hír épületek Budapest Forster Központ

Kétszáz műemléki irat menthetetlenül károsodott. A spórolás miatt?


sebesp | 2017.01.30
Mintegy kétszáz dokumentum károsodott menthetetlenül az egykori Forster Központ budai tervtárában. Az épületben két hete, a kiköltöztetés után, a kikapcsolt fűtés miatt bekövetkezett csőtörés következtében ázott el több ezer irat.



Az anyagok jellemzően 1960 utániak, a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a legtöbbjük pótolható. A kancellária szerint az nem függ össze a káresettel, hogy a tervtár gyűjteménye éppen költözés alatt áll.

Csak a sajtótájékoztató idejére kapcsolták ki a ventilátorokat a műemlékvédelem korábbi tervtárának épületében, ahol iratok ezrei száradnak. Két hete tört el egy távhővezeték – 60 fokos meleg víz borította el a pincét. 16 ezer dokumentumot tároltak az alagsorban – jellemzően 1960 utáni tervrajzokat, építési terveket, földtani jelentéseket, fotókat.

"Maga a tervtár 47 ezer dokumentációt őriz, ebből volt a pincében 16 ezer és körülbelül 1500-at ért károsodás, ebből kétszázban olyan károsodás volt, ami visszafordíthatatlan” – ismertette Győr Attila művészettörténész.

A Miniszterelnökség először tagadta, hogy dokumentumok semmisültek meg, a minisztérium illetékese csak azután állt a nyilvánosság elé, hogy a sajtó beszámolt a csőtörésről.

A műemlékvédelem, hivatalos nevén a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ egyike a január 1-jével megszüntetett kormányzati háttérintézményeknek. A tervtárnak mennie kell a budai Várból, az épületre a Nemzetgazdasági Minisztérium tart igényt. A költözést eredetileg tavaly őszre tervezték, ha nincs csúszás, a csőtörés nem okozott volna károkat.

"Ez az esemény nem azért következett be, mert költözésben van az intézmény, ezek a dobozok, ezek az iratok, ezek a dokumentumok már több mint tíz éve ugyanazon a helyen találhatóak, mint ahol a vis maior eseménykor megtalálhatóak voltak” – nyilatkozta Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.


Forrás: Hírtv.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások