hír

Hogyan áll a Hauszmann-terv?


Csépé
Helyszíni jelentés a Lovarda, a Stöckl lépcső, a Főőrségi épület és a Karmelita kolostor építkezésének állapotáról. És néhány más dologról ezzel összefüggésben.

Bár augusztus elején foglalkoztunk a Pest-Buda honlapra támaszkodva a Lovarda épültével, érdemes volt most, két hónappal később is megnézni a helyszínt.
A lovarda tetejére már az első réz díszek is felkerültek, lassan tető kerül az épületre. A falazások folynak körben, elkészültek a valamikori istállók, tervezett kiszolgálóterek falai.
Előrehaladt a Főőrségi épület kivitelezése, már a várfalak szintje fölé magasodik a vasbeton szerkezet. Itt már jól látszik a kőfal, ami az előzetes ígéreteknek megfelelően valóban vastag, szemre 30 cm-nek tűnik. Az eredeti terveknek megfelelően készül a régészeti bemutatótér bejárata is.
Leglátványosabb a Stöckl lépcső előrehaladása, aminek már csak a legfelső szintje van hátra. Kifejezetten mutatós már a kőfaragómunka.
A karmelita kolostor és bővítése (miniszterelnökség) is jól halad, az új épület kő bélletei már jól mutatnak.
Közben előrehaladt a régi városháza építése is, a lovagtorony már érdekes színfolttá vált a Szentháromság téren.
Ha arra járunk, érdemes a Nemzeti Galéria előtti Hauszmann-terv-pavilont is meglátogatni. Itt a vendégkönyvben csak pozitív visszajelzések vannak a Hauszmann-tervvel kapcsolatban, de sok turista egész Budapest vendégkönyvének érzi a könyvet, és lelkes beírások sorakoznak a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett vendégektől,Guatemalától Tajvanig, Argentinától Oroszországig. Különleges annak a horvát tisztviselőnek a beírása, aki nagy Hauszmann-rajongó, hiszen Fiumében (Rijekában) a volt kormányzósági palotában "van szerencséje dolgozni minden nap".

A szerző legújabb cikkei:
Ybl reloaded: most lett komplett a dunaparti együttes
Ben van Berkel (UNStudio) tervezheti Budapest új hídját!
Ledőlt a Tadzs Mahal két minaretje
Mivel kápráztassuk el tetőtérbeépítésen gondolkodó ügyfeleinket?
Bemutatták a MOME Műterem- és Médiaházat
Kitüntetést kapott Dr. Vámossy Ferenc
Anthony Gall, Callmeyer László, Szabó Levente, Vasáros Zsolt, Zakariás Attila Ybl-díjasok
A hőszigetelés nem csak a centiméterekről szól!
MMA támogatási pályázat kiállításra, könyvre, alkotótáborra!
Fogadjunk, hogy ilyet még nem tervezett! Ritka pályázat.
Itt vannak az új hódmezővásárhelyi templom látványtervei
Virtuál és Valóság – Korszerű építészeti tervezés
Amikor a tanárok firkálják a padot – I. M. Marosi Bálint



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 6 (5 szavazatból)