hír boszorkány Odessza

Balhé a Boszorkányház miatt


sebesp | 2017.09.04
Aktivisták csaptak össze vasárnap Odessza központjában a rendőrökkel a dél-ukrajnai város egyik építészeti különlegességének, az Egyfalúnak vagy Boszorkányháznak nevezett műemléképület védelmében, amelynek közvetlen tőszomszédságában egy új építésű házat kezdtek felhúzni.

A Dumszkaja odesszai hírportál tudósítása szerint a megmozdulást biztosító mintegy 50 rendőr könnygázzal és gumibotokkal próbálta feltartóztatni a tüntetőket, akik közül félszáznak mégis sikerült behatolnia az épülő, most még csak kétszintes házba. Odabent az aktivisták hozzáláttak önkezűleg elbontani az épületet. A lerepülő téglák, széttört üvegek több embert eltaláltak, a hatóságok tájékoztatása szerint egy demonstráló és egy rendőr sérült meg, mindkettőt kórházba szállították. A házépítés elleni tiltakozáshoz helyi lakosok is csatlakoztak.

A Dunszkaja írása szerint védelmébe vette az új ház építtetőit Hennagyij Truhanov, a város polgármestere. Truhanov korábban az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán államfőt támogató Régiók Pártjának tagja volt egészen a kijevi kormányzat ellen irányuló 2014-es EU-párti Majdan-tüntetések lezárultáig.

Az "Egyfalú ház" egy 19-ik században épült háromszintes lakóház, amelynek különlegessége, hogy szemből átlagos épületnek néz ki, ám oldalról olyannak, amely csak egy alig méternyi széles fal. A "trükk" az, hogy az épület háromszög alakú.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások