A Közti tervei alapján épül Zimbabwe egyik legnagyobb beruházása
Afrikában nyertek nemzetközi tervpályázatot a magyar építészek
Sterling 2022.10.11.

Magyar építésziroda nyerte el az afrikai Zimbabwe egyik legnagyobb beruházásának megtervezésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A Közti számos hazai munkája mellett afrikai referenciákkal is rendelkezik, ezek sora bővül majd a 42 000 m2-es CBZ Bank épületének megtervezésével, amiben irodák, közösségi terek és bankfiók is helyet kapnak.

A tervpályázatra Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából, Zimbabwéből, Svájcból és Magyarországról hívtak meg összesen tíz tervezőirodát. A kilenc beérkezett munka közül a Közti terve nyert, így a nagy múltú, magyar építésziroda készítheti el a nagyléptékű dél-afrikai fejlesztés tervét.

„Zimbabwe egyik legnagyobb beruházására elnyert megbízásunk a Közti számára a kontinensre való visszatérés következő lépése lehet, hisz építészirodánk már több évtizeddel ezelőtt is tervezett épületeket Afrikában – emelte ki Tima Zoltán. A Közti tervezési igazgatója a tervpályázat kapcsán elmondta: „Zimbabwe legnagyobb kereskedelmi bankjának új épülete a fővárosban, Harare-ban, a cég jelenlegi központja mellett valósul majd meg.”

A zsűri által kiválasztott két legjobb terv építészei személyesen prezentálták munkájukat Zimbabwe fővárosában. A Közti színeiben Tima Zoltán és Csízy László építészek a tervezett irodaház teljes felépítése mellett egy interaktív, háromdimenziós prezentációval bemutatták az épületre jellemző atmoszférát, a karakteres részleteket.

„A dél-afrikai helyszín egzotikus kihívást jelent a tervezésnél, hiszen magyar szemszögből még a nap is fordítva süt, éppen északról.” – avatott be a tervezés nehézségeibe Csízy László. A Közti projektvezető építésze hozzátette: „A gazdag helyi hagyományok, a fenntartható anyagok és a zimbabwei adottságok mellett a klíma sajátosságait is figyelembe kellett vennünk a tervezés során. Az Afrikára oly jellemző égetett agyag különleges árnyékolórendszerként került a homlokzatokra, egy második karakteres héjat alkotva az épület körül. A belső terek olyan passzív energetikai megoldásokkal készültek, melyek magas fokú szakmai tudás, illetve bonyolult gépek nélkül is üzemeltethetőek.”

 A létesítmény középpontjában az épület zöld tüdejeként működő átrium áll. A fedett, átszellőztetett belső tér a teljes irodaházat átláthatóvá teszi. A multifunkciós épületben ügyfélkapcsolatokra épülő bankfiók, összenyitható konferenciatermek, valamint étterem és kávézó is helyet kaptak. A Közti építésztervezői arra is figyeltek, hogy a telken lévő ősfákat megőrizzék, a fenntarthatósági elvárásoknak megfelelően.

A CBZ Bank egy pénzügyi holding része, amely sajátjának érzi az innovációt és a modern banki megoldásokat honosítja meg Afrikában. A bank az ország egyik legnagyobbja, méretéhez és jelentőségéhez méltó, ugyanakkor fenntartható és a helyi sajátosságokat is szem előtt tartó megoldásokra építi tevékenységét.

A legnagyobb múltú magyar építésziroda egyébként már a hatvanas években is jelen volt Afrikában. A Közti nevéhez olyan jelentős beruházások megtervezése köthető, mint az algíri Olimpiai Stadion vagy az abujai magyar nagykövetség Nigériában. Emellett kórházak és iskolák – összesen közel száz megvalósult épület – is dicsérik a magyar tervezők munkáját. A Közti meghatározó volt több afrikai város rendezési tervének elkészítésében is.

A Középülettervező Zrt. (Közti) hazánk legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája. A Köztinél több mint 50 építész dolgozik. A cég legjelentősebb referenciái között tudhatja többek között a Puskás Arénát, az Eiffel Műhelyházat, valamint a Liszt Ferenc Repülőtér Skycourt és T2B mólót is.

Zimbabwei nemzetközi tervpályázat

Építész tervezők:

  • Tima Zoltán
  • Borbély András
  • Csízy László
  • Tóth Balázs
  • Tóth Krisztián
  • Szegedi Éva

Fenntarthatósági projektvezető: Szulágyi Zsófia
BIM menedzser: Petri Dávid

Címkék: Tima Zoltán, közti, Közti Zrt., csízy lászló, nemzetközi tervpályázat, zimbabwe, cbz