A kapuvári inkubátorház a legjobb csarnok az Észak-Dunántúlon
Csépé 2013.09.25.
Az SZ-Linea iroda (Szabó Attila, Ábrahám Tibor, Török Péter) mindkét díjat begyűjtötte a Minőségi Csarnoképítésért - Csarnok Nagydíj pályázaton az észak-dunántúli régióban: a zsűri és a közönség is az ő csarnokukat találta a legjobbnak.

INKUBÁTORHÁZ, Kapuvári Ipari Park
beruházó: Kapuvár Város Önkormányzata
tervező: Sz-linea Mérnökiroda Kft. - Szabó Attila, Ábrahám Tibor, Török Péter

Kapuvár városa a „Partnerséget építünk” jelszóval indított‚ „Vállalkozói inkubáció határok nélkül” című, a csallóközi Nagymegyerrel közösen kidolgozott projekt keretében 433 ezer eurós támogatást kapott, melyet többek közt egy, az ipari park működését koordináló, illetve a kezdő vállalkozások indulását megkönnyítő inkubátorház létrehozására fordított.

A gazdaságélénkítő szándékkal, bruttó 156 millió forintból épített inkubátorház a tervek szerint pozitív hatást fog gyakorolni az ipari parkra és bizonyos mértékig a városra is.
Az itt induló kezdő cégek – két-három év türelmi idő után – remélhetőleg megerősödve, stabil használói lesznek az üzemi területnek, elsősorban a helyieknek adva munkát és megélhetést.

Tervezési szempontok:
- rendelkezésre álló pénzügyi keret,
- az előző függvényében a lehető legnagyobb hasznos alapterület kialakítása,
- későbbi bővíthetőség,
- megfelelő megközelíthetőség,
- bérlemények optimális számának meghatározása,
- alaprajzi „rugalmasság”,
- az ipari park üzemeltetésével kapcsolatos adminisztrációs tevékenységhez is biztosítson helyet,
- gazdaságos üzemeltethetőség,
- modern tömegformálás, esztétikus megjelenés.

Címkék: