A 82 éves Frank Gehry, akinek mindeddig csak problémás építkezései voltak New Yorkban, most végre befejezte az eredetileg Beekman Tower-ként ismert toronyházát Manhattanben, amely stílusosan - egy kis sznob felütéssel - végül a ‘New York by Gehry’ (szabadon fordítva ‘New York, ahogy Gehry látja’) nevet kapta. A felhőkarcoló New York legmagasabb lakófunkciójú toronyháza és egyben Gehry eddigi legmagasabb épülete is. Persze az épület megépítése során itt is számos probléma adódott, például a válság következtében majdnem felére csökkentették az alapterületét, hogy az építési költség alacsonyabb legyen. Végül aztán komolyabb kompromisszum nélkül megvalósult a 275 méter magas, 76 szintes épület, amely a Brooklyn Bridge és a Ground Zero közelében áll.
Az épületben üzletek, kórház, felszín alatti parkolóház van, és a fő funkció: több, mint 900 bérbeadandó lakás, amelyek egyébként a környékbeli lakásokhoz képest viszonylag kicsik. A terv szokatlan public-private együttműködés során alakult ki. Az épület fejlesztője, a Forest City Ratner egyezséget kötött a város oktatásért felelős tisztviselőivel, így kerülhetett a tervbe egy állami általános iskola is. Megépítéséért az építtető, Bruce Ratner felelt, majd az iskolát a New York-i Oktatási Hivatal megvásárolta a fejlesztőtől. A Beekman Tower így a magán- és a közösségi zónák érdekes elegye lett.
A tervezés Gehry bevallása szerint sem volt egyszerű: New York e része tele van híres felhőkarcolókkal, nem könnyű versenyezni velük. Gehry elmondta, hogy két napot skicceléssel töltött egy közeli toronyház szállodájában, hogy közben folyamatosan rálásson New York sziluettjére és városképére. “Ez mindenekelőtt egy New York-i épület, és én tiszteletben tartom a New York-i felhőkarcolók tömegeit”, mondta el. Az épület szimbolikus azért is, mert megvalósulása jelzi, hogy a város lassan kezd felépülni a 9/11 által okozott traumából, és nem fél újra magasházakat építeni.
A végeredmény nagyon sikeres lett: Paul Goldberger, a The New Yorker építészkritikusa úgy fogalmaz, hogy több, mint egy generáció óta ez az első New York-i apartmanház, amiről érdemes írni. A ház tulajdonképpen meglepő Gehryhez képest, aki nem szereti a költségvetési korlátokat, és már többször adott vissza megbízást, mert kreativitását megfékezték. Az utóbbi években azonban a drága egyediség helyett elkezdte foglalkoztatni, hogy miként kerülheti el egy konvencionális épület a banalitást. Első felhőkarcolójánál elfogadta, hogy olyan épületet tervez, amelyet nem a magas Gehry-árfolyamon lehet felépíteni.
Gehry a szokványos tömeget megnyújtotta, majd megpróbált mozgást vinni bele. Kipróbálta, milyen, ha megcsavarja az épületet, de nem működött. Elmondása szerint olyan formát keresett, amely funkcionálisan működik, gazdaságos, és mégis megmarad gehry-s, szoborszerű hatása. Az első variációk kerekdedebb formákkal rendelkeztek, aztán egyszercsak eszébe jutott Bernini. “Egy hajnalon jöttem rá: Michelangelo szobrain kerekebb formákat alkalmazott, Bernini viszont sokkal élesebb, drámaibb vonalakat használt”. Rájött, hogy elég csak a burkolatot hullámzóvá tenni, nem kell, hogy az egész épület elmozduljon. Így szerkezetileg az épület egyszerűbb, klasszikus T-elrendezésű. Emelkedése során Gehry visszalépcsőztette a tömegeket, amivel tovább finomítja az arányokat.
Amitől az épület drámaivá vált, az a 10.300 darab, egyenként féltonnás rozsdamentes acélpanelből álló, drapériaként hullámzó, redőzött függönyfal, amelybe 2400 ablaknyílást vágtak. Az épület északi, keleti és nyugati oldala így olyan, mintha a szél fújná a felszínét. A textúra telitalálat: eszünkbe juthat róla a redőző textil, a fodrozódó víz, a gyűrött alufólia vagy éppen az olvadó jég is. Hatását csak növeli, hogy napszaktól függően a fényviszonyok változásával folyamatosan más képet mutat, szinte mozgásban van. A visszalépcsőző tömegváltásoknál a burkolat mintázata megtörik, ezzel pedig az épület finoman, de jó értelemben bizonytalanná, sérülékennyé válik.
A hullámzó forma miatt azonban a lakásoknak nincs furcsa alakja, Gehry csak a funkcionalitás határain belül hagyta a külsőt az alaprajzra hatni. Az önálló redőzésnek köszönhetően legalább kétszázféle alaprajz alakult ki az épületben. Izgalmas, hogy a külső hullámok által minden lakásban különböző alakú ablakfülkék jönnek létre. Szinte nincs egyforma burkolati panel az épületen - a kiosztás lehetetlen lett volna számítógép nélkül. Gehry irodája kifejlesztett egy szoftvert, amivel precízen meg tudták adni minden egyes panel paraméreteit. A paneleket a Gehryvel más épületeken is együttműködő olasz Permasteelisa gyártotta le egy sima acélburkolatéhoz közeli áron.
Gehry a hullámzó felületekkel szemben az épület déli oldalát teljesen sík felszínűnek hagyta, elmondása szerint azért, mert egyszerűen túl sok lett volna a hullámzásból, és a déli sima felület egyfajta keménységet ad az épületnek.
A The New York Times kritikusa szerint az épület egyetlen hibája, hogy a magán- és a közösségi területek mintha különböző kreatív befektetéssel készültek volna. Persze egy állami iskola építésének költségvetése mindig is korlátozott, nincs lehetőség a határok feszegetésére. Az iskola, amely a torony öt alsó szintjén helyezkedik el, egyszerű vöröstégla borítású, így hasonul a szomszédos épületekhez és egyben különül el a lakófunkció acéllemez tömegétől.
A mai viszonyok között a Beekman Tower (vagyis a New York by Gehry) nem kis győzelem, a karcsú, csillogó tömeg jelentősen átalakítja New York belvárosának képét. Egy kevésbé tehetséges építész által tervezett épület talán tönkretette volna Manhattan oly ismert sziluettjét. Gehry azonban olyan emblematikus épületet tervezett, amely önmagában is megállja a helyét New York legszebb felhőkarcolói között - de az is lehet, hogy lekörözi őket.
az épület reklámfilmje Gehryvel: http://www.youtube.com/watch?v=NYTti5FkOjE&feature=player_embedded
forrás: designboom.com, The New York Times, The New Yorker
képek forrása: New York by Gehry
az épület weboldala: http://www.newyorkbygehry.com
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére