tervek Budapest Duna-híd duna-part Kopaszi gát Liget projekt műemlék Rak-Park rekonstrukció

Áttekintés: a 2018-ban átadásra kerülő beruházásokkal változik a város arculata

1. rész


Java | 2018.01.15
Számos jelentős, korábban beharangozott beruházás indul idén, de a tavalyi évben elkezdett építkezések közül is több áthúzódott az idei évre. Ezekről a projektekről a Tervlap is részletesen beszámolt. A Budapest építészeti szövetét jelentősen módosító beruházásokat itt összefoglaljuk.

A Duna-part

A Duna kettészeli fővárosunkat, ezért logikusnak tűnik, ha a Duna-parti fejlesztésekkel kezdjük az áttekintést. A Budapest 2030 névre hallgató, hosszú távú fejlesztési koncepciónak kiemelt programpontja a Dunával együtt élő város megteremtése, és eddig szinte minden évre jutott egy nagyszabású vagy álmodozó terv a Duna-partok rendezésére (sétányok, lefedett rakpartok, úszó szigetek, ponton kávézók, stb.).

A Rak-Park és a Duna-Buda tervpályázatok keretében a pesti és a budai oldalon is egységes koncepció szerint tervezik a Duna-partok megújítását. A Rak-Park pályázat győztese a Korzó Stúdió lett, de olyan illusztris irodák is, mint Erick van Egeraaté,vagy a Finta Stúdió is a díjazottak között volt. Bár a kivitelezés indulását 2017-re ígérték, ám ez erre az évre csúszott, valamint a Duna-Buda kapcsán novemberre ígért eredményhirdetésről sem találtunk információkat.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. nemzetközi tervpályázatot írt ki egy új Duna-hídra is. A kétszer háromsávos, kötöttpályás, biciklisávokkal is ellátott, Dél-Budapesten megépítendő új híd a Csepel-sziget érintésével egy új fővárosi körgyűrű része lenne, amely közvetlen összeköttetést teremtene Újbuda, Csepel, Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. Olyan nemzetközi sztárépítészek és irodák versenyeznek a tervezésért, mint a Zaha Hadid alapította tervezőiroda, az amszterdami UNStudio, a szintén a hídjairól híres Knight Architects vagy az ARUP. A pályázatok leadásának határideje február közepe. Kíváncsian várjuk a terveket.

Az idei év egy fájdalmas pontja lehet a Római-part sorsa, ahol a mobil gát létrehozása miatt zajlik a harc a civilek és a városvezetés között. Reméljük azonban, hogy idén nyáron is életünk része marad, kedvencünk, a Római part.

Sok vitát váltott ki a Kopaszi gáton, a 120 méter magas Mol-székház megvalósítása, de az alapkőletétele csak idén várható. A magasházat az angol Foster + Partners tervezi, akiknek a nevéhez számos világváros ikonikus modern épülete kötődik (berlini Reichstag üvegkupolája, a londoni új Wembley stadion).


Városliget (a Dunától kissé távolabb)

A Garten Stúdió tervei alapján elindult a Liget tájépítészeti átalakítása az elmúlt évben, s ennek keretében felújítják és biztonságosabbá teszik a Vakok kertjét, megújulnak a sportpályák egy 200 méteres futókörrel, távolugró gödörrel és 2 multifunkciós pályával, és egy speciálisan, kutyáknak szánt játszótér is kiépül. Előreláthatóan 2019 első felében várható az átadás.

2018-ba nyílik meg újra a nagyközönség előtt a felújított Szépművészeti Múzeum, és elindul áprilisban az új Nemzeti Galéria építése is a parkban, a Pritzker-díjas japán SANAA tervei alapján.

Szintén idén készül el az új Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) a volt Szabolcs Utcai Kórház helyén. Az épületekben helyet kap a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria szakembereit befogadó Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI), valamint egy látogatóközpont is. A történelmi épületek rekonstrukcióját, és az átalakítást a Narmer Építészeti Stúdió tervezte.

Zajlanak a Pannon Park és Biodóm, valamint a Néprajzi Múzeum építési munkálatai, és az Olof Palme-ház restaurációs munkái, valamint az egykori Vidámpark helyén egy parkoló kiépítése. A Közlekedési Múzeum viszont a bejelentések alapján nem a Ligetbe költözik vissza, hanem Kőbányán, az Északi Járműjavító területén kap helyet


Forrás: welovebudapest.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások