Bejelentkezés: Regisztráció Elfelejtett jelszó
A szerző legújabb cikkei:
Új pályázat városoknak!
Kérdőív az építészeti pályázatokról
"A múlt időknek reánk maradt céhmestere"
Kazincbarcika, a színes város
Költészet vasbetonból
Magyarországról ketten is bekerültek az URBACT „Good Practice” városai közé
Nagyvonalú egyszerűség – Nyaralók a Kotsis-fivérektől
Felmérés a hazai BIM helyzetről
Az Aranypart aranykora
Aki Herz pasát is tanította
Kritikai regionalizmus Magyarországon: Török Ferenc
Templomtól a kukoricagóréig – Megnyílt a Kotsis-kiállítás a Lechner Tudásközpontban
Címkék: Gaudí, Barcelona, Lechner Tudásközpont


A természet építésze
165 éve, 1852. június 25-én született Antoni Gaudí
pestimonika 2017. június 23.      
„Őrült lángész, zseniális konstruktőr, megkésett középkori építőmester vagy a „mértéktelen gigantizmus” megszállottja?” – teszi fel a kérdést Moravánszky Ákos Gaudíról szóló könyvének bevezetőjében. „Zseni vagy őrült?” – kérdezi Rainer Zerbst a Taschen sorozatban megjelent Gaudí kötet szerzője.

A katalán építész, Antoni Gaudí i Cornet, aki extravaganciájával a fenti kérdéseket generálta, 165 éve, 1852. június 25-én született Barcelonától körülbelül 100 kilométerre délnyugatra, egy Reus nevű kisvárosban. Húsz évesen került Barcelonába, itt végezte építészeti tanulmányait, egy olyan korszakban, amelyet a nagyvárosi fejlődés és a katalán nemzeti érzés határozott meg.

Első épületei: a Vicens ház és az El Capricho ház – amelyeket a város köztereire készített kioszk, kandeláber, szökőkút, stb. tervek előztek meg – a középkori Katalónia építészetében is jelentős szerepet játszó mór hatást tükrözik. A középkorra való utalás fontos szerepet játszott a katalán nemzeti mozgalomban, mivel a tartomány 1492-ig az aragóniai királyság része volt és csak ekkor egyesült Kasztíliával, aminek következtében elvesztette nemzeti jogait és spanyol provinciává süllyedt.

Ugyancsak a középkor, a független Katalónia virágkora iránti nosztalgiát fejezte ki a gótikára irányuló érdeklődés. A 18. század végén először Angliában megjelent neogótika nemzetközi szinten is fontos stílusa volt a kornak. A Pugin és Ruskin elvein átszűrt formájából aztán William Morris és társai munkásságán keresztül a kézművesség, az iparművészet új felvirágzása alakult ki, ami a 19-20. század fordulójára elvezetett a szecesszió kibontakozásához. Pugin, Ruskin és Morris mellett a francia Viollet-le-Duc is – aki a gótika nagy szakértője volt és számos műemléket restaurált – fontos inspirációs forrás volt a kor fiatal építészei: Gaudí, Victor Horta, Henry van de Velde számára.

Gaudí 1882-ben kapta első megrendelését Eusebi Güell Bacigalupi gróftól, akinek a pedralbesi birtokára portaépületet, bejárati kaput és istállót kellett terveznie. A kovácsoltvas bejárati kaput sárkány alakban formázta meg, ami Szent Györgynek, Katalónia védőszentjének is a szimbóluma és arra a mítoszra is utal, amely szerint Héraklésznek egy sárkányt kellett legyőznie, hogy bejuthasson a három nimfa, a Heszperiszek kertjébe.1882-ben rakták le a Sagrada Familia alapkövét is egy könyvkereskedő kezdeményezésére, aki a fogadalmi templomot kizárólag közadakozásból akarta megépíteni. Az eredeti neogótikus terveket Francesc de Paula Villar készítette, ő azonban az építkezés első szakaszában visszalépett és a munkát Joan Martorell építész vette át, illetve adta át asszisztensének, Gaudínak.

A Sagrada Familia egy új városrészben, munkások által lakott bérházak között épült, a szegények katedrálisaként, a munkásgyerekek oktatására szolgáló iskolákkal és a szakmai továbbképzésre szolgáló műhelyekkel. Kezdetben Gaudí is neogótikus stílusban folytatta az építkezést, azonban 1895-ben egy nagy összegű adomány egy komolyabb méretű, monumentális katedrális irányába mozdította el az elképzeléseket. Gaudí tervében minden egyes elemnek jelentése van, a nagy építészeti egységektől a színekig, a legkisebb részletekig minden a mondanivaló átadását szolgálja.

1885-ben újabb megbízást kapott Güell gróftól, mégpedig egy belvárosi palota tervezésére. A ház középpontja egy kupolával fedett, három emelet magasságú belső udvar, patio, amely a szalon, zeneterem, bálterem és kápolna funkcióját is betölti. A földszinten irodák, a pincében csavarodó rámpán megközelíthető istállók voltak. A kellemes klímát szellőzőrendszer és az ablakok mozgatható árnyékoló rendszere szolgálja. A homlokzatra készült rengeteg tervvariáció közül Güell a szürke kőburkolatos változatot választotta, melynek monokróm, egysíkúbb világával szemben a tetőterasz márvánnyal, üveg- és mázas kerámiamozaikkal burkolt szellőzőkürtő- és kéményfejei rendkívül változatos formákat mutatnak. Ezekben Picasso is gyönyörködött, amikor később ebben az utcában rendezte be műtermét.

1888-ban kezdi meg Gaudí a katolikus tanárképző intézet kollégiumának, a Colegio Teresianónak a tervezését. A már korábban is (például a Güell-palota bejáratainál) alkalmazott parabolikus ívek itt is megjelennek, a karcsú ablaknyílásoknál és a folyosók boltíveinél egyaránt. Az 1890-es években két lakóházat épít: Leónban Casa de los Botines, Barcelonában pedig Casa Calvet néven. Gaudíra általában véve is jellemző, hogy az épületeit a belsőépítészeti kialakítással és sokszor bútorokkal együtt, komplexen tervezte meg, de az utóbbi lakóház ezek közül is kiemelkedik: Gaudí ide tervezte a legtöbb bútort.

Güell gróf, aki egyébként gazdag textilgyáros és Katalónia 19. századi ipari fejlődésének egyik nagy előmozdítója volt, az 1900-as évek elején az angol kertvárosok mintájára egy új városrész kiépítését határozta el, amihez egy 15 hektáros, délkeletre néző, Barcelonára és a Földközi-tengerre szép kilátással rendelkező területet meg is vásárolt. A tervezéssel Gaudít bízta meg, aki a legkorszerűbb elveket alkalmazta, mint például a gyalogos- és a gépjárműforgalom szétválasztását.

1910-re egyértelműen kiderült, hogy az új lakónegyed ötlete gazdaságilag bukásra van ítélve, csak két telket tudtak eladni, ezek egyikét is maga Gaudí vette meg. Az itt álló háza ma Gaudí Múzeum. A terület mint park maradt fenn, azonban így is világhírűvé vált, a Güell park minden Barcelonába látogató számára kötelező látnivaló, a bejárati pavilonok, a főlépcső, a piac kolonnádja, a padok, a „Görög Színház” mind Gaudí megzabolázhatatlan teremtőerejének példái. Azonban, ahogy más épületeinél is, itt sem csak a fantázia féktelen játékáról van szó, hanem szerkezeti kérdésekről is: a Güell park építésénél használtak Spanyolországban először vasbetont; a padokat, a lépcsőket, a belső oszlopokat, a bejárati pavilonok egyes részeit pedig előregyártott elemekből készítették.

Nem Güell gróf volt Gaudí egyetlen textilgyáros megrendelője, 1900-1910 között a Casa Batlló és Casa Milá szintén egy textilipari vállalat két tulajdonosa számára épült. A Batlló-ház egy meglévő lakóépület átalakítása volt, az eredmény az egész várost lázba hozta. Ebben az időszakban Gaudít támadások is érték, karikatúrák, gúnyos cikkek jelentek meg róla, a Casa Milá – ahogy Moravánszky Ákos írja – „védekezés volt, önnön igazának bizonyítása. Életművének romantikus alapgondolata, a természet és az építészet egymáshoz közelítése, összeolvasztása itt valósult meg talán a legkövetkezetesebben: szinte természetet épített.”

1908-ban kezdték meg Gaudí tervei alapján egy templom építését a Güell textilgyára melletti munkáslakótelepen, de az I. világháború miatt az építkezés 1915-ben félbeszakadt. Elkészült azonban a kripta, ahol Gaudí a téglaszerkezetek gazdag tárházát vonultatja fel. A boltozatok oldalnyomásának levezetésére ferde falakat és pilléreket alkalmazott, amelyek hajlásszögét az oldalnyomásból és a függőleges terhelésből adódó erők eredője adja. A szerkezettervezést modellezéssel oldotta meg, méghozzá nagyon érdekes, fordított módon: a modell a mennyezetre fonalakkal felfüggesztett kis ólomsúlyokból állt. Az itt kikísérletezett és aztán még hosszú évek munkájával továbbfejlesztett szerkesztési elveket alkalmazta a Sagrada Familia utolsó modelljén is. A templomhajókat itt is hiperbolikus paraboloid boltozatokkal zárta le, ezek vasalása ugyanis egyenes vasbetétekkel is megoldható.

1914 után Gaudí már csak a Sagrada Familia építésével foglalkozott, de egyre magányosabb lett, az építészeti divat megváltozásával egyre inkább különcnek számított. 1926. június 7-én szokásos napi sétája során elgázolta egy villamos. Szegényes ruházata miatt a szegények kórházába szállították, ahol nem kapta meg a kellő ellátást. Egy építész barátja és a Sagrada Familia lelkipásztora talált itt rá, külön szobába vitették, de ez már nem tudott rajta segíteni és június 10-én meghalt.
Az utókor sokáig nem nagyon tudott Gaudí művészetével mit kezdeni, de például Le Corbusier az elsők között volt azok közül, akik a jelentőségét felismerték. 1957-ben így írt róla: „Gaudí az 1900-as évek építőmestere, a kő és a tégla hivatott építésze. Híre most terjed el a saját hazájában. Gaudí nagy művész volt. Csak azok neve marad fenn, akik az emberek fogékony szívét megérintik.”

Pesti Monika Lechner Tudásközpont

Forrás:
Moravánszky Ákos: Antoni Gaudí, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
Rainer Zerbst: Antoni Gaudí, Taschen Verlag, 1987 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)

Képek forrása:
www.bbc.com
www.casavicens.org
www.winsiderbarcelona.com
Rainer Zerbst: Antoni Gaudí, Taschen Verlag, 1987
 

Üzenet a szerzőnek Cikk küldése Nyomtatás Vissza a lap tetejére
Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 4 (2 szavazatból)
Hozzászólások: (Csak teljes jogú tagok szólhatnak hozzá a cikkekhez!)
Eddig még nem érkezett hozzászólás.
OK


DENKMAL
Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik

Médiaajánlat | Impresszum   TervLap ©