Bejelentkezés:
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Pályázat
Díj
Rendezvény
Képzés
Kiállítás
Családi házak
Épületek
Tervek
Cikk
Videók, animációk
Keresés
345
találat. (Keresés tárgya: "
tervek
")
Cikkek
A "Millenáris 2" épül a 11. kerületben
A Kelenföldi lakótelep körül még ma is sok a szép nagy zöld felület, amire méltán büszkék az itt lakók. A 11. kerület Önkormányzat vezetősége a mai igényeknek megfelelően újabb funkciókkal, egységes terv alapján új világot valósít meg a Tétényi út és a Bártfai utca által határolt impozáns 60 000 négyzetméter alapterületű Bikás parkban.
Nagy, szőrős és betakarítja a szélenergiát
Strawscraper, azaz "Szalmakarcoló" annak a stockholmi projektnek a neve, mely a tervek szerint széltől borzolt szőrmókként emelkedik majd a város fölé.
Dráma az üzleti negyedben
Zaha Hadid tervei alapján készülhet az új metróállomás Rijadban, mely az nagyvonalú tereivel, lendületes formájával színpadias keretek közé emeli az átszállás többnyire nem kívánt élményét.
Pünkösdi anziksz – válogatás a világ mai ultramodern templomépítészetéből
A templomépítészet mindig is sajátságos helyet foglalt el az építészeti palettán, mivel különleges misszióval rendelkezett, bármely korról és vallásról legyen szó! A mai világ templomai architektúrájukban visszatükrözik világunk építészetét, még úgy is, hogy megtartották eredeti küldetésüket.
Tervpályázati figyelő: Ahogy a finnek csinálják…
A Helsinki Központi Könyvtár tervezésére irányuló nagyszabású pályázati folyamat a vége felé érkezett, elkészültek a tervpályázat 2. fordulós tervei. A finn nagyközönségen a sor, hogy a hat kidolgozott koncepcióról véleményt mondjon, a zsűri ezek után állapítja meg ki tervezheti az ultramodern épületet.
A főszezon előtt megújult Tihany
Magyarország egyik legszebb fekvésű települése a Balatonba benyúló Tihany félsziget látványos táj és természeti adottságokban bővelkedik. 800 millió forintból épült újjá Tihany központi része, a kálvária és a település műemléki utcái, de kialakítottak egy új főteret is, amelyet Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről neveztek el.
2014 elejére készülnek el a múzeumi negyed tervei
Évi 1-1,5 millió látogatót fog vonzani Budapestre az új Múzeumi negyedet is magába foglaló Liget Budapest projekt – mondta Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által szervezett, A múlt jövője című konferencián hétfőn Budapesten.
A Magyar Urbanisztikai Társaság Elnökségének állásfoglalása a budapesti múzeumi negyedről
"A város tehát nem gyúrható anyag, amit tetszésünk szerint alakíthatunk, hanem élő szervezet, aminek titkait ki kell fürkésznünk, mielőtt sorsába avatkozunk." GP
Lapraszerelt házak házhozszállítással
Hat-nyolc hét alatt felépíthetőek azok a házak, melyekhez előregyártott készletekkel segíti hozzá egy holland város az első lakásuk megvásárlására készülőket.
Átadták az ÉMI új központját Szentendrén
Példaértékű építőipari innovációs fejlesztés befejezését ünnepelték a projekt résztvevői 2013. május 10-én a Szentendrei Ipari Parkban. A most átadott épületet létrehozói a hazai energiatudatos építés bemutató helyévé szeretnék tenni.
2020-ig Budapeten 27 nagyberuházás lesz
Huszonhét, 50 millió euró feletti értékű nagyberuházás előkészítésén dolgozik a fővárosi önkormányzat, ezekhez a 2014 és 2020 közötti uniós finanszírozási ciklusban pályáznának forrásokra – jelentette be a főpolgármester hétfőn Budapesten egy sajtótájékoztatón.
A lottómilliomos háza
„Miért élünk dobozban, az autóink áramvonalasak, lágy formákkal hozzák a luxust, miért ne követhetné az új házunk ugyanezt a filozófiát?”
Living colors
Új színekkel és street art alkotásokkal díszíti ki néhány héten belül a budapesti romkocsmák tűzfalait a Színes Város Csoport: megújul egyebek mellett a Szimpla és a Wichmann söröző tűzfala és elkészül a Mika Tivadar-házra készült, Rejtő Jenő képzeletbeli pincérét ábrázoló terv is.
Új koncepció szerint mégis lesz szállodahajó - terminál a Dunán
Elkészült a Budapest Duna-part területeinek hasznosításáról szóló új koncepcióterv, mely szerint a rakpart számos szakaszán nagyívű fejlesztések indulhatnak el a közeljövőben, többek között úszó sétálóutcákkal is találkozhatunk majd a budai partszakaszon. Az elképzelések megvalósulásával módosul az egész főváros építészeti arculata.
Minek a BIM?
Figyelem, a megbízói oldal is öntudatra ébredt, követel és versenyeztet; nem csak a kivitelezők, de a tervezők között is! A számítógéppel segített tervezés és rajzolás között óriási a szakadék, melynek szükségszerű, mielőbbi átugrására szeretném ösztönözni.
A tricikliházzal kezdődött a miniotthon őrület
Pár éve óriási érdeklődést váltott ki a kínai tricikliház megjelenése: a bringa vontatta, két keréken guruló lakóházikók egyedülálló megoldást jelentettek, megfizethető otthont kínálva a szegényebb rétegeknek. Az újrahasznosított műanyagból készült tricikliház eredetileg kísérletnek indult, de Kínában hamar népszerűvé vált.
Szupermagas lesz az emlékek kilátója
A 2001. szeptember 11-én megsemmisített Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyén épülő öt torony legnagyobbikában egy olyan kilátó kap helyet, ahol emlékezni lehet majd, s amely a tervek szerint 2015-re készül el. Mivel az épület magassága meghaladja majd az 541 métert, így az Egyesült Államok legmagasabb épülete lesz.
Fény derült a négyes metró valódi terveire!!!
Sok-sok év után elkészült a négyes metró I. szakasza. Az első nem hivatalos próbajáraton a beavatottak megtudhatták a látszólag indokolatlanul hosszú kivitelezési idő okát. Az eset világszenzáció gyanús...
Újabb kérdések a ronda szálloda körül
Sokan a világ legrondább épületei között tartották számon a phenjani Ryugyong Hotel épületét. A 330 méter magas felhőkarcolót, 1987-ben kezdték el építeni, s úgy volt,hogy hamarosan megnyílik. A Kempinski azonban bejelentette, hogy a "piaci helyzet" miatt egyelőre nem tervezi megnyitni a szállodát.
EUROPAN 12
Építészeti, Városépítészeti, Tájépítészeti Pályázat – Zugló, Rákos-patak és 50 további európai helyszín.
1
2
3
4
5
OK
Élő adás:
64 kbs AAC Plus
128 kbs MP3
192 kbs MP3
Médiaajánlat
|
Impresszum
TervLap ©