2010. 09. 06.
A Szt. Klára templom rekonstrukciója Nürnbergben

A román és gótikus stílusú nürnbergi Szt. Klára templomot 1274-ben szentelték fel. Kezdetben kolostortemplomként működött, majd evangélikus templomként használták, de olyan időszak is volt, amikor profán funkciót kapott. A belváros közepén található, a Brückner & Brückner Architekten tervei alapján nemrég felújított templomba a mai napig is szívesen betérnek a nürnbergiek és a túristák egyaránt, hogy a hétköznapok zajában kicsit megpihenjenek.

 Új cikkek
Iskolakezdés – Menza Svájcban

A „Kantonsschule Wettingen” történelmileg jelentős helyen működik, a 12. században alapított aargaui kolostor falai között kapott helyet, amely nemzetközi szinten is elismert kultúrkincs. A megnövekedett tanulói létszámnak köszönhetően az iskola menzája szűkössé vált. Egy klasszicista, műemlékvédelem alatt álló pajtaépület kínált új elhelyezési lehetőséget.

Az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társaságának bemutatkozó kiállítása

A BME K épületében nyílik az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társaságának bemutatkozó kiállítása hétfőn (szeptember 6-án). kiállítanak: Batár Zsolt, Bujnovszky Tamás, Csillag Pál, Darabos György, Glázer Attila, Hajdú József, Kazinczy Gyöngyvér, Opitz Tamás, Szél Ágnes, Szentiváni János, Zsitva Tibor. Megnyitja: Pálfy Sándor DLA.

A pécsi Horváth András, Paks főépítésze lett az Év Főépítésze

Horváth András, Paks főépítésze lett idén Az Év Főépítésze, Jeney Lajos építész, Hajdúnánás és Mezőhegyes főépítésze pedig Főépítészi Életműdíjat kapott augusztus 26-án Pakson az Erzsébet-szálló új-felújított épületében, a XV. Országos Főépítészi Konferencián.

        
Ipari létesítményből környezettudatos középület – OSRAM kultúrház, Koppenhága

Az egykori ipari épület energiahatékony felújításánál nagy hangsúlyt fektettek a természetes fény, illetve szellőzés hasznosítására a jobb és egészségesebb beltéri klíma biztosítása érdekében. Az átalakítás eredményeként az épület energiafogyasztása közel a harmadára csökkent, így az üzemeltetés során kibocsátott CO2 mennyisége is jelentősen visszaesett.

Energiahatékony téglaházak konferencia és Eurocode 6, 8 konferencia statikusoknak

A Wienerberger Téglaipari Zrt. 2010-ben is megrendezi hagyományos szakkonferencia-sorozatát országszerte 17 helyszínen; Eurocode 6-8 Falazott szerkezetek tervezése, tartószerkezetek tervezése földrengésre témakörben pedig statikusoknak szóló szakmai konferenciáját tart országszerte 7 helyszínen, 8 időpontban.

Passzívház – Bessancourt, Franciaország

Párizstól 28 km-re északkeleti irányban található Bessancourt, egy vidékies hangulatú kisváros. Itt épült fel Franciaország első passzívházainak egyike, amelyet a német Passivhaus Institut iránymutatásai szerint tanúsítottak. A házat Milena Karanesheva és Mischa Witzmann tervezték, akik közös irodát tartanak fenn Párizsban Karawitz Architecture néven.

        
Megnyílt a 12. Építészeti Biennálé

A 12. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále „People meet in architecture" címmel 2010. augusztus 29-től november 21-ig látogatható a Giardini, az Arsenale és a különböző városi helyszínek kiállítóhelyein. A biennále igazgató főkurátora Kazuyo Sejima japán építész, az idei Pritzker-díj egyik nyertese.

Válaszfalak nélkül – Lakóház Japánban

A Shinichi Ogawa & Associates Építésziroda nemrég elkészült lakóháza Hiroshima egyik elővárosában áll. A 175 négyzetméteres épületben nincsenek válaszfalak, helyettük beépített szekrények, térelválasztók és szintbeli különbségek tagolják a teret. A belső és a külső terek egymásba folynak, mivel a házhoz egy zárt belső udvar csatlakozik.

Art Nouveau Építészet Párizsban kiállítás lesz Fehérvárcsurgón, a Károlyi-kastélyban

Az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából a Károlyi József Alapítvány szeptember 18 és 22 között bemutatja « Art Nouveau Építészet Párizsban » című képkiállítását. Láthatók lesznek a párizsi szecesszió alkotói, Hector Guimard és Jules Lavirotte leghíresebb művei, valamint kevésbé ismert 1898 és 1912 közötti munkái.

        
Csarnokmegoldások – előadássorozat ipari épületek tervezőinek, kivitelezőinek

A csarnokokkal, ipari épületekkel kapcsolatos tudnivalókat átfogó szakmai előadássorozat indul, amely Csarnokmegoldások címmel ősszel országszerte 6 helyszínre várja a tervezőket, mérnököket és a kivitelezésben dolgozó szakembereket. A részvételért a Magyar Építész Kamara 2, a Magyar Mérnöki Kamara 2,5 továbbképzési pontot ad.

Tokióban sem bontják már a történelmi épületeket

A jövő évi nemzetközi konferencia előkészítéséhez kapcsolódóan az UIA állásfoglalást adott ki a történelmi belvárosok kezeléséről. 2011. szeptember végén Tokióban kerül majd sor az Építészek Nemzetközi Szövetségének háromévente megrendezett konferenciájára, ahol a 2. régióban dolgozó Visegrádi Négyek országai, köztük Magyarország, tekintettel az elmúlt években tanúsított aktívitásukra és eredményeikre, kiemelt bemutatkozási lehetőséget kapnak.

Kulturális központ - Vic, Katalónia

Josep Llinás katalán építész új színházépülete Barcelonától észak felé 70 km távolságra, Vic óvárosában áll. A fennsík borongós, ködös időjárásában az Atlantida Performing Arts Center aranyékszerként ragyog, megkoronázva a várost.

        
Lakóhajó Hamburgban

Hamburg városa a vízfelületeit is lakhatóvá kívánja tenni, legyenek ezek akár belvárosi csatornák, akár használaton kívüli kikötői részek. Néhány éve a város közgyűlése hivatalosan is határozatot hozott 75 darab, lakóhajók számára alkalmas “telek” kialakítására. A Tun Architekten által tervezett “Freischwimmer”-nek, szabadúszónak elnevezett lakóhajó az Alster egyik külső mellékágánál létrehozott húsz hely egyikét foglalja el.

Nullenergiás butikhotel Bécsben

A Westbahnhof közelében, Bécs XV. kerületében, egy csendes utcában található a Stadthalle butikhotel. A háromcsillagos szálloda az alapos felújítás és bővítés után zéró energiamérleggel működik, vagyis éves szinten ugyanannyi energiát termel, mint amennyit felhasznál. A vízellátásnál is figyeltek a fenntarthatóság szempontjaira, egy 8 ezer literes tartályban gyűjtik az esővizet az öntözéshez és a wc-öblítéshez.

Augusztus 27-ig adható be a V4 családi házai pályázat

A Visegrádi Négyek (V4) országai – Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország - 10-10 kiemelkedő családi házát bemutató vándorkiállítása idén negyedik alkalommal lesz megtekinthető. Az elismerésre, és a  négy országot érintő vándorkiállításra még augusztus 27-ig lehet pályázni fotókkal és pdf formátumú tervekkel.

        


Korábbi cikkeink...


OK

Feliratkozás a hírlevélre
név:
email:
OK

RSS-feliratkozás


Szaklap-előfizetés

Metszet banner

Metszet banner


Médiaajánlat | Impresszum   TervLap ©