Bejelentkezés:
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Pályázat
Díj
Rendezvény
Képzés
Kiállítás
Családi házak
Épületek
Tervek
Cikk
Videók, animációk
Keresés
498
találat. (Keresés tárgya: "
hír
")
Cikkek
Miért ez Amerika legdrágább háza?
190 millió dollárba, azaz körülbelül 42 milliárd forintba kerül az a 1896-ban épült viktoriánus, illetve francia reneszánsz stílusú ház, amelyben 12 szoba van, ráadásul az ingatlan saját tengerparttal is rendelkezik.
Rontja a borászat hírnevét a lyukas Calatrava-tető
Egy spanyolországi borászat tulajdonosa kétmillió eurót követel a sztárépítész által tervezett épület évek óta problémákkal küszködő tetőfedésének helyrehozatalára.
Pünkösdi anziksz – válogatás a világ mai ultramodern templomépítészetéből
A templomépítészet mindig is sajátságos helyet foglalt el az építészeti palettán, mivel különleges misszióval rendelkezett, bármely korról és vallásról legyen szó! A mai világ templomai architektúrájukban visszatükrözik világunk építészetét, még úgy is, hogy megtartották eredeti küldetésüket.
III. Szoborünnep
A május 29. és június 20. között az idén már harmadik éve megvalósuló Magyar Szobrászok, Szobrok, Épületszobrászat Ünnepe rendezvénysorozat hívó szava: együtt.
Az MTI nem tudja a betont a téglától megkülönböztetni?
"Kidőlt egy betonfal Budapesten" adta hírül május (nem április!) elsején az MTI, és vette át rengeteg hírportál. Fotóval együtt. Amin világosan látszik, hogy téglafalról van szó. Szakértelem 2013.
Hiteles remake - Építész Tervezői Nap május 9-én
Az épületrehabilitációk egyre inkább előtérbe kerülnek az új építéssel szemben. A felújítások épületszerkezettana és energetikája lesz a témája a következő tervezői napnak, amelyen a Várkert Bazár rekonstrukciójába is bepillanthat a hallgatóság.
Az egykori magyar gyarmaton fánk alakú óvoda épült
Fánk alakú óvodát avattak fel a hétmillió lakosú Tiencsinben. Az egykori osztrák-magyar gyarmatként is funkcionáló Hebej városrészben kivitelezett „gyermekvárost” a Pekingben működő, ám japán érdekeltségű SAKO Architects tervezte. Szako Keicsiro építész egyébként híres meghökkentő alkotásairól: ő tervezte például az 1000 ablakú irodaházat.
170 milliós tervpályázat Intermodális Közösségi Közlekedési Központra
Július 15-i határidővel, 50.800 ft-os nevezési díjjal a debreceni önkormányzat nyílt tervpályázatot írt ki Az Intermodális Közlekedési Közösségi Központ (Debreceni Nagyállomás és a Petőfi tér), környezete tervezésére.
Renzo Piano és Zoltan Pali közös munkán dolgozik
Megjelentek az első látványtervek a Beverly Hills-i Filmművészeti Múzeumról, ahol Renzo Piano tervezőtársa a Studio Pali Fekete Architects.
„Pécsi Rekesz” ötletpályázat
A pályázat kiírói olyan kreatív építészeti megoldásokat várnak, melyben a sörösrekeszek szolgálnak építőelemként! A sörösrekesz mérete 40x30x28,5 cm, anyaga műanyag. Az alkotás maximum 6x10 négyzetméter alapterületű és 5 méter magas lehet.
A lottómilliomos háza
„Miért élünk dobozban, az autóink áramvonalasak, lágy formákkal hozzák a luxust, miért ne követhetné az új házunk ugyanezt a filozófiát?”
Magyar designbútorok a világ legnagyobb bútorkiállításán Milánóban
A legegyszerűbb természetes anyagokból, kézműves munkával készült berendezési tárgyak képviselték Magyarországot az 52. milánói nemzetközi bútorkiállításon, a budapesti Architecture Uncomfortable Workshop három munkája révén.
Íme, az őrmezei metróberuházához kapcsolódó látványtervek!
A Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV DBR Metró Projekt Igazgatóság kiemelt fontosságú közös projektje újabb mérföldkőhöz érkezett: 2013. április 8-án eredményt hirdett az M4-es metró Kelenföldi pályaudvar állomáshoz kapcsolódó, őrmező oldali felszínrendezésre és terminál jellegű autóbusz-pályaudvar létesítésére kiírt építészeti tervpályázati
Ötletpályázat a Dagály Fürdő térfalának kialakítására
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és társkiíróként a Budapest Főváros XIII. kerület Polgármesteri Hivatal ötletpályázatot hirdet a fejlesztés előtt álló Dagály Strandfürdő Népfürdő utcai térfalának megfogalmazására.
Lélegzetelállítóan izgalmas épületek az “Architizer A+Awards” megmérettetés projektjeiből
Az Architizer nevű építész közösségi oldal idén első alkalommal rendezett több kategóriában is versenyt a legkülönlegesebb építészeti alkotásoknak. Az "Architizer A+ Awards" nevű megmérettetésen több mint 100 ország építészei indultak és mintegy 150 ezer szavazat érkezett a különböző projektekre.
EUROPAN 12
Építészeti, Városépítészeti, Tájépítészeti Pályázat – Zugló, Rákos-patak és 50 további európai helyszín.
Építészek a világ végén
Architecture & Wine szlogennel már évek óta van mód akár kamarai kreditpontokkal elismert tanulmányút keretében kóstolni a legjobb spanyol nedüket nemzetközi sztárépítészek extravagáns borászatait látogatva. Ezt sikerült most belecsempészni egy spanyolországi tájékozódási futamba.
A 2013. évi európai „Réz az építészetben díj” pályázati kiírása
Pályamunkákat várunk a 2013. évi európai „Réz az építészetben díj” elnyeréséért – mely kiváló lehetőség a rézzel és rézötvözetekkel tervező építészek számára, hogy bemutassák munkáikat a nemzetközi közönség előtt. A pályázatok beérkezésének végső határideje 2013. május 31.
Kihirdették 2013 legőrültebb felhőkarcolóit
Az eVolo , mint a 21. század építészetét képviselő szaklap, immár 7. alkalommal hirdette meg pályázatát, keresve a világ legfuturisztikusabb felhőkarcolóját. A hagyományosnak éppen nem nevezhető versenyre elképesztő és meghökkentő, az alkotói fantáziát szabadon engedő pályaművek érkeztek.
A szegedi Dóm liftes kulturális központtá válik
A tervek szerint 2015 márciusában fejeződik be az emblematikus szegedi épület külső-belső felújítása: a rekonstrukicó során egyes terek új funkciókat kapnak, az új helyszíneken informatikai megoldásokat vezetnek be.
1
2
3
4
5
OK
Élő adás:
64 kbs AAC Plus
128 kbs MP3
192 kbs MP3
Médiaajánlat
|
Impresszum
TervLap ©