droID | 2016.10.06
A VÉKA 2016. október 19-én (szerdán) tartja az Építő gondolatok soron következő 6. alkalmát Veszprém történelmi központjában. Az est témája: A csend. Idei vendége Katona Vilmos építészetkritikus, kutató „A csend mint építészeti térkoncepció: kontemplatív terek napjaink templomépítészetében” címmel tart előadást.

Időpont: 2016. október 19, du. 6 óra.
Helyszín: Szaléziánum. 8200 Veszprém, Vár utca 31.

„A megismerés vágya mélyen gyökerező emberi kívánság. Bár igen jól körülhatárolt viszonyrendszerek között bontakozik ki, olyan képességeket mozgósít, melyek feladata, hogy jelt adjanak az érzékeken túli világról. E távoli valóság az érzékek felfüggesztése révén éppúgy része lehet az imának és a szemlélődésnek, mint az emberek között végzett mindennapi tevékenységeknek. A csend nemcsak a hangok és külső zajok hiánya, hanem összekötő kapocs is a tettek, szavak és gondolatok határmezsgyéin. A csendnek helye van az emberi test és lélek alakját felvevő épületben: a küszöb megállásra késztet, az előtér felkészít a találkozás pillanatára, a nyílások üressége pedig kapcsolatot teremt a külvilág és az enteriőr között. A csend nemcsak az épületelemek határán és a terek funkcionális válaszvonalainál bújik meg, hanem a ház lényegében is: fizikai matériájában és az őt formáló szellemi tényezőkben, amelyeknek befoglaló edénye lesz.

Az anyag csendje minden ház közös tulajdonsága, függetlenül attól, hogy a konkrét épület mennyire irányítja rá vagy vonja el róla a figyelmet. Az épületeknek emellett további lényeges tulajdonságaik is vannak, melyek révén eleget tesznek rendeltetésüknek, és amelyek nélkül azonosításuk teljesen informálissá válna. Egy templom esetében e két tulajdonság a távolság és a megnyílás…”

A csend mint építészeti térkoncepció: kontemplatív terek napjaink templomépítészetében” címmel Katona Vilmos építészetkritikus, a kortárs liturgikus építészet szakértője tart előadást és kezdeményez eszmecserét.

A meghívott előadó építész, szakíró, a Metszet építészeti folyóirat főszerkesztő-helyettese. 2008-ban szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán. PhD fokozatát a kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszékén végzett ösztöndíjas kutatást, számos külföldi és hazai tudományos szereplést (London AAA, Aberdeen RGU, Luzern HSLU, Basel SAM, Sevilla) követően kapta. Kiemelt kutatási területe a kortárs liturgikus építészet. 2010-től négy évig a Műegyetem és a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet, jelenleg a Széchenyi István Egyetem óraadója.

A részvétel ingyenes, regisztrációhoz nem kötött!
Az est facebook-oldala itt található.

A témához kapcsolódó publikáció:
I. rész
/ II. rész

Az eseményt szervező veszprémi székhelyű, de nem csak a veszprémieknek szóló VÉKA közösség 2010 szeptemberében fiatal építészek és építészhallgatók közreműködésével alakult. Az ötletgazdák elsődleges célul azt tűzték ki, hogy a Veszprémben dolgozó és veszprémi kötődésű fiatal építészek megismerjék egymást, illetve hogy párbeszédet indítsanak a helyi építészek és Veszprém lakói között. A klub létrehozásával erősíteni kívánták a szakmai jelenlétet a városban, hasonlóan azokhoz a kezdeményezésekhez, amelyek Budapesten és más, valamilyen építészképzésnek helyet adó településeken korábban már elindultak.

Veszprém városa és a Balaton-felvidék építészeti értékekben rendkívül gazdag terület, de a szakmai kommunikáció hiányzik a város életéből. Egy szakmai klub kapocs az építészek és a város lakói között, ezért a VÉKA tagjai rendszeresen olyan alkalmakat szerveznek, amelyeken a helyiek és a környékbeliek megismerhetik a városban rejlő építészeti értékeket, korunk építészetét és a tervezőket foglalkoztató aktuális kérdéseket. Az egyesület olyan programokat igyekszik életre hívni, amelyek könnyen befogadható módon népszerűsítik az építészetet például filmklub, előadások, kirándulások és épületlátogatások keretein belül.
 



A VÉKA megalakulása óta megvalósult programok időrendben:

Kolontári kiállítás – 2010. november

Filmklub – 2011 februárjától kéthetente, félévente változó tematika szerint.

Megfagyott Muzsikus Kultúrpavilon – 2011. évi Utcazene Fesztivál keretében raklapokból felépített pavilon, amely különböző építészettel és Veszprémmel kapcsolatos előadások helyszínéül szolgált.

R+P Ride and Park – 2011 ősz, az egyesület a Pannon Egyetem menzáját egyedi tervezésű kerékpártárolóval ajándékozta meg, amelyet a lakosság által felajánlott biciklialkatrészek felhasználásával, közösségi szervezésben késztettek.

Kreatív gereblyézés – 2011 ősz, a tagok a Színházkert területén várták az érdeklődőket avarból készített landart képek alkotására.

Madáretető készítés – 2011 tél

Veszprém Portré internetes folyóirat számára cikkek írása, kiállítások szervezése, épületbejárás: Petőfi Színház (2012. február), várostörténeti séta a Laczkó Dezső Múzeummal közös szervezésben (2013).

Veszprém első utcakönyvtárának létesítése és sikeres üzemeltetése – 2013-tól

Építő gondolatok, előadás- és beszélgetéssorozat változatos témákkal, meghívott előadókkal (Wesselényi-Garay Andor, Lévai Tamás, Nagy Tamás, Ilona-malom Műhely, Németh Szandra, Molnár Márta) – 2013-tól

Játék a városunkkal – építészet kisgyerekeknek Gődény Éva vezetésével – 2014

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások