A kortárs dán építészetről nyílt kiállítás a debreceni Modemben
*_deleted_*_Involno 2016.04.27.
A kortárs dán építészeti törekvéseket bemutató kiállítást nyitottak meg kedden a debreceni Modem Modern és Kortárs Képzőművészeti Galériában (Modem).

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere köszöntőjében arról beszélt: egy város fejlődését azon is le lehet lemérni, hogyan változik az arculata, az épített környezet miként alakít át egész városrészeket. Jelezte: a jövő héten írják ki azt a nyilvános tervpályázatot, amelynek eredményeként teljesen megújul Debrecen belvárosa, a Dósa nádor tér és a virágpiac mögötti terület.

A megoldáshoz jó ötleteket adhatnak a Modemben bemutatott építészeti projektek – tette hozzá a városvezető.

Tom Norring, Dánia budapesti nagykövete a kiállítást megnyitó beszédében utalt azokra az egykori építészekre, akik világhírűvé tették a dán építészetet, de – mint mondta – a mostani "második hullám", az új építészgeneráció olyan dán modellt alkotott, ami "jelentősebb mint valaha" és a szépség mellett a fenntarthatóságot is szem előtt tartja.

A dán építészet fontos törekvése, hogy az épített környezet gazdaságilag, társadalmilag és ökológiai szempontból fenntartható legyen, ugyanakkor "elegáns, funkcionális, természetes anyagokat használ, de olykor humoros is tud lenni" – magyarázta Tom Norring.

Kállay Ferenc építész szakmai megnyitójában a közösségi tereket meghatározó, környezettudatos dán építészeti törekvéseket méltatta.

A Kortárs dán építészet című kiállítás tizenöt dán építésziroda huszonegy projektjén keresztül mutatja be azokat a fenntartható megoldásokat, amelyeket a dán dizájn és építészeti kultúra napjainkban kínál a közterületek megújításától a lakóparkok építéséig.

A terveket és az elkészült épületeket bemutató kiállítás május 22-ig tekinthető meg a debreceni Modemben. A kiállításhoz kapcsolódva dán filmhét is kezdődött Debrecenben.


Forrás: MTI

Címkék: debrecen, kortárs dán építészet, Modem