épületek belsőépítészet Balogh Eleonóra Tópark üveghomlokzat

Űrtechnológiát képviselő üveghomlokzat a Tóparkban


Java | 2018.10.22
Balogh Eleonóra üvegtervező művész munkáját és kreatív fantáziáját dicséri az a különös technológia, melynek eredményeként a síkból kiemelkedő színes üvegfelületeket ért napfény hatására a visszaverődő és részben áteresztő sugárnyalábok változatos tükröződéseivel vizuálisan elvarázsolják az ott élőket.

„Örömmel fogadtam el a felkérést, hogy a Tópark ingatlanfejlesztés látványvilágába valami új és egészen meghatározó színfoltot vigyek. Különösen kedves számomra, hogy az üvegművészetet ilyen módon is közelebb vittük a mindennapokhoz, hiszen a lakóhelyünkön, munkahelyünkön ért vizuális élmények meghatározzák a hangulatunkat. Ez a klasszikus gondolkodásmód a tulajdonos és a komplexum igényességét tükrözik vissza.” – mondta Balogh Eleonóra, Ferenczy Noémi-díjas üvegművész.

A közel 90 darab különleges üveglamella megannyi színben díszíti a Tópark közel 200 000 m² alapterületű C épületét. A munka megvalósítása – a tervezéssel és kivitelezéssel együtt – közel egy évig tartott. Egyediségük nem csak megjelenésükben, hanem hatásukban is rejlik. A falból kiemelkedő színes üveglapokról a napfény hatására keletkező, részben visszaverődő fénysugarak változatosan festik meg az épület előtti teret, a napfény erősségének függvényében. Ilyen elementáris hatást a féldrágakövek produkálnak, mint például a labradorit vagy a nemesopál.

Nem csak a természetben előforduló folyamatok jelennek meg a művészi alkotásban, hanem az űrtechnológia is. A művészi látvány sokszínű komplexitását – az üveg alaptulajdonságain túl – egy nanotechnológiával kialakított felület üvegen történő alkalmazásával érte el az üvegművész tervező. Így készült el a C épület innovatív homlokzata, a régióban eddig egyedülálló megjelenéssel.

Az épület alsó szintjén egy önkormányzati fenntartású és egy magánóvodát helyeztek el, az emeleteken lakások találhatók. A magánóvoda, mint szolgáltatás, nagyon kedvező lehet azoknak a szülőknek, akik a Tópark komplexum egyik irodájában dolgoznak majd, hiszen a park mintegy 55 000m²-en irodahelyiségeket is magában foglal.

Balogh Eleonóra üvegtervező művész alkotói kéznyoma az apró részletekben is fellelhetők, hiszen az üvegművész munkái a lakóépület bejárati ajtóján is felfedezhető az itt lakók legnagyobb örömére.

Forrás: sajtóközlemény, Realista.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások