sebesp | 2018.05.02
Az angliai Cornwallban egy elhagyott és a denevérek által belakott 18. századi börtönt alakítanak szállodává és turisztikai látványossággá. A tervező Twelve Architects feladatai közé tartozik a denevérek új otthonba telepítése is.

A projekt megvalósulásának eredményeként megújul a műemlék épületet, benne 63 szobás szálloda kap helyet. A vendégek az egykori cellákban, amelyeket helyenként párosával összenyitnak, hogy kevésbé szűk alvóhelyeket hozzanak létre, mint amiben a fogvatartottak voltak elhelyezve.

Az 1779-ben John Call tervei alapján épült, a Bodmin Jail börtön csaknem 150 évig volt a büntetés végrehajtás helyszíne, egészen 1927-ben bezárásáig. Több mint 50 nyilvános akasztás zajlott a börtönben, melyek megidézésére az eredeti akasztófát is kiállítják majd a helyszínen.

Megdöbbentő múltjával a háta mögött a börtönről nem meglepő módon pletykálták, hogy kíséretek járnak benne – bár Hannah Baker vezető építész szerint a projekten végzett munkák során nem tapasztaltak jelenéseket. Ehelyett a legnagyobb kihívást a tönkrement és részben lebontott épületrészek helyreállítása szolgáltatták. "Nagyon eltökélten próbálták felrobbantani a 30-as években, hogy újrahasznosítható építőanyaghoz jussanak, de nem voltak igazán sikeresek, mert túl jól építettek meg, a falak körülbelül egy méter vastagok voltak" – mondta a tervező.

A Twelve Architects tervei alapján a tetőt üvegszerkezettel építik újjá, így az udvar belseje kevésbé lesz sötét és sejtelmes, mint az épület előző életében. Az építészek több ponton is küszködtek az épület eredeti alaprajzi kialakítását rekonstrukciójával, de ez nem is csoda, hiszen börtönök tervét régen is megpróbálták a legnagyobb titokban őrizni.

A területen élő denevér populáció is bonyolító tényező volt a felújítás előkészítésében. Kilenc fajta denevér, köztük nagyobbak és miniatűrök használták a romokat párosodási és fészkelő helyekként. Számukra a biodiverzitás fenntartására vonatkozó brit előírások értelmében a helyszínen, az adott esetben a romos falakban és testre szabott denevérházakban biztosítanak majd új lakhelyet.

A tervezett múzeumban egy izgalmas "sötét séta" fogja végigvezetni a látogatókat a börtön mozgalmas történetén a legmodernebb színpadi és filmes technológiák felhasználásával. Az élmény során a látogatók elmerülhetnek az épület történetében, megtapasztalhatják, hogy milyen volt az élet a Bodmin-börtönben a 18. és 19. században.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások