Oktatóközpontot Mozambikban - két hét alatt
fati 2011.06.24.
Nemrég bemutattunk egy finn építészhallgatók által tervezett közösségi központot Kambodzsában. Most rátaláltam testvérpárjára, ezúttal a mozambiki Csimundóban. Kevésbé színes, de cserébe rusztikus, és ezúttal norvég építészhallgatók keze munkáját dicséri

A norvég Bergen Scool of Architecture mesterkurzust indított “Being an architect in a foreign culture”, azaz – szabadon fordítva – 'építészeti viselkedés idegen kultúrában' címmel a helyi szociális környezet figyelembevételét középpontba helyező építészeti megközelítés oktatására. A kurzus hallgatói kutatással és elemzéssel mérik fel az adott környezetet és gondolják tovább ott szerzett benyomásaikat.

A 2009-es év őszi szemeszterében 19 hallgató Mozambik felé vette útját kutatómunkára – anélkül, hogy bármit építeni akartak volna. A hallgatók leírása szerint mellbevágó volt szembesülni a hátrányos helyzetű gyerekek számára létrehozott Sister Catarina napközivel Csimundó faluban. A szervezet az Aid Global adományának köszönhetően a gyermekfoglalkoztatás mellett felnőtteknek is szervez angoltanítást, azonban a pénz elfogyóban van és felmerült a központ megszüntetésének gondolata.

A hallgatók két héten át vizsgálták a hely logisztikáját és működését, majd közösen úgy döntöttek, hogy többfunkciós oktatási épületet építenek a Sister Catarina által bérelt telken, amelyben délutánonként tanítás, egész nap pedig gyerekfoglalkozások lennének. Összesen 12 napjuk maradt az építésre.

Az épület egyszerű szerkezetében egy zárt számítógépes, és egy nyitott oktatói terem került, amely az udvarra nyílik és áttört falán átjut a fény. A zárt terem vasbeton keretre épült, tömör falakkal, amelyek homokzsákokból készültek. Az árnyékos déli homlokzat az ablakoknál jóval olcsóbb üvegpalackok beépítésével engedi be a terembe a fényt. A hullámlemez tetőn összegyűlt esővíz ciszternába kerül, és a tetőt tartó olcsó, kézzel készített dúcok felett szabadon jár a belső szellőzést biztosító levegő. A vaslemezek alatt gyékényszőnyegek szűrik meg a meleg levegőt.

A kis épület szintén gyékényből készült ajtajai segítségével a nyitott terem többféle módon is átalakítható. A nyitott és a zárt terem közt tolóajtó van, így azok külön és összenyitva is használhatók.

A hallgatók helyi anyagokat és technológiát használtak, néha új, innovatív módszerekkel vegyítve. A teljes költségvetés 45.000 norvég korona, azaz 8500 USD volt. Az építkezés olyan példa, amelyet Csimundó lakói saját maguk önállóan is követni tudnak majd. Azaz, az épület már önmagában is tanít.

Milyen jó lenne, ha magyar hallgatók is lelkesen részt vennének az itthoni szociális lakásépítésben.

A csapat oktatói: Andrè Fontes, Sixten Rahlff

Az építő diákcsapat: Gøran Johansen, Stine Bjar, Silje Klepsvik, Larisa Sarajlija , Olafia Zoëga, Birgitte Haug, Tord Knapstad, Kristian Endresen, Anette M. Basso, Mathias Wijnen, Dan Paul Stavaru, Naeem Searle, Siri Nicholaisen, Maria Flores Adamsen, Monica Xiao, Irmelin Rose Fisch Wågen, Tale Marie Haaheim, Ina Bakka Sem-Olsen, Eirik Solheim Aakhus

Szervező: Bror Hansen


forrás: www.archdaily.com

Címkék: Bergen School of Architecture, építészhallgatók, Mozambik