hír tervek Világszínvonalú Nemzeti Kosárlabda Akadémia épül Pécsett.

Világszínvonalú Nemzeti Kosárlabda Akadémia épül Pécsett


Java | 2017.02.19
Finiséhez érkezett a sportcsarnokból, kollégiumból és tantermekből álló komplexum, melyet a kormány közel 2 milliárd forinttal támogatott. Az akadémia tervei még 2015-ben elkészültek, melyeknek csütörtökön volt a szakmai bemutatója. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia a volt szennyvíztelep helyén épül fel.

A Magyar Nemzeti Sportközpontok a héten aláírta a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó Nemzeti Kosárlabda Akadémia kivitelezési szerződését, így ezen a héten elkezdődhet Pécsett egy 21. századi, korszerű, Európában is különlegesnek számító kosárlabda utánpótlásképző központ építése. Rátgéber László kosárlabda mesteredző elmondta, hogy a kivitelező hétfőn veszi át a munkaterületet. A telket Pécs önkormányzata biztosította. „Büszke vagyok arra, hogy a tizennyolc Pécsnek megnyert aranyérem után a városba hozhattam a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát. Biztos vagyok abban, hogy nem tévedtem ezzel, és az eddig elvégzett szakmai munkánkra alapozva létre tudunk hozni egy kiválósági központot" – tette hozzá.
A bruttó 3850 négyzetméteres alapterülettel rendelkező sportkomplexum összesen 1320 férőhelyes lelátóval épül. Az edzőcsarnok játékterének természetes szórt megvilágítása lesz, melyről a polikarbonát felülvilágító gondoskodik. A csarnokhoz tartozik egy kollégium, étterem és tantermek. A kollégiumban összesen 32 db 2 fős kollégiumi szoba lesz, ezen kívül 4 db mozgáskorlátozottak számára kialakított szobaegységből, továbbá 2 betegszobából, 2 db apartmanból, tanári pihenőből és vendégszobából áll. Az étterem a keleti épületszárnyban helyezkedik el. A csarnokhoz tartozó kollégium, étterem és a tantermek összesen 1869 négyzetméter alapterületűek.
Rátgéber László azt is kiemelte, hogy az akadémia életében fontos szerepet játszik a Pécsi Tudományegyetem, mert tudományos háttér és anyagi támogatás nélkül nem működhet a pécsi kosárlabda. Bízik abban, hogy nemsokára hosszú távú együttműködési megállapodást írhatnak alá az egyetemmel, mely hozzájárul ahhoz, hogy a jövő tehetségei előtt kosárlabda életpályamodell álljon.

A mesteredző rövid pályafutása:
„Az újvidéki születésű, 50 éves tréner kilencszer nyert bajnokságot és kupát a pécsi női csapattal, amelynek kispadján 1993-tól 2008-ig ült. Az Euroligában kétszer bronzérmes lett az együttessel. Ő az egyetlen kosárlabdatréner, aki magyar női és férfi szövetségi kapitányként is dolgozott, a női válogatottnak 1997 és 2004 között, majd 2008-2009-ben volt kapitánya, a férfi nemzeti együttes felkészülését pedig 2012-ben irányította.”

Forrás: www.pecsma.hu

mnsk.hu

Stáblista:

Építtetõ: Nemzeti Sportközpontok
Felelõs építész tervezõ: Bachmann Bálint
Vezetõ építész tervezõ: Hutter Ákos, Veres Gábor
Építész tervezõ: Schunk Tímea, Kozák Barnabás, Szentgyörgyi Árpád
Építész munkatárs: Bachman Gergely, Zöldhegyi Zoltán
Látványtervezõ: Mátételki Ákos
Murália és homlokzattervezõ: Bachmann Erzsébet
Tervezés: 2014

Stáblista forrása: Octogon melléklet 2014/5

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások