A templompadló alatt sejtett terek
Műszeres és levéltári kutatás
Darvas Imre 2012.03.13.
.....az egyik legérdekesebb feladat a templom padlója alatt sejtett terek létének bizonyítása.......

A szegedi felsővárosi templom felújításának előkészületi munkálatai során az egyik legérdekesebb feladat a templom padlója alatt sejtett terek létének bizonyítása és azok felderítése.
A kutatás két színtéren zajlik párhuzamosan. A helyszínen műszeres vizsgálatokkal - a közművek feltérképezésnél és barlangkutatásnál használt georadarral - a Levéltárban pedig a templommal összefüggő régi, latin nyelvű iratok áttanulmányozásával és magyarra fordításával. A két módszer mindegyike eredményesnek bizonyult és a maga módján mindegyik bőven szolgált bizonyítékokkal.

A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének tudományos munkatársa, Dr. Sipos György és Katona Orsolya doktorandusz komplett tanulmányban foglalta össze vizsgálatuk végeredményét, melynek egyik jellemző képét - két egymásra merőlegesen felvett, a padló alatti szerkezeteket mutató radar metszet összemontírozását - látjuk az első képen.

A klasszikus kutatómunka másik területe a levéltári kutatás, amely esetünkben alapvetően írásos bizonyítékokkal szolgált. Az 1767-ben felépült templomról semmilyen érdemi tervi, rajzi anyag nem került elő, így miközben a felmérés digitális feldolgozása zajlik - latin nyelvű szövegekkel, szövegrészekkel tudjuk alátámasztani az egyébként közben már a műszerek által is látottakat.
Korabeli végrendeletek, vizitációs és rendi káptalani jegyzőkönyvek, valamint a rendházi napló szolgál fontos információkkal Siptár Dániel történész, latinról magyarra fordító munkája révén.

Talán nem számít "kegyeletsértésnek" ha az altemplomot kutató munkánk egyik adalékaként egy 1768-ból való végrendeletet mutatunk be. A végrendelet írója az első oldal felső harmadában külön megemlíti arra vonatkozó kívánságát, hogy a Felsővárosi Minoriták templomának kriptájába temessék el.
"Lelkemet ajánlom az én Teremtő Istenemnek, Testemet pediglen az föld gyomrának, hogy halálom után temettessék Tisztelendő Minoriták Templomjokban lévő Kriptájában."

A harmadik képen látható 1825-ös bejegyzés - mint az 1730-as évektől kezdődő szöveg egésze - latinul van ugyan, de egyértelműen utal a kripta egyik lejáratának helyére. A lap tetején olvasható:
Háztörténeti részlet
Fordítása:
"Az Úr 1826. esztendejében a Szent Miklósnak szentelt templom külső oldalát a kripta kapuja mellett kelet felől megkentük és fehérre festettük, vagyis a Szentély és a Torony egy részét."
A fenti mondatban leírtak - az épületegyüttes "keleti oldala", a Szentély, torony egy része - kísértetiesen az oltár mögötti elfalazott nyílás helyére illenek.

Címkék: