Bejelentkezés: Regisztráció Elfelejtett jelszó
A szerző legújabb cikkei:
Új pályázat városoknak!
Kérdőív az építészeti pályázatokról
"A múlt időknek reánk maradt céhmestere"
Kazincbarcika, a színes város
Költészet vasbetonból
Magyarországról ketten is bekerültek az URBACT „Good Practice” városai közé
Nagyvonalú egyszerűség – Nyaralók a Kotsis-fivérektől
Felmérés a hazai BIM helyzetről
Az Aranypart aranykora
A természet építésze
Aki Herz pasát is tanította
Kritikai regionalizmus Magyarországon: Török Ferenc
Templomtól a kukoricagóréig – Megnyílt a Kotsis-kiállítás a Lechner Tudásközpontban
Címkék: Zsigmondy Vilmos, Hősök tere, Városliget, artézi kút, Széchenyi fürdő, Lechner Tudásközpont


Kútfúrás a Hősök terén
pestimonika 2016. december 29.      
Zsigmondy Vilmos bányamérnök a Magyar Földtani Társulat szakemberekből álló, ennek ellenére, vagy éppen ezért kételkedő hallgatósága előtt 1866 decemberében, vagyis éppen 150 éve kifejtette: többévnyi tanulmányozás után arra a meggyőződésre jutott, hogy ha a pesti Városligetben kutat fúrnának, melegvizű forrást találnának.

A Magyar Földtani Társulat 1866. decemberi ülésén Zsigmondy Vilmos, bányamérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja szót kért. Felszólalásában kijelentette, hogy elképzelése szerint nem csak Budán találni hévforrást, Pest alatt is van melegvíz. Amit egy kúttal ki is lehetne aknázni. A fellelt hévíz hőmérséklete pedig legalább olyan magas lenne, mint a legmelegebb budai hőforrásé, sőt, valószínűleg melegebb. Az ország kiművelt földtani kiválóságai fölvonták szemöldöküket és összenéztek. A kijelentés merész volt. Nem tudhatták, hogy mi majd ennek a kútnak köszönhetjük a Szecskát, vagyis a Széchenyi fürdőt.

A bányamérnök, az artézi kútfúrás később igen elismertté vált szakértője egy évvel korábban már fúrt egy kutat, méghozzá Harkányban, melyből hévíz fakadt. Ez sokat nyomott a latban, annak javára, hogy a Földtani Tanács ülésén ne nézzék ostoba álmodozónak, de még többet az, hogy röviddel az ominózus felszólalás előtt József főherceg megengedte neki, hogy a Margitszigeten is fúrjon egyet hőforrás fakasztásának reményében.

„…csekély mérvben gázok is fejlődtek”

A Margitszigeti kút fúrási munkálatait a Társulat ülése után néhány nappal kezdték meg. Mikor tehát Zsigmondy Vilmos szót kért a tanácskozáson, merész javaslata még nem élvezte a szakma teljes támogatását. Mondhatni korának bátor innovátora volt.

A margitszigeti fúrás apropóját az a megfigyelés adta, hogy a sziget nyugati oldalán, az óbudai zsinagógával szemben a Dunaparton, „sekély vízálláskor, mindig egy s ugyanazon ponton egy kis, alig 0,6m átmérőjű pocsolya állott elő, melynek hőfoka 30-32C között változott, s melyben csekély mérvben gázok is fejlődtek.” Ez a kis pocsolya egy, a kavics alatt létező hatalmas felszálló melegvizes forrás létét feltételezte. A fúrás 1866. december 21-én indult, és fél évet vett igénybe, hogy 119 méter mélységből 43,89 fokos víz törjön föl. A forrás olyan erővel szökött fel a mélyből, hogy naponta csaknem 60 ezer hektoliter vizet adott.

„A margitszigeti fúrás alapján jutottunk pedig annak tudomására, hogy a kiscelli agyagban több hévízzel telt víztározó is létezvén, a mélyebben fekvő mindig nagyobb mennyiségű és magasabb hőfokú vizet tartalmaz. (….) Az imént előadottak alapján meggyőződésem nem változhatott miszerint a budai hévforrásoktól távolabb helyen is fúrás által, ha nem magasabb, de mindenesetre az eddigelé észlelt legmagasabb hőfoknak megfelelő hévforrás feltárható és miszerint azt egy a pesti városligetben megindítandó fúrás igazolni fogja, miután a Császár- és Lukács-fürdők környékén tényleg 61,5C fokú hévforrások léteznek.” – írta Zsigmondy Vilmos A városligeti artézi kút Budapesten című 1878-as munkájában, melyben részletesen beszámol a mai Hősök tere helyén évtizedes állhatatos munkával fúrt kút történetéről.

A városligeti fúrás

Zsigmondy ideáját a városligeti kútról eleinte nem fogadta egyöntetű támogatás. A bányamérnök még azt is vállalta volna, hogy a fúrást saját költségén kezdi meg, ám végül a főváros és Rottenbiller Lipót főpolgármester felkarolták a tervet, így 1868-ban megindultak a munkálatok. Mivel Pesten a vízellátás korszerűtlen és egészségtelen volt, a remény egy bővizű kútra elég volt ahhoz, hogy a város végül ne csak engedélyekkel, de anyagiakkal is támogassa a fúrást.

„A munkához szükséges fúrház, gép és kazán felállítása után, melyet az akna mélyítése és iránycső beépítése követett a tulajdonképpeni fúrás 1868. november 15-én kezdődött.” – írja Zsigmondy.

A mai Hősök terén, a tér szimbólumának, a Millenniumi emlékműnek helyén induló munka azonban nem ment olyan gyorsan, mint a margitszigeti. Rendkívül sok technikai akadály merült fel menet közben, melyek elhárítása, megoldása napokat, nem ritkán heteket, egyszer még egy hónapnál több időt is igénybe vett.

Még villám is csapott a fúrtoronyba

Háromhónapnyi fúrás után, 1869 februárjában 41 méter mélyen jártak, közben a fúrást a korban használatos fúrásra alkalmas eszközökkel, szabadesési géppel, gőzgéppel, kettős vésővel is próbálták, de csak igen lassan haladtak. A fúrlyuk folytonos omlása állandó problémát okozott. De akadt más gond is. Csavar vagy rugó törött, melyek beestek a fúrlyukba, s törött darabjaikat csak nagy ügyeskedéssel sikerült több nap alatt felhozni. Ha más gond éppen nem volt, akkor beömlött a homok, de olyan is előfordult, hogy az összeszorított mélyítőcsövek szétugrottak. Közben peregtek a hónapok. Mindent, ami a lyukba került el kellett onnan távolítani, hogy a fúróeszközök odalenn végezhessék a dolgukat.

Minden baj és technikai nehézség ellenére azonban, ha lassan is, de haladtak lefelé. 1872-ben, mikor a fúrás már 202 méternél járt szilárd homokkőréteghez értek. A változatosság kedvéért a véső sarkai nem bírták a kemény rétegben végzett munkát és törtek le, újabb hetekkel hátráltatva a haladást. Majd a hajtókerék csapja tört el. Hogy a javítások hamarabb megtörténhessenek, 1872 novemberében a helyszínen kis kovács- és lakatosműhelyt létesítettek. Közben újra fordult az év, 1873 januárjában 234 méteres mélyégnél a tisztítókötél szakadt el, ahogyan később még több alkalommal, de ezt is pótolták. Októberben az nehezítette a munkát, hogy a véső a következő réteget képező kövér és eres agyagban folyton megtapadt és szorult. 1874 februárjától kezdve már nem csak nappal, de éjjel is dolgoztak. Májusban, mikor a nagy fogaskerék tört ketté, 414 méternél jártak, a margitszigeti kútnál már jóval mélyebben, mégis  csupán 20 fokos volt a fúrlyukból kinyert víz hőmérséklete.

580 méternél jelent meg a várva várt kiscelli agyag, amely egy olyan vízzáró üledék, melyet a római idők óta a téglagyártás alapanyagaként használtak. Csak az érdekesség kedvéért: a 4-es metró budai nyomvonala kevés kivétellel ilyen kiscelli agyagban halad. De Zsigmondy kútfúró hősei nem téglát akartak gyártani. Ez a réteg a vízzárósága miatt volt fontos, ez alatt már melegebb vizet reméltek találni.

A munka több apró balesetet leszámítva szépen és egyenletesen haladt annak ellenére, hogy 1875. július 2-án délután még villám is csapott a fúrtoronyba. A legnagyobb baleset december 20-án éjjel, immár 760 méternyi mélységnél érte a fúrást. Éktörés miatt lenn maradt a véső. A felhozására tett kísérletek egy hónap alatt sem jártak tökéletes eredménnyel, így a lent maradt ékrészt összezúzták, a vésőt pótolták és a fúrás folytatódhatott. 1876 végére 858 méterig jutottak. A kőzet, amelyben ebben az időben dolgoztak, rendkívül kemény mészmárga volt, amelyben a véső nagyon szorult.

„…bugyborékolás által árulta el magát”

És végre megtörtént, amiért csaknem egy évtizede dolgoztak, amire annyi munkát és forrást áldoztak. 1877. június 4-én 925 méternél észleltek először felszálló vizet, amely „csekély bugyborékolás által árulta el magát”. Június második felére a víz mennyisége és hőmérséklete is emelkedni kezdett, már 21 fokos volt. Ekkor elkezdték a forrás foglalását, vagyis a nagymennyiségű feltörő víz helyének kialakítását, hogy „ha a felszálló víz mennyisége és hőfoka az eddig tapasztalt arányban növekedne a mélységből jövő összes vizet egyesítse és azt a talaj felszínére vezesse.”

Június 25-én megkezdődött a csőfektetési munka, hogy a forrás vizét egyelőre 31 cm-es csöveken át a sugárúti, ma Andrássy úti csatornába lehessen vezetni. A fúrlyukból ömlő víz hőfoka „folytonosan emelkedvén” július 3-án 39 fok volt.

A fúrás folytatódott, a vízhőmérséklet emelkedett. Október 10-én 43,5 C volt, nyolc nappal később 935 m mélységben már 63 fokos, jóval meghaladva a margitszigeti kútét. A kifolyó víz mennyisége 24 óra alatt 518 hektoliterről 2600 hektoliterre emelkedett. November 30-án a mélység 954m volt, a vízhőfok 72,5 ºC, a felszálló vízmennyiség 7500 hektoliter volt.

A fúrás vége végül 1878 januárjában érkezett el. Január 22-én a vízmennyiség már 10 ezer hl/óránál is magasabban, 11 900 hektoliternél járt, hője 74 fokos volt. A Duna rendkívül magas vízállása miatt az addig az Andrássy úti csatornába vezetett víznek más lefolyást kellett találni, ugyanis a Dunavíz is a csatornákba ömlött, ekkora vízmennyiség pedig már elárasztással fenyegette az Andrássy úti házak pincéit. A kútfúrás így 970 méteres mélyégben végleg megállt, tíz év után végre. A kútfoglalás, vagyis a feltörő víz helyének biztosítása, ivócsarnokba vezetése, csurgók felállítása, levezetőcső fektetése még további 4 hónapot vett igénybe, május 15-éig tartott.

A feltörő víz kihasználására a főváros kutat és kezdetleges, majd egyre bővülő fürdőt hozott létre. A folyamatos fejlesztések miatt a mindannyiunk által ismert Széchenyi fürdő igényeit a kút kapacitása az 1920-as évek végére egyre kevésbé tudta kiszolgálni, ezért 1936-ban egy második kutat is fúrtak. Az első városligeti artézi kút azonban ma is ontja vizét.

„A kútból hatalmas erővel kiömlő víz kristálytiszta és színtelen, és a feltoluló gázok nagy mennyiségétől mintegy forrni látszik.”

„A kútból hatalmas erővel kiömlő víz kristálytiszta és színtelen, és a feltoluló gázok nagy mennyiségétől mintegy forrni látszik.” A pesti artézi kút vizében oldott gázok mennyisége a budai hévforrásokétól nagyban eltért, mert sokkal több szénsavat és sokkal kevesebb nátriumot tartalmazott, amint azt a kor neves szakértője megállapította. A hévforrás előleges vegyelemzése szerint, melyet Molnár János gyógyszerész a gyógyvizek elismert elemzője készített, a gázok összetétele „légeny 19%, szénsav 38,9%; könkéneggáz 1,6%; vízgáz 40,5%” volt.

Hogy mi az a légeny? Hát a nitrogén. A nem kevésbé varázslatos nevű könkéneggáz pedig a záptojásszagú, színtelen kénhidrogén korabeli elnevezése volt.

Csak a tények kedvéért

Zsigmondy nem sajnálta az időt statisztikák készítésére sem. Kiszámolta, hogy a fúrás és tisztítás 2316 munkanapot igényelt, napi 12 órával számítva és a mellékmunkálatok még további 1164 napot. A fúrás 100 ütésenként átlag 1,16 centimétert haladt. Amíg a munka csak nappal folyt 7-9 embert foglalkoztattak, az éjjel-nappali beosztás bevezetése után azonban már 16 ember dolgozott a kút körül. A fúrás költségei 195 574 forintot és 16 koronát tettek ki. Összehasonlításul, a kovács fizetése 800 forint volt évente.

A városligeti artézi kút munkálatait összefoglaló műve zárszavában Zsigmondy, aki a margitszigeti és a városligeti kútfúrással a szakterület hazai tekintélyévé vált odapörkölt egyet Dr. Szabó József egyetemi tanárnak. Szabó ugyanis nem sokkal a fúrás befejezése előtt egy nyomtatványban azt mondta: „Budapest vízellátásának kérdésénél immár évtizedek előtt szóba jött az ártézi kút, de már akkor ki lehetett mondani, hogy Pest közelebbi területén hűvös, sőt langyos víz ártézi kútak által nem várható.” Zsigmondy a munka befejeztével joggal kérhette a tanár urat kijelentése helyreigazítására.

A kút fölé épített faházikót, a „fúrházat” 1884-bent lebontották, mert a bódé nem illett az impozáns Andrássy út végére. Helyette Ybl Miklós tervei alapján egy díszkutat építettek, amelyet Gloriette-nek neveztek. A Gloriette kutat a mai Hősök tere jelképének tekinthető Millenniumi emlékmű építése miatt 1898-ban áttelepítették Budára, a XII. kerületi Széchenyi-hegyre, ahol ma is található. A régi kút mai helyén egy réztábla található, melyen ez áll: „E helyen fakasztott 74-c fokú, percenként 831 liter hozamú hőforrást tudományos vizsgálatai alapján végzett 971 méter mély fúrással 1878. I. 21 én Zsigmondy Vilmos bányamérnök. E ma is működő forrás tette lehetővé a városligeti artézi fürdő létesítését."


Juhász Réka - Lechner Tudásközpont


Források:
Zsigmondy Vilmos: A városligeti artézi kút Budapesten. Budapest, Légrády Testvérek 1878 (A Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
Wikipédia

Képek forrása:
Zsigmondy portréja: edit.elte.hu
Pinterest
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Üzenet a szerzőnek Cikk küldése Nyomtatás Vissza a lap tetejére
Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 6 (3 szavazatból)
Hozzászólások: (Csak teljes jogú tagok szólhatnak hozzá a cikkekhez!)
Eddig még nem érkezett hozzászólás.
OK


DENKMAL
Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik

Médiaajánlat | Impresszum   TervLap ©