sebesp | 2018.01.26
Új épületbe költözik a Gyermekek Háza, a tervek szerint a diákok a 2019/2020-as tanévben vehetik majd birtokba a mintegy 4500 négyzetméter alapterületű intézményt – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a főváros II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője pénteken a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.


A politikus elmondta, a kormány a decemberi döntése értelmében 3,6 milliárd forintot biztosít a II. kerületi Völgy utcában található, tíz éve üresen álló épület felújítására és átalakítására.

A költözés mellett arról is szó van, hogy bővítik a Gyermekek Háza pedagógiai programját, hogy a jövőben az alapfokú mellett a gimnáziumi oktatás is megkezdődhessen. A kormányzati döntés megteremti ennek a lehetőségét is - tette hozzá. A Gyermekek Háza volt az országban az első önkormányzati fenntartású alternatív iskola.

Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ tankerületi igazgatója kiemelte, hogy az új épületbe való költözés jelentős előrelépést jelent, hiszen egy országosan is egyedülálló program bővítését teszi lehetővé.

A közreadott sajtóanyag szerint a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Program 1991 óta működik évfolyamonként egy-egy osztállyal a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium egyik épületszárnyában.

A Völgy utca 20-22. szám alatt található épületet 1974-ben adták át, akkor a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézete kezdte meg itt működését, az épület 2008 óta üresen áll. Az ingatlanon jelenleg a csak egy szinten összekapcsolt, két markáns tömegből álló épület, valamint egy teljesen különálló, könnyűszerkezetes faház található.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások