Az építőanyagok átváltozása az építészetben – Nemzetközi Építészkongresszus 2018
Timon 2018.03.12.

A 15. Nemzetközi Építészkongresszust 2018. március 9-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Épületének nagy előadótermében „Az anyagok átváltozása az építészetben” témakörben tartották meg. A kongresszust a Metszet folyóirat kiadója, az Artifex Kiadó rendezte a MÉSZ támogatásával. Csanády Pál főszerkesztő üdvözölte a közel 600 résztvevőt.

Először Dr. Patyi András, az egyetem rektora – mint házigazda – köszöntötte a megjelenteket, és a kongresszus után meghívta az egyetemi épületek megtekintésére. Dr. Fürjes Balázs kormánybiztos a kongresszust megnyitó beszédéhez az elmúlt évben átadott, leglényegesebb épületek képeit vetítette, többek között az Egyetem épületét, ahol most vagyunk, illetve a gyönyörű Duna Arénát, ahol a Vizes Világbajnokságot rendezték. Füleky Zsolt építészetért és építésügyért felelős helyettes államtitkár a bürokrácia csökkentését hangsúlyozta, és a kormányzati szlogent: „korszerű építésügy – minőségi építészet” emelte ki. Az ország 3200 településére elkészült a településképi arculati kézikönyv – hivatkozott az eredményre. Krizsán András, a MÉSZ elnöke az UIA főtitkárának, Serban Tiganas-nak és Nikos Fintikakis-nak, az UIA II. Régió elnökének üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak. Ezután Moravánszky átvette a levezető elnöki pozíciót.

Moravánszky Ákos, a zürichi ETH-n az építészetelmélet címzetes egyetemi tanára a kongresszus témáját: „Az anyagok metamorfózisa az építészetben” címmel javasolta és vezette be. Elmondta, hogy éppen erről a témáról írt könyvet, és a kongresszusi előadóknak a Zürichi Műszaki Egyetemen tanító svájci építészeket, illetve az ott szereplő külföldi vendégprofesszorokat kérte föl. A felkérést mind a hatan elfogadták. Külön érdekességként említette meg, hogy John Ruskin a 19. században a felhők ábrázolásának kérdésével foglalkozott. Gottfried Semper Drezda után Londonba, majd Zürichbe ment, ahol a Műszaki Egyetem főépületét építette meg. Ő volt az első, aki az építészetet sátorponyvaként definiálta. Moravánszky számos további példát mutatott a textilfelületek alkalmazására az ókortól napjainkig: az Ara Pacis épületét, aztán Midas sírját, Frei Otto müncheni olimpiai stadion lefedését, Jörn Utzon templomát Koppenhága mellett, Alvaro Síza lisszaboni Expo pavilonját mélyen lelógó, hosszú tetőjével, végül Sámsondi Kiss Béla szövetszerkezetes lakóházát.

Az első eladó Adam Caruso volt Londonból. Invenciózus projektjeit vetítette. Kortárs Művészeti Központ Nottinghamben, a korábbi Csipkepiac helyén, 14 méter magas, íves vasbeton panelekkel határolva. A panelek konkáv, külső felületére csipkefüggönyök mintáját hordták föl. Briliáns ötlet. St. galleni templom oltárkialakítása megemelt podeszten műkő körlépcsőkkel. Az egyes lépcsőfokokon a burkolatba süllyesztett hétleveles girland kanyarog körbe. A püspöknek a külső körön fából ülőhelyet képeztek ki. Newportban sorba sorolt öt kis műemlék házat múzeumi kiállítási célra alakítottak át. Brémában a Landesbank épülete az északnémet téglaarchitektúra jeles példájaként valósult meg, a brémai katedrális közelében. Két szint magas, íves bélletes kapu vezet az ügyfélcsarnokba. A belső tér felől a kapu kihúzható teleobjektívet formáz. A belső körfolyosóra felfűzött helyiségek csöndes ovális udvarra néznek. A személyzeti étterem a legfelső szinten pompás kilátást nyújt a tetők fölött a városra. (Publikálva: Metszet 2018/1. 24-27.o.) Chur svájci városban egy műemlék házban panziót és kávézót terveztek, az épületben faldekorációként függőlegesen állított rombuszminta sorolódik.

Kávészünet után Jan de Vylder belga építész következett. Előadásának címe: „Így, úgy, stb.”11 projektjük van Flandriában, általában kis házak. Sorházelemként is működő, kétszintes, nyeregtetős családi házat oldalirányban lapos tetős kis toldalékkal bővítették. A falat átlósan elhelyezett, nagyméretű műpala lapokkal burkolták, de vízszintesen téglaosztást rajzoltak rá. Genthez csatolták a települést, így városházára nem volt szükség, ezért más funkciójú, pl. rendőrségi irodákat helyeztek el benne. Brüsszel melletti apátsághoz lakótömböket csatoltak, teljesen egyedi külső megformálással, téglából. Megjelenése nem kaotikus, a szabadságot értelmezték. Másutt állatorvosi rendelőt terveztek. Kis családi ház teraszához hasonló kiképzésben a másik oldalon konyhabővítést hajtottak végre. A bejárathoz a lépcsők tölcsérszerűen csatlakoznak. Leuven mellett, a várparkban fesztiválokat rendeznek. A parkban, a tóparton egyszerű pavilont építettek: két téglapillérre egy vasbeton lemezt helyeztek. De a pilléreknél a téglát nem kötésben rakták, hanem csak téglarakatot készítettek, középen üreggel, amit betonnal öntöttek ki, s a beton a hézagokon keresztül kifolyt. A kis védőtetőt a sétálók és horgászok már használatba is vették, jönnek a pókok és a madarak is a résekbe fészket rakni. (Publikálva: Metszet 2018/1. 28-31.o.)

Philipp Esch svájci építész Zürichből több lakóépületet mutatott be svájci városokból. Berni épülete enyhén lejtő, egyenes főútvonal mentén 140 méter hosszan húzódik, öt részre tagolódva, a telek belseje felé lépcsős szárnyakkal. Az építőanyag klinkertégla. Egy téglaautomatát üzemeltető cégtől 140 ezer egyedi darabot rendeltek meg. A zürichi pályaudvar vágányai felé néző három többszintes épület lakásai alaprajzilag egymásba kapcsolódnak. Baseli 50 lakásos lakóház négy vasbeton lépcsőmaggal, téglapilléres szerkezettel, fafödémmel készítették harántpallókból. A belső udvar felől sokszögletű fapillérek állnak. Esch Sintzel Wädenswilben lakóépületet épített, négy darab háromszögletű tömeget kapcsolt össze, amelyben a központi lépcsőtér körül épületenként 3-3 lakás foglal helyet, ezáltal a lakások két oldalra tájoltak. A házak skandináv vörös színezéssel bírnak. (Publikálva: Metszet 2018/1. 32-35.o.) Chur svájci város dombtetőn álló templomához a felvezető, fedett sétány tervezésekor a 18. századi olasz építész, Francesco Dotti Sacra Monte településre tervezett, ívekkel fedett feljáróját idézték fel modern felfogásban, amorf nyílásokkal, 10 mm-es acéllemezből, belül fehér, kívül corten acél kivitelben. A zarándokút kialakításánál a naivitás és szakszerűség kettősségére egyaránt szükség van.

Ebédszünet után folytatódott a kongresszus. Momoyo Kaijima (Kaidzsima Momojo) japán építésznő az építészeti viselkedéskutatás professzora jelenleg Zürichben vendégelőadó. Előadásának címe: „Jobb hozzáférhetőség az építészeti forrásokhoz.” Fiatal korában irodavezető partnere Polónyi Károly nyári egyetemén vett részt Magyarországon. 2011-ben a fukushimai földrengés és cunami az ott élő halászok települését tönkretette. Tervezőirodájuk, az Atelier Bow-Wow, Tokio kapott megbízást, hogy mélyinterjúkkal tárják föl: a visszatért csekély számú halász mit szeretne? Közösségi épületet terveztek számukra, amelyet meg is építettek Momonoura településen, Tokoku megye keleti partján, Oshika félszigeten, Ishinomaki városhoz tartozóan. (Publikálva: Metszet 2018/1. 36-39.o.) Brugge csatornáin régen úszóversenyeket rendeztek, de idővel a csatorna vize oly szennyezetté vált, hogy a versenyeket fel kellett függeszteni. A csatornára egy úszó-pihenő platformot terveztek, amely megépült. A turisták napozásra már igénybe is vették, a helyi lakosok a megnyitó napján még nem. Azon dolgoznak, hogy a víz minősége megjavultával ismét legyenek úszóversenyek. 11 fős csapattal hamburgi pályázaton vettek részt a betelepülő menekültek elhelyezésére. A kidolgozott megoldásban a nappali tér 20-30 fő befogadására alkalmas, körülötte kisebb terek foglalnak helyet. A tervezésben és kivitelezésben a betelepülők is részt vettek: egy cipész, egy ács és építészek. Japán projekt: egy rizsföld melletti tanya, sertéshizlalóval és kolbászfeldolgozóval. A munkában mozgásukban akadályozottak is helyet kaptak.

Alexander Brodsky orosz művész, a nyolcvanas évekbeli ellenálló „papírépítészek” tagja. A szocializmusban Oroszországban nem lehetett rezet kapni. Barátja, Eljakin egy, az orosz templomokat restauráló cégtől az aranyosan csillogó hagymakupolák helyreállításához szükséges rézlemezekből szerzett be oly mennyiséget, amely hosszú ideig kielégítette rézmetszéshez való igényüket. Meghívták New Yorkba, ahol installációkat készített. Teafiltereket ültetett-dugdosott homokba. Hosszú asztalon égetetlen agyagtárgyakat halmozott föl, többek között anyja varrógép-formáját. Így maradnak megszáradva, nem válnak kerámiává. Régi ajtókból, ablakokból kör alaprajzú rotundát épített, közepén kandallóval, amelybe begyújtottak és ott aludtak körülötte. Másik körpavilonját csak ajtókból szerkesztette. Fák tetejére farostlemezekből vízparti éttermet eszkábált össze. Ferde tetejű metrólejáróba készített installációt: egy hatalmas fület, amely mintha egy eltemetett óriásé lenne. Ausztriában időszakos hegyi buszmegálló konstruálására hét építészt kértek fel. Az övé Krombachban épült föl. Velencében, a Biennálén egy üvegpavilonja ferdén megdőlt tartóelemekből áll, mintha dacolna a széllel. Egy igazi épülete a szovjet érában gyártott beton kerítéselemekből létesült P0-2 villa, a Nikola-Lenivec Tájépítészeti Parkban, Kalugában. A betonelemekből 1x3 egységnyit rakott össze, mérete 2,5x7,5 méter. Facsoportot kerít körül. Bemenni nem lehet, ajtaja nincs, csak bekukucskálni lehet az ablakokon. (Publikálva: Metszet 2018/1. 40-43.o.) 2017-ben Londonban, egy hosszú teremben a száműzött szovjet költők emlékére a terem falán 20 verset állított ki, miközben a helyiség végfalán egy színes kép azt mutatta, mintha a vonat haladna a végtelenbe.

A délutáni kávészünet előtt az Ablak-Fény-Élet építészeti pályázat eredményhirdetése történt meg és a díjakat adták át. Kovács Péter DLA, a zsűri elnöke az ötfős bírálóbizottság nevében ismertette a 180 négyzetméter alatti és feletti alapterületű családi ház, valamint a négylakásos társasház kategória díjazottjait. Bejelentette, hogy jövőre középület kategóriában is meghirdetik a versenyt.

Kávészünet után Timon Kálmán Aranydiplomás építészmérnök, díjalapító átadta a Sivatagi Kőrózsa Díjat Orosz István grafikusművésznek, aki a díjat 2018-ban az építészet és képzőművészet közötti kapcsolatok fejlesztése terén elért eredményeivel érdemelte ki. Ezt követően a kongresszusi kvízjáték nyerteseit sorsolták ki. Természetesen csak az vehette át az értékes jutalmat, aki a kiállító cégek hőtechnikai kérdéseire helyes válaszokat adott. Főtámogató: Alukönigstahl. Kiemelt támogató: Internorm. Támogatók: Aurubis, Autodesk, Canon, Eclisse, Hörmann, Knauf, Poli-Farbe, Rigips, Swiss Pearl, Velux, Wienerberger.

Szünet után befejezésül Valentin Bearth svájci építész tartotta meg előadását. Tervezőirodája (a Bearth & Deplazes) Churban található. Az olasz nyelvű Tessini Építésziskola vezetője. Fläsch kis település Svájcban. Az építész két épülete is ide készült. A különleges, szőlőszemeket mintázó falazattal elkészült szőlészetbe egy pincét tervezett, ahol 11 hordót kellett elhelyezni. A klinika a falu szélén a község legnagyobb épülete, de sikerült úgy formálni, hogy ne feszítse szét a település léptékét. (Publikálva: Metszet 2018/1. 44-47.o.) Bellinzonában a kereskedelmi iskola háromszintes épülete áll. Középen a könyvtár helyezkedik el, piramis alakú belső térrel. Egészségbiztosító vállalat központi épületét mutatta, egy modern „reneszánsz palota” Ökkben, félköríves nyílásokkal. Az igen látványos nyílások szerkezetét fordított elrendezésben, „Y” alakban szerkesztették és aztán kapcsolták össze. A Monte Rosa menedékház az Alpinista Klub fennállásának 150. évfordulójára épült, szemben a Matterhornnal. Az épület alaprajza szabálytalan nyolcszög alakra szerkesztett, favázas szerkezetű. A legalsó szinten az étterem, felette több szinten a szabálytalan alakú hálóhelyiségek következnek. A vendégek emiatt 120 féle formájú matracon alhatnak. A szerkezeti keretváz 1200 kg tömegű. A helikopter két hét alatt emelte be az elemeket és szerelték össze az épületet. A ház kívülről csillogó alumínium burkolatot kapott. A masszív fapilléreket a felületbe bekarcolt körkörös mintával díszítették, mintegy az épület tetoválásaként. A búcsúképen, egy a magasból készített légi felvételen a menedékház, mint apró kocka a természetben, látszik a gleccser partján. A hatodik előadás elhangzása után Moravánszky Ákos foglalta össze a meghívott előadók által elmondottakat.

Skardelli György a Finta Stúdio tervezői nevében ismertette az egyetem két épületét, amelyet még nem tudtak a résztvevők meglátogatni: a sportcsarnokot és uszodát, a lőteret, a szabadtéri sportlétesítményeket. Mindezeket meghatározott költségszinten és igen gyorsan kellett megtervezni. Helyenként a kivitelező már előbb járt, mint a tervezők. Elmondta, hogy a sportlétesítmények a közszolgálati hallgatók képzéséhez elengedhetetlenek, de lehetővé teszik a kerület lakóinak sportolását, sőt az elkészülő istállók révén egy öttusa világbajnokság megrendezését is.

A kongresszus befejeztével a résztvevők több csoportban, a tervezők kalauzolásával megtekintették az elkészült épületeket, az „L” formájú oktatási épületet, a kromoszóma alakú kollégiumot. Az oktatási épületben Finta József tartott szakmai ismertetést a vendégeknek. Az oktatási épület több szinten átmenő, impozáns lépcsőházából két irányba is lehet kitekinteni, a forgalmas Üllői út felé és a nyugalmasabb parkra. De a lépcső az ülőteraszokkal remek találkozási pont és beszélgetőtér a hallgatóknak, amelyet Kulcsár Zoltán belsőépítész mutatott meg. A hosszan lelógó, fehér műanyag csövekbe helyezett világítótestek a lépcsőház látványos képét esti megvilágítás idején tovább fokozzák. Magyarország jelenleg legmodernebb kollégiumában Péter Gábor a homlokzatok tervezését, Tóth Petra pedig a belsőépítészetet mutatta be. A Hild József tervezte főépületben személyesen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára, Dr. Horváth József kalauzolta a vendégeket.

A 15. Nemzetközi Építészkongresszus – az előzőkhöz hasonlóan – rendkívül sikeres volt, a nagyterem zsúfolásig megtelt, sőt, az előcsarnokban sokan kivetítőn követték az előadásokat, míg nem kevesen – akiknek már nem jutott jegy – internetes közvetítéssel kapcsolódtak be. A Metszet folyóirat szerkesztőségi munkatársai nagy rutinnal szervezték és bonyolították le a rendezvényt, mi pedig, a résztvevők, már várjuk a következő évi kongresszust, amely a hazai építésztársadalom legjelentősebb közéleti eseménye.

Budapest, 2018. március 11.

Timon Kálmán

 

 

 

Summary
International Convention of Architecture 2018 - Metamorphosis of building materials in architecture

The Publisher House of the architectural periodical METSZET have arranged his spring International Convention of Architecture March 9. 2018. for fifteen time. The Association of Hungarian Architects (AHA) was the associate organizer of the congress. The venue was the National Civil Service University Education Building big Conference Hall. The theme was Transformation of building materials in architecture. Ákos Moravánszky titular professor of architecture theory at ETH Zurich has given lecture about the theme. He has organized the Swiss architects and the foreign lecturer: Adam Caruso (Caruso St. John Architects, London), Jan de Vylder (De Vylder Vinck Taillieu, Gent, Belgium), Philipp Esch (Esch Sintzel Architekten, Zürich) Momoyo Kaijima (Atelier Bow-Wow, Tokio), Alexander Brodsky (Bureau Alexander Brodsky, Moskva), Valentin Bearth (Bearth & Deplazes Architekten, Chur, Schweiz)

The main sponsor of the event was Alukönigstahl. The participants have held the Arcitectcongress in 2018 was useful and succesful. We are waiting the next international convention of Architecture in the year 2019.

Címkék: Bearth, Brodsky, Caruso, Deplazes, Építészkongresszus, Esch, Kaijima, mÉsz, NKE, Vylder