hír

Megvehetetlen s megvesztegethetetlen

Szelleme ereje elnyerte e jelent. S nem elnyelte befektetett elme ereje.


iStvan | 2016.10.15
Diónyi kis történet, vagy tanmese egy kis makacs, de céltudatos hölgy, Edith Macefield legendássá vált házáról, ami túlélte a multi nyomását.

A hatalmas betonfalak árnyékában megbújó kis családi ház Seattle városában található. 2006-ban egy vállalat egy hatalmas fitnesz és bevásárlóközpont építésébe kezdett a területen. A vállalat több házat is megvett, melyek a bevásárlóközpont tervezett helyén álltak. A 84 éves Edith Macefield azonban visszautasította a házáért felajánlott 1 millió dolláros ajánlatot és nem volt hajlandó elköltözni, még úgy sem, hogy tudta, hogyha nem adja el, akkor a hatalmas épületet a háza köré fogják építeni.

Az idős asszony az ellenállás szimbólumává, igazi hőssé vált a helyiek szemében. Edith Macefield 2008-ban, 86 éves korában elhunyt.
A 80 éve épült ház azonban a mai napig is áll és jelenleg egy ingatlancég tulajdonában van. A cég felújította a házat és azt tervezik, hogy egy-egy estére kibérelhetik majd a turisták.
Az idős hölgy története ihlette a 2009-ben bemutatott Fel (Up) című animációs filmet.


forrásoldal

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások