sebesp | 2017.12.11
Két külön projekt keretében teljes egészében megújul, és egy teljesen új szárnnyal egészül ki a Budai Irgalmasrendi Kórház intézménye. A 210 éves hazai hagyományokra visszatekintő, keresztény szellemiségű intézmény nemcsak betegellátási elveivel, de építészeti megoldásaival is példát mutat majd.

Két ütemben, jelentős ráfordításokkal újul meg és bővül a Budai Irgalmasrendi Kórház (BIK). Elsőként, önálló projektben, az egyház saját finanszírozásával a műemléki épület meglévő, déli homlokzata és a Vidra utca között épül fel egy új, betegápoló épületszárny. Az új szárny a Krämer, Kiss és Társaik Építészeti és Generáltervező Kft. tervei alapján valósul meg. Az új részleget a meglévő műemléki főépülettel hídszerű folyosó köti majd össze az 1. emeleten. Az ennek megvalósítására kiírt eljárást a Grabarics Kft. nyerte.

A Vidra utcai fronton felépülő részleg illeszkedik a már meglévő, műemlék jellegű régi homlokzathoz, miközben nem másolja azt. Az új, hangsúlyozottan modern szárny bizonyos mértékig tükrözi majd a mellette álló régi épület arányait és színeit, miközben egyetlen elemük sem lesz azonos. A tervezést és engedélyeztetést nemcsak a műemlékvédelmi előírások nehezítették, de a dunai panoráma, valamint a régészeti lelőhely funkció is.

A vállalkozási szerződést ez év október 9-én írta alá a két fél; a Betegápoló Irgalmasrend Magyarországi Vezetője, P. Kozma Imre OH és a Grabarics Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Grabarics Gábor. A munkaterület átadása még októberben megtörtént, november elején pedig elkezdődött a talaj kitermelése, a közterületfoglalási engedély birtokában megépült a védőkerítés, illetve a régi kerítés is elbontásra került.

Jelenleg a területen a munkatér határolás kivitelezése zajlik, melyet az egyik legnevesebb mélyépítő cég, a Bauer Magyarország Speciális Mélyépítő Kft. végez. A mélyépítési munkák során számos nehézséggel és kihívással kell majd szembenézni, a kórház munkaterülettel érintkező szárnyán folyó munka zavartalan biztosításától kezdve a területen található, nagy szilárdságú kőzetek fúrási és bontási technológiájának meghatározásáig.

Forrás: profitline.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások