hír épületek Budapest Ferihegy repülőtér

Még nagyobb lesz Ferihegy: Nyugdíjba vonul a juhhodály és a csirkeketrec


sebesp | 2016.09.21
2018-ra megduplázzák az utashidak számát, és kibővítik a 2-es terminál tranzitterületét.

Decemberben indul és 2018 nyarán zárul a ferihegyi repülőtér 5,2 milliárd forintos kapacitásbővítése – írja szerdai számában a Világgazdaság.

A lap – Jost Lammers, az üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. vezérigazgatójának korábbi közlését idézve – arról ír, hogy a reptér jelenlegi kapacitása évi 11,5-12 millió utas, ami a fejlesztéssel 15-16 millióra nő. Tavaly 10,3 millió utasuk volt, ami rekord, idén viszont már 11 milliónál is többet várnak.

A lapnak Hardy Mihály, a BA kommunikációs vezetője elmondta: a beruházás részeként mintegy tízezer négyzetméterrel növelik a légikikötő 2-es termináljának tranzitterületét, a meglévő tizenegy mellé tíz új utashidat építenek, 27 beszállókapuval.

Forrás: MNO.hu

Bár a hír nem szól a fapados terminálok megszüntetéséről, a látványterven az új utashíd egyértelműen az egyik ilyen ideiglenes, a népnyelv által csak csirkeketrecnek vagy juhhodálynak nevezett alkalmatosság helyén látható.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások