hír BME egyetem kápolna ökumenikus R épület

Valami szokatlan: Kápolna nyílt a Műegyetem R épületében


Katona Vilmos | 2016.10.21
Felavatták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első ökumenikus kápolnáját. A zártkörű szervezés ellenére az R épület harmadik emeletén átadott imaterem ünnepélyes megáldását három felekezet hívei, csaknem száz diák, meghívott köztiszteletű vendég és egyetemi oktató kísérte figyelemmel.

Átmeneti nehézségek ellenére október 21-én délelőtt 11 órai kezdettel ökumenikus szertartás keretében átadták az R épület új imatermét. A Németh Balázs református lelkész, a BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékének tudományos munkatársa kezdeményezésére létrejött „csendes hely” többéves előkészítő munkáját három keresztény felekezet részvétele tette teljessé. A megszentelő áldást Németh Balázs, Pákozdi István katolikus egyetemi lelkész, a Műegyetemi Katolikus Közösség (MKK) vezetője és Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára adta, a szertartást az MKK fiatal zenészei kísérték. A gyülekezetben jelen volt Józsa János, a BME rektora is.

Az imaterem hivatalosan ugyan nem számít konszekrált térnek, de jelentősége messze meghaladja jelenlegi státusát, hiszen a legtöbb nagy európai és egyesült államokbeli felsőoktatási intézmény gyakorlatának megfelelően mostantól a Műegyetem is helyet biztosít a permanens egyházi jelenlétnek. Az imaterem átadásával a BME rendszerváltás utáni adósságából is lefaragott, mellyel nemcsak a vallásos egyetemi polgároknak, de mindazoknak tartozott, akik a tudományos elmélyülésen túl az egyéni spirituális épülés lehetőségét is részben az egyetem falain belül keresik.

Amint Barta-Eke Gyula, a Műszaki Egyetem kancellárja ünnepi beszédében fogalmazott, a kápolna remélhetőleg azokat a fiatalokat is megérinti majd, akik az egyetem életébe csöppenve nem találják a helyüket és lelkileg elkallódnak. Vannak, akik az olyan jelesebb ünnepek alkalmával sem lehetnek otthon, mint a karácsony, de rajtuk kívül is sokaknak szükségük lehet egy új családra, amit a hívő közösségekben meglelhetnek. Barta-Eke a szertartást vezető lelkészekkel összhangban az egyetemi missziók személyes támogatását ígérte mindazoknak, akik akár Istent keresve, akár csak a csöndre vágyva lépik át a kápolna küszöbét.

A szertarás keretében Németh Balázs a János-evangélium kezdő soraival, Pákozdi István saját szavaival és szenteltvíz hintésével, Fischl Vilmos pedig zsoltáros áldással mondott köszönetet a kápolnáért, majd az egybegyűltekkel az 1956-os szabadságharc évfordulójának emlékére közösen elénekelték a magyar himnuszt. A termet puritán és mobil fabútorzata, egyszerű asztala, szószéke és keresztje az egyéni látogatáson túl alkalmassá teszi közösségi imaalkalmak, felekezeti vagy ökumenikus istentiszteletek megtartására is.


Fotók: Gergely Gabriella

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások