fosszília. Az installáció egy kifordított ammonitesz-ház – vagy éppen a Fibonacci-spirál – mintájára épült, egyúttal a park látogatóinak nyújt majd árnyékot és pihenési lehetőséget.

A Széchenyi István Egyetem diákjait a csopaki vonatállomáson kiállított mozdony ihlette meg, mely mögé egy hatalmas, rózsaszín hekket építettek. A látvány olyan, mintha a mozdonyt az indusztriális építészet jegyeit magán viselő hekk üldözné a szomszédos Zamárdi felé. A Nyugat-magyarországi Egyetem diákjai által tervezett pavilon szintén egy halra emlékeztet, amely stílszerűen a csopaki patak partján áll, és a tervek szerint a biciklisták kedvelt pihenőhelyévé válhat. A Debreceni Egyetemről érkező diákok számára az tűnt fel, hogy a strandon az árnyékos helyeket mindig hamar elfoglalják, ezért úgy döntöttek, hogy építenek egy felhőt. A térrácsos szerkezet modulokból áll, a fafelhő pedig egész nyáron várja a hűsölni vágyókat. A Pécsi Tudományegyetem csapata a csopaki kempingben épített négy darabból álló tribün-installációt, melyek könnyen mozgathatóak az iskolás csoportok által gyakran látogatott tábor területén belül. Összetolva akár egy mini amfiteátrumként is használhatóak, de a speciálisan az installációkra készített ponyváknak köszönhetően külön-külön is használhatóak – a tervezők reményei szerint sok első csók helyszínei lesznek.  

Míg a Balatoni Hekk a magyar egyetemek együttműködésével jött létre, a Hello Wood nemzetközi nyáriegyeteme és fesztiválja Csórompusztán július 14-én kezdődik, melynek idei koncepciója a tavalyi Project Village (Falu Projekt) folytatása: idén a letelepedéssel és a közösség otthonteremtésének kérdéseivel foglalkoznak neves nemzetközi szakemberek.

 

A megépült projektek

 

1. Ammoniterasz
Alkotók: A Budapesti Műszaki Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Nagy Márton, Lassu Péter, Pálóczi Tibor
Csapat: Ács Fruzsina, Berczi Zsófia, Gáspárdy Blanka, Kolossváry Detti, Kőszegi Simon, Nagy Dóra, Pintér Csaba, Sörényi Zsófia, Telek Zsófia

2. Sütöd-e?
Alkotók: A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Bene Tamás, Pintér Márton
Csapat: Al Rida Rami, Albert Alex, Aleksic Júlia, Fülöp Rita, Kovács Gréta, Szalontai Kata, Szilvás Zsófia, Sztilkovics Jovánka, Tóth Adrienn Nikolett

3. Felhő
Alkotók: A Debreceni Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Szentirmai Tamás, Török Dávid, Zombor Gábor
Csapat: Balogh Tamás György, Fejes Nóra, Fodor Zsófia, Kövessy Bence, Lévai Csaba, Pásztor Anna, Zurai Lilla, Zsupos Zoltán

4. Merengő
Alkotók: A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Kőműves Márton, Vass-Eysen Áron
Csapat: Gencsi Katalin, Háló Veronika Róza, Horváth Rebeka, Kéri Juli, Kudar Máté, Murczin Evelin, Santana Cadena Diána, Szász Levente, Veres Adrienn

5. A hal
Alkotók: A Nyugat-magyarországi Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Herczeg Tamás, Lipák Gábor, Wesselényi-Garay Andor
Csapat: Battai Hajnalka, Biró Anikó, Mangliár László, Nagy Benedek, Pipei Borbála, Sánta Dóra, Sárközi Dominika, Surányi Vanessza, Torjai Laura

6. Hello box
Alkotók: A Pécsi Tudományegyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Getto Tamás, Sztranyák Gergely
Csapat: Grócz Csaba, Kiss Virág, Milanovic Cecília, Pócza Viktória, Simon Endre, Szabó  Diána, Terényi Krisztina, Torma Patrik, Zsednai Csaba

7. Hekkxpressz
Alkotók: A Széchenyi István Egyetem oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Élő József, Tátrai Ádám
Csapat: Buchinger Péter, Csikár Ottó, Horváth Márton, Kocsis Vanda, Méhes Orsolya, Roll Dávid, Rónai Viktória, Ungerhofer Dániel, Vadász Vanessza

8. Reflex
Alkotók: A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Borbás Péter, Rohoska Csaba
Csapat: Fábián Zsófia Eszter, Gyimesi Levente, Juhász Rozália, Kertes Tamás, Lakner Lóránd László, Pálla Márk, Pap Noémi, Somodi Zsuzsanna, Szilassy Boglárka

9. Halles
Alkotók: A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar oktatói és hallgatói
Csapatvezetők: Valkai Csaba, Zelenák Fruzsina
Csapat: Fábián Zsófia Eszter, Gyimesi Levente, Juhász Rozália, Kertes Tamás, Lakner Lóránd László, Pálla Márk, Pap Noémi, Somodi Zsuzsanna, Szilassy Boglárka

 




Partner Egyetemek: Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, Debreceni Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar

Zsűri: Ambrus Tibor, Csopak polgármestere; a résztvevő egyetemek képviselői; Hello Wood

Hello Wood csapat: Huszár András, Ráday Dávid, Pozsár Péter (Hello Wood-társalapítók), Farkas Anita, Janota Orsi, Lakatos Niki, Lengyel Anna (projekt menedzsment), Szőke Gergely Lukács (grafikus), Végh Gyula, Gadolla Máté (építész), Bányai Csaba (product design)

 

Forrás: Hello Wood

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások