3,3 milliárdos beruházás startol a világvégén
donkanyar 2015.01.19.
3,3 milliárd forintos költséggel bővítik Lentiben a gyógyfürdőt, amelyhez kapcsolódóan megépül a térség első négycsillagos szállodája.

A pénteki ünnepélyes alapkőletételen Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt mondta: Magyarországon ma mintegy 200 ezer család megélhetését biztosítja a turisztikai ágazat. A 2020-ig tartó európai uniós költségvetési ciklusban induló fejlesztések révén tovább növekedhet a turizmusban foglalkoztatottak száma, s ezzel az adott térség és az egész ország bevételei is növekedhetnek - tette hozzá.


Horváth László, Lenti polgármestere elmondta, a térségben 60 kilométeres körzeten belül magyar oldalon nincs magas színvonalú szálláslehetőség. Márpedig a többet költő és hosszabb ideig itt tartózkodó turistákat legalább négycsillagos szállodával, valamint a gyógyfürdő egész évben kihasználható szolgáltatásaival lehet a városba invitálni - fejtette ki.


A 94 szobás szálloda építéséből, illetve a fedett fürdő élményelemekkel történő bővítéséből álló 3,3 milliárd forintos önkormányzati beruházáshoz a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből 1,017 milliárd forintot nyert a város.


A fennmaradó összeg mintegy felét saját forrásból, valamint hitelfelvételből finanszírozza az önkormányzat - mondta el a polgármester az MTI érdeklődésére.


A város történetének eddigi legnagyobb beruházása év végéig elkészül, a közbeszerzési pályázaton nyertes Kalotherm Zrt. kivitelezésében. A szállodaépítés, valamint a fürdőbővítés 50 új munkahelyet eredményez.

forrás: MTI

előző cikk: tervlap.hu

Címkék: beruházás, épül, fejlesztés, hotel, Lenti, szálloda