díj ÉMA Építőipari Nívódíj 2017 ÉVOSZ pályázat

2017 évi Építőipari Nívódíj és a Sándy Gyula-díj győztesei


Java | 2017.12.15
Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) idén tavasszal tizennyolcadik alkalommal hirdette meg felhívását a nyolc kategóriában kiírt pályázatra. A korábbi évekhez hasonlóan – minimálisan 100 millió forint nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítménnyel lehetett jelentkezni.

Összesen 11 projektet részesített Nívódíjban a Bírálóbizottság, emellett 3 részére elismerő Oklevelet adott ki.
A bírálat fő szempontjai az elmúlt évekhez hasonlóan nem változtak:
• az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése,
• a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége,
• a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége
• valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés.

A 2017. évi építőipari nívódíjasok

Középület kategóriában a Meséskert Tagóvoda „16 csoportos passzívház óvoda”

Építtető: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Lebonyolító: Budapest XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.
Tervező: Archikon Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: FK-RASZTER Zrt. (Miskolc)
Alvállalkozó: Gratovin Zrt. (Szeged)
Alvállalkozó: Jet-Vill Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: TT Ablakrendszer Kft. (Kaposvár)

Középület / Kereskedelmi és vendéglátó építmény kategóriában a Hotel Moments

Építtető: CD Hungary Ingatlanhasznosító, Forgalmazó és Szolgáltató Zrt.
Tervező: Archikon Kft.
Generálkivitelező: Market Építő Zrt.
Alvállalkozó: Filó és Társa Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: GILT-MORE Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Herling Restaurátor és Művészeti Stúdió Kft. (Budapest)

Középület / Sport és szabadidős kategóriában a pannonhalmi Kosárlabda Csarnok

Építtető: Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány
Tervező: Gutowski Építész Kft. (Páty)
Generálkivitelező: Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. (Kiskunhalas)
Lebonyolító: É.S.BECK Építési, Mérnöki és Szolgáltató Kft. (Győr)
Alvállalkozó: Build-Material Kft. (Kiskunhalas)
Alvállalkozó: CLC-Construct Építőipari és Szolgáltató Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: ABEX Termelő-, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Kiskunhalas)

Középület / Oktatási létesítmény kategóriában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar számára épület 600 férőhelyes Hallgatói kollégium

Építtető: Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Tervező: Finta és Társai építész Stúdió Kft.
Generálkivitelezők: West Hungária Bau Kft. - ÉPKAR Zrt. - PBE Építő Kft. konzorcium
Lebonyolító: Újlak Mérnökiroda Kft.
Alvállalkozó: NORDIKÁL Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. (Mosonmagyaróvár)
Alvállalkozó: Borbélyház Kft. (Diósd)

Középület / Oktatási létesítmény kategóriában a CEU Közép-Európai Egyetem új épülete

Építtető: CEU Oktatási – Szolgáltató Nonprofit Kft.
Tervezők: O’Donell + Tuomey Ltd. (Dublin) – M-Teampannon Építészmérnöki Kft.
Generálkivitelezők: Market Építő Zrt. - Strabag MML Kft.
Alvállalkozó: Moratus Szerkezetépítő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Reneszánsz Kőfaragó Zrt. (Üröm)
Alvállalkozó: Argo-Hungary Kft. (Budapest)

Középület / Egyházi létesítménykategóriában és a Magyar Építész Kamara Sándy Gyula-díjazottja a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely komplex, részben műemléki rekonstrukciója

Építtető: Fons Sacer belső egyházjogi személy, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Tervező: LINT Építészeti és Művészeti Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: Confector Mérnök Iroda Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Bátony – Trade Kft. (Bátonyterenye)
Alvállalkozó: Dancsó János ev.(Bátonyterenye)
Alvállalkozó: Juhász János ev. (Sámsonháza)

Műemlék-helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában a szombathelyi püspöki palota lebombázott épületrész helyreállítása, homlokzat- és tetőhéjazat-felújítása

Építtető: Szombathelyi Egyházmegye
Tervező: 4RAM Építészmérnök Iroda Kft. (Göd)
Generálkivitelezők: West Hungária Bau Kft. - Fejér B.Á.L. Zrt. konzorcium
Alvállalkozó: Dreiszker és Társai Kft. (Szombathely)
Alvállalkozó: Boga Bau Kft. (Pannonhalma)
Alvállalkozó: Katavics Kft. (Szombathely)

Műemlék-helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában a Gyulai Almásy kastély, látogatóközpont

Építtető: Gyula Város Önkormányzata
Tervező: Földes és Társai Építésziroda Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: Modinvest Építőipari- Beruházó- és Kereskedelmi Kft.
Lebonyolító: Magyar Kastélyprogram Kft.
Alvállalkozó: FUTIZO Kft. (Gyula)
Alvállalkozó: Győri Árpád egyéni vállalkozó (Békéscsaba)
Alvállalkozó: STILFA-MI Kft. (Kecel)

Közlekedési létesítmény kategóriában a békéscsabai vasútállomás felvételi épület rekonstrukció

Építtető: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Tervezők: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., Mata-dór Architectúra Kft. (Budapest), Mérték Építészeti Stúdió Kft. (Budapest), Garten Studio Kft.(Budapest)
Generálkivitelező: Csaba-2013 Konzorcium, vezető tagja a Strabag Vasútépítő Kft. (Budapest), tagjai: Swietelsky Vasúttechika Kft. (Celldömölk), KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. (Budapest), THALES Austria GmbH, Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft.
Alvállalkozó: Svábbau Kft. (Solymár)
Mérnökszervezet: GY-B-L Mérnök: ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft., OVIBER Kft., Főber Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnök Zrt., KÖMI Kft.
Üzemeltető: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Komplex infrastrukturális létesítmény kategóriában a Kelenföldi pályaudvar térsége, Nyugati kijárat, M1-M7 autópálya bevezetés módosított csomópontjának megvalósítása

Építtető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Tervező: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Generálkivitelező: Swietelsky Magyarország Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Budapest Közút Zrt. Metró Mérnök Igazgatóság
Alvállalkozó: Jakosa Építő Kft. (Budaörs)
Alvállalkozó: Út-Őr Forgalomtechnikai Kkt. (Budapest)
Alvállalkozó: Siemens Zrt. (Budapest)

Környezetvédelmi és Vízügyi létesítmény kategóriában Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszerének fejlesztése

Építtető: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervező: MÉLYÉPTERV Komplex Zrt.
Generálkivitelezők: Szeged S-H-K konzorcium, vezető tagja: Swietelsky Magyarország Kft., tagjai: HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft., KÖTIVIÉP’B Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs Kft.
Lebonyolító: Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt.
Alvállalkozó: Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Oktaéder Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Szeged)
Alvállalkozó: MOTTÓ Építőipari Kft. (Győr)

Elismerő oklevélben részesültek

Középület kategóriában a kőbányai Rece-fice Óvoda és Manóvár Bölcsőde

Építtető: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Tervező: KJT Építész Stúdió Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: Jánosik és társai Kft. (Budapest)
Lebonyolító: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Fenntartó: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
Alvállalkozó: Dohány Építő-Szigetelő Bt (Miskolc).
Alvállalkozó: TRICOMP 95 Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: Denkisys Kft. (Budapest)

Középület / Egyházi létesítmény kategóriában a Szentlélek Templom Veresegyházon

Építtető: Veresegyház Város Önkormányzata
Tervező: Nagy László építész (Veresegyház)
Generálkivitelező: ZÁÉV Építőipari Zrt. - Laterex Építő Zrt. konzorcium
Lebonyolító: Csíky és Társa Beruházás-szervező Kkt. (Piliscsaba)
Alvállalkozó: Tető-Kovács Szogáltató Kft. (Solymár)
Alvállalkozó: SOKON Építőipari és Kereskedelmi Kft. (Agárd)

Környezetvédelmi és Vízügyi létesítmény kategóriában a komáromi Almásfüzitő Árvízvédelmi Öblözet Árvízvédelmi Biztonságának Javítása

Építtető: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Győr)
Tervező: SOLVEX Környezet- és Vízgazdálkodási Tervező és Kivitelező Kft. (Szombathely)
Generálkivitelezők: HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft., Szabadics Közmű- és Mélyépítő Kft., KÖTIVIÉP’B Kft.
Lebonyolítók: Országos Vízügyi és Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft., FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő És Mérnök Zrt., UTIBER Közúti Beruházó Kft.
Alvállalkozó: Geologistic Kft.(Budapest)
Alvállalkozó: AQUA Consult Hungary Kft.(Zalakaros)


Forrás: mek.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások