sebesp | 2017.01.28
A svéd bútoráruház által kidolgozott lapra szerelt menekültkunyhó minden más kategória termékeit kiütötte a londoni Design Múzeum évente megrendezésre kerülő Design Of The Year pályázatán.

Az IKEA Alapítvány a ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) együtt fejlesztette ki az otthonukat elhagyni kényszerülőknek fedélt biztosító hajlékot, melyből Magyarországra is került néhány 2015 őszén. Négy ember négy óra alatt képes összeszerelni az ötszemélyes menedékhelyet, mely akár három évig is szolgálhatja lakót. Biztonságos, zárható, nem lehet kihasítani az oldalát, mint egy sátorét és napkollektorok segítségével akár elektromos áramot is biztosíthat.

A projekt két díjat kapott, hiszen a londoni Dizájn Múzeum ugyanis nekik ítélte meg az építészeti díjat, és a minden kategóriát egybefogó nagydíjat is.

"A Better Shelter innovatív, emberséges és a gyakorlatban is kipróbált, minden szempontból olyan, amilyennek az Év Dizájnjának lennie kell."

A Better Shelter ötletgazdája, Johan Karlsson vegyes érzelmekkel vette át a díjakat. Annak örülnek, hogy a dizájn egy ilyen fajtáját is értékelik, az viszont szomorú, hogy szükség van ezekre épületekre.

A díjat néhány órával azután adták át, hogy Donald Trump, amerikai elnök bejelentette, hogy Szíriából és másik hat országból beszüntetik a menekültek átvételét.

A világ számos pontján eddig összesen 16 ezer ilyen kunyhó biztosít biztonságos szálláshelyet menekülteknek.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások