hír exkluzív bontás modern Normafa Olimpia Szálló

Közelmúltrombolás – lebontják az Olimpia Szállót


Ware-Nagy Orsolya | 2018.03.07
Mire e sorokat írom, talán már meg is kezdték az Olimpia Szálló bontását a Normafán. Múlt hét szombaton még éppen volt szerencsém megnézni, amennyire kívülről lehetett. Utólag olvastam, hogy éppen aznap lehetett utoljára megnézni belülről is, egy vezetett séta keretében. Hétfőre tervezték a bontás megkezdését.

Hétfőn reggel mégsem a Normafához mentem, hanem műemlékvédelmi előadásokat hallgatni. De az Olimpia Szálló nem szabadult a gondolataim közül. Értem, hogy jelen formájában csúnya (az egyik internetes híradás szerint egyenesen rút). Értem, hogy kihasználatlan, hiszen tizenhat éve üresen áll. Értem, hogy üdvözlendő egy új park létrehozásának szándéka. E tények önmagukban, egyenként, remekül megállják a helyüket.

További tények.
A szocialista időszakban épült modern épületekkel szembeni ellenérzés mélyen beleivódott az építészetben egyébként nem jártas emberekbe, ez jószerivel elválaszthatatlan az építéskori politikai ideológiával kapcsolatos érzéseiktől, rossz emlékeiktől.
A modern építészetet értékelni nem-építészként sokkal nehezebb, mint egy historizmuskori vagy még korábbi épületet, amelynek, ha a térstruktúráját, a tömegformálás átfogó koncepcióját – amely éppoly fontos volt a XX. századot megelőző stíluskorszakokban is – esetleg nem is érti a látogató, még mindig értékelheti a részletek szépségét, a díszítőelemek kidolgozottságát. 
Ha az időben tovább haladunk visszafelé, a régiség már önmagában értékként fog megjelenni. Szép, mert régi és mert nem olyan, mint a mai épületek – egy üzenet a múltból.
Ha egy épületet nem gondoznak, állapota szükségképpen romlani fog; ha a felújítást senki nem vállalja magára, a legszebb épület is hanyatlani kezd, és nem kell sokat várnunk, amíg sebként, nemkívánatos látványelemként fog megjelenni.
Ha ez megtörténik, már a kifejezett szándék sem szükséges, elég csak "hagyni lenni" ahhoz, hogy a narratíva az "avult, korszerűtlen, túlhaladott" vonal mentén formálódjon.

De hogyan lehet értékelni egy pusztuló, pusztulásra ítélt épületet, amely ráadásul útban van, bántja a környéken kirándulók szépérzékét, és egy olyan korról mesél, amelyet inkább felejteni szeretnének, akik megélték, átélték?

Hogyan lehetne rögzíteni, indokolni és a széles közönséggel elfogadtatni (hogy ne mondjam: megértetni), hogy ez az épület akkor is értékes, ha történetesen úgy néz, ahogy kinéz, akkor is értékes, ha a közelmúlt poiltikai ideológiáját hordozza? Hogyan lehetne érthetően megfogalmazni, hogy Farkasdy Zoltán művét Farkasdy Zoltán életművével kontextusban lehet (kell) elhelyezni, értékelni, nem pedig jelen szomorú valójában? Hogyan lehetne megtenni azt a – védelem szempontjából szükséges – három lépés távolságot, amely által kellő időtávlatból tekinthetünk akár egy 1970-es évekbeli épületre? Nem volt az annyira "nemrég", jegyzetelek a szakmérnöki előadáson, el kell teljen egy emberöltő, hogy a kellő távolság létrejöjjön, de hiszen már eltelt!

Hogyan lehetne? – Nem most, nem ennek az épületnek az esetében, mert ennek már mindegy. De legközelebb.

Korábbi cikkünk:
Újabb áldozat: Lebontják Farkasdy hoteljét

Kapcsolódó olvasnivaló:
Fővárosi Blog
Későmodern Építészet Magyarországon

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások