hír

Statikai terhek – változott a szabvány, itt az új segédlet


Csépé
Megjelent „A tartószerkezeti tervezés alapjai – Terhek és hatások” című segédlet második kiadása. A dr. Visnovitz György egyetemi docens szerkesztésében, Dr. Kollár László és Erdélyi Tamás társszerzőségével készült új kiadást az elsőhöz hasonlóan Dr. Dulácska Endre, Pintér Imre és Papanek Zsolt lektorálták.

Az új kiadásban a kisebb sajtóhibák javítása mellett szerepelnek már azok a lényegesebb változások is, amelyek 2016 decemberével bezárólag a vonatkozó EN szabványok törzsszövegében, azok új MSZ EN kiadásában, a nemzeti mellékletekben vagy a közlönyökben jelentek meg. A változások jól érzékeltetik, hogy az Eurocode-ok bevezetése nem lezárt folyamat, a szabványok finomítása, pontosítása jelenleg is folyik.

Új EN szabványok megjelenése miatt (MSZ EN 1991-1-3:2016 Hóteher, továbbá MSZ EN 1991-1-7:2015 Rendkívüli hatások) lényegesen módosult a hóterhekkel foglalkozó fejezet, valamint a robbanások hatásaival foglalkozó egyik alfejezet. A szakmát érintő legjelentősebb változás azonban minden bizonnyal a szélteher nagyságával kapcsolatos, a Szabványügyi Közlöny egyik, az iránytényezőt befolyásoló helyesbítésének következményeként (MSZ EN 1991-1-4:2007 Szélhatás. Helyesbítés, SZ. K. 1. sz. 2016. jan.).

A kiadvány megvásárolható több jegyzetboltban, valamint megrendelhető a kiadónál itt. http://tervlap.hu

A szerző legújabb cikkei:
Ben van Berkel (UNStudio) tervezheti Budapest új hídját!
Ledőlt a Tadzs Mahal két minaretje
Mivel kápráztassuk el tetőtérbeépítésen gondolkodó ügyfeleinket?
Bemutatták a MOME Műterem- és Médiaházat
Kitüntetést kapott Dr. Vámossy Ferenc
Anthony Gall, Callmeyer László, Szabó Levente, Vasáros Zsolt, Zakariás Attila Ybl-díjasok
A hőszigetelés nem csak a centiméterekről szól!
MMA támogatási pályázat kiállításra, könyvre, alkotótáborra!
Fogadjunk, hogy ilyet még nem tervezett! Ritka pályázat.
Itt vannak az új hódmezővásárhelyi templom látványtervei
Virtuál és Valóság – Korszerű építészeti tervezés
Amikor a tanárok firkálják a padot – I. M. Marosi Bálint
Új év, új hőszigetelési követelmények



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 2 (1 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás


Konferencianaptár

Építési megoldások

Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik